Senki sem állítja meg?
A 2010-es parlamenti választások óta Magyarországon egy kézben van az ország irányítása.
Irányítást mondtunk, bár talán helyesebb lenne az „átalakítás” kifejezést használni. Az első számú ember új pályára állította az országot, felrúgta a jogállamiságot, felszámolta a demokrácia alappilléreit, és mindehhez életre keltett egy letűnt – azt hittük, soha vissza nem térő – ideológiát. Az egyszemélyes kézi vezérlés egyben azt is jelenti, hogy az országban történő változásoknak, az országban eluralkodott hangulatnak ő az egyszemélyes felelőse. Jóváhagyása nélkül nem történhet semmi, még egy légy sem repülhet keresztül kedve szerint a szobánkon.
A főpolgármester is nyilván az ő beleegyezésével fogott hozzá az utcanév-változtatásokhoz. Nem kellett többé Roosevelt tér, sem Köztársaság tér. Nehogy a budapestieknek jártukban-keltükben téves eszméik támadjanak. A fővárosi lakosok csendben tudomásul vették az új utcaneveket. Az első számú embernek gondja volt arra is, hogy – kiszolgálói útján – nyilas írók, Wass Albert, Nyirő József meg Tormay Cécile kerüljenek a nemzeti alaptantervbe, s mostantól ezeket az eszméket verjék a felnövekvő nemzedék fejébe. A szülők hallgattak, nem volt kifogásuk az ellen az új szellemiség ellen, amelyben ezentúl a gyermekeiket nevelik.
A betiltott szélsőjobboldali Magyar Gárda – a beígért és soha el nem csattant két pofon ellenére – négy éve szabadon grasszál a falvakban, félelmet keltve az emberekben, és nem csupán a kisebbségekben vagy az idősekben, akikben a fekete egyenruhás milícia fájó reminiszcenciát kelt. A református egyház hosszú évek óta nem képes kivetni magából a közismerten antiszemita ifj. Hegedűs lelkészt, aki rendszeres időközökkel Horthy-szobrokat avat. A magyar ügyvédi kar nem képes kivetni magából Gaudi-Nagy Tamás ügyvédet, aki bírósági tárgyaláson a bíró zsidó származását firtatja. Mindez nem értelmezhető másképp, mint hogy társai, kollégái azonosságot vállalnak Hegedűs lelkésszel, Gaudi-Nagy ügyvéddel és az általuk képviselt eszmékkel.
A magyar társadalom csendben szemléli az eseményeket, vagy egyszerűen nem érdekli, vagy – ami még rosszabb – egyetért vele. A felszínen maradásért küzd, örül a pár száz forintos rezsicsökkentésnek, s közben nem veszi észre, hogy élelmiszerre majdnem a dupláját költi annak, mint amennyit négy évvel ezelőtt fizetett.
Az első számú vezető és V. kerületi végrehajtója emlékművet rendelnek a Szabadság térre a „német megszállás” áldozatainak emlékére. Ezzel mintegy egyenlőségjelet téve a szovjet megszállás és a második világháborúban szövetséges németek bevonulása közé. Gábriel arkangyal és a birodalmi sas fogja díszíteni a belváros egyik legfontosabb, egykor szép terét. És most sem látunk százezres tiltakozást a társadalom részéről. Az első számú vezető folytatja a Horthy-rendszer restaurálását, s e célból mérhetetlen cinizmussal létrehozta a Veritas (Igazság) nevű intézményt, melynek vezetésével Szakály Sándor történészt bízta meg. Feladata egyszerű: szerecsenmosdatás és történelemhamisítás. Ennek eleget téve hatásos antréval kezdte működését, amikor „idegenrendészeti eljárásnak” nevezte a 16 ezer zsidó deportálását Kamenyec-Podolszkba 1941-ben (jóval a német „megszállás” előtt!), akiket ott ukrán és német segédlettel azonnal kivégeztek.
És ez így megy tovább; szítják a feszültséget, a gyűlöletet, az uszítást, a rasszizmust. A szomszédos Ukrajnában hónapok óta félmillióan tüntetnek fagyban, hóban a kormány ellen, amiért az oroszokat választotta az EU-val kötendő partnerségi szerződés helyett. Magyarországon a társadalom passzív, nem reagál semmire, engedi a megkezdett folyamat továbbhömpölygését. Nem tudjuk, itthon mi lesz a következő lépés, de az tény, hogy az egyszemélyes irányítású Magyarországon elindított hergelésnek és az előbb-utóbb bekövetkező konzekvenciáinak felelőse egy ember. Hát tényleg senki sem állítja meg Arturo Uit?
Ma már kevés lenne, és nem vigasztalna az sem, ha az elhamarkodottan kihelyezett Széll Kálmán tér utcatáblákat visszacserélnék Moszkva térre az oroszokkal kötött paksi megállapodás folyományaként.
Markó Beáta
