Bőrrákot okozhat, ha túl sokat fogyasztunk ebből az ételből?

Meglepő, de egy egészséges étel is okozhat bőrrákot, vagy legalábbis növelheti a daganat kialakulásának kockázatát.

2024. május 8., 17:31

Szerző:

Ha túlzásba visszük a halfogyasztást, az akár rákot is okozhat – a legfrissebb kutatási eredmények alapján az orvosok azt állítják, hogy a túl sok hal nem tesz jót az egészségnek, mert növeli a bőrrák kockázatát, és akár melanómát is okozhat – írja a Dívány.

Aki egészségesen táplálkozik, a sok zöldség és gyümölcs mellett gyakran beiktatja az étrendjébe a sovány húst és a halat is. Nem véletlenül, hiszen a halnak magas a fehérjetartalma, kevés benne a telített zsír, de annál több ómega-3 zsírsavban bővelkedik, továbbá gazdag D-vitamin-forrás is. Ezek alapján a hal egyértelműen az egészséges étrend része.

A fentiek tükrében meglepő lehet annak a friss kutatásnak az eredménye, amely összefüggést mutat a halfogyasztás és a bőrrák kockázata között. Különösen érdekes ez annak fényében, hogy a melanoma legnagyobb ismert kockázati tényezője nem az étrend, hanem a káros napsugárzás. Éppen ezért, ha életünk során többször leégünk, akár meg is duplázhatjuk a melanoma kialakulásának esélyét. Nemrég azonban kiderült, hogy a halfogyasztás még ennél is nagyobb kockázatot jelent.

A kutatók állításukat, ami a halfogyasztás és a bőrrák közti kapcsolatra vonatkozik, egy 500 ezer ember bevonásával elvégzett vizsgálatra alapozzák. A résztvevők egészségi állapotát 15 éven keresztül követték nyomon, és megállapították, hogy a melanoma aránya 22 százalékkal magasabb volt azoknál, akik több, vagyis legalább hetente két-három alkalommal ettek halat.

A kutatók azonban hangsúlyozták, a fentiek alapján túl korai lenne végleges következtetést levonni azzal kapcsolatban, hogy a halfogyasztás mindenképpen melanomához vezet. A megfigyelés nem jelent elegendő bizonyítékot, mindössze utalhat az étrend és a rák közötti lehetséges kapcsolatra - írja a lap.

Melanóma: súlyos jel utalhat a bőrrákra - forduljon orvoshoz, ha ezt látja

Az anyajegy vérzése nem feltétlen a bőrrák jele, de nem lehetünk nyugodtak, amíg orvos meg nem vizsgálta. Egy felnőttnek átlagosan 10-50 anyajegye van, amelyek többségükben teljesen ártalmatlanok. De mit kell tenni, ha az egyik vérezni kezd – akár csak egy banális sérülés miatt? Mikor utalhat a vérzés bőrrákra?

Az anyajegy egy kis pigmentált növedék a bőrön, amely bármely testtájon jelen lehet, és mint bármely bőrfelület, ez is vérezhet - például egy sérülés, horzsolás, vágás hatására. Meglehetősen gyakori, hogy a borotvált felületeken jelentkezik a vágás miatti vérzés, vagy éppen egy ruhadarab vagy táska okozta hosszabb távú irritáció eredményezi a felület enyhe vérzését. Az is előfordulhat, hogy az anyajegyhez közeli csípés viszketése miatti erős vakarás hatására kezd vérezni az adott terület. Mivel azonban a jelenség meglehetősen ijesztő lehet az érintetteknek - hiszen sokan azonnal a bőrrákra gondolnak-, fontos tudni, hogy a sérülés miatti vérzés az esetek döntő többségében ártalmatlan dolog és nem utal bőrdaganatra - mondta Dr. Szántó Hajnalka, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza, allergológus, klinikai immunológus az Egészségkalauznak.

Ha azonban sérülés vagy más nyilvánvaló ok nem áll az anyajegy vérzése mögött, mindenképpen fontos azt orvossal ellenőriztetni. Ugyancsak ezt kell tenni, ha bármilyen egyéb változást észlelnek az anyajegyen, ha viszket, vagy változik az alakja, színe, pigment eloszlása, nagysága, formája, illetve ha nem vér, hanem valamilyen más folyadék szivárog belőle – mondja Szántó doktornő.

Milyen tünetek miatt kell bőrrák szűrésen részt venni?

  • Ha megváltozik, egyenetlen lesz az anyajegy színe, például barna és fekete keveredik pirosas, fehéres, kékes, szürkés vagy rózsaszínes árnyalatokkal.
  • Ha megváltozik a határa, ha egyenetlen szélűvé válik, vagy ha terjedni kezd a bőrfelszínen.
  • Ha aszimmetrikussá válik az anyajegy alakja.
  • Ha megváltozik a felszíne, például egy lapos anyajegy kiemelkedik a bőrből, megvastagodik.
  • Ha új bőrképlet jelenik meg a bőrön. A melanoma ugyanis csupán az esetek kevesebb, mint felében alakul ki korábbi anyajegyből, az esetek többségében újonnan keletkezik.
  • Ha felmaródás vagy kisebesedés mutatkozik az anyajegyen, és a viszketése, nyilvánvaló ok nélküli vérzése is ellenőrzést igényel.
  • Akkor is érdemes anyajegyszűrést végeztetni, ha nincs gyanús tünet, de korábban előfordult már bőrrák – akár a páciensnél, akár a családjában.
  • Ugyancsak érdemes részt venni az éves szűrésen, ha nagyon sok anyajegye van valakinek, vagy élete során sokat tartózkodott a napon.

- Egy egyszerű vérzés nem igényel semmiféle további kezelést, de ha nem egyértelmű a kiváltó ok, ha a vérzés újra és újra jelentkezik, vagy ha más gyanús tünet is felmerül, mindenképpen fontos a bőrgyógyászi ellenőrzés – hangsúlyozza dr. Szántó Hajnalka.

(Képünk illusztráció / Pexels)