Rózsa Péter: Teljhatalmi felelősség

1993-ban készítettem Orbán Viktorral egy interjút, amelyben arról is beszélt, nagy fordulatra készülnek, bár hogy pontosan mi lesz, arról még nem mondhat semmit. De meg fognak változni. Nagyon – mondta.

Azután – már a beszélgetés után, mikrofonon kívül – hozzátette, hogy elfoglalják a jobboldalt és kiszorítják Csurkáékat. Felvetettem, ez kockázatos, mert a történelmi példák azt mutatják, az ilyen radikális mozgalmak éppen azzá válnak, ami ellen tiltakoznak. Legyintett: megoldjuk, tudjuk, mit akarunk.

Azóta sok év telt el. Most odajutott, hogy egyeduralma lett. Ő lett az egypárt. Már nem csak a szélsőjobboldali politikai oldal eltüntetése a célja, egyetlen párt uralma alatt nincsenek is oldalak.

Ezúttal azt vállalta, hogy egymaga megküzd a járvánnyal is. Menni fog? Hiszen ma még azt sem lehet tudni, mit jelentene a győzelem, mint ahogy a bukás sem nevesíthető. Hányan halnak majd meg? Ki tudja? És az sok lesz vagy kevés? Mikor lesz vége a járványnak? Meg sem jósolható. És ha vége lesz, akkor egészen vagy egyáltalán nem? Mondhatja majd akár azt is, hogy akkor lesz vége, ha a gazdasági teljesítmény eléri a járvány előtti szintet. Ám tudja, azt még sokáig nem fogja elérni. Nagyon valószínű, hogy 2022-ig – az esedékes következő választásig – nem.

Orbán Viktor azzal is tisztában van, hogy a járvány elleni küzdelem sikerét egyáltalán nem befolyásolta volna, hány alkalommal hosszabbítják meg a kormány korlátlan cselekvőképességét. Csakhogy neki egyedül kell learatnia a babérokat. Anélkül hogy az ellenzék bármilyen közreműködése kimutatható lenne benne.

Öt éve a migránsok jelentették az ellenséget, és felhatalmazási törvény nélkül is rendkívüli veszélyt vizionált. Azóta is különleges állapotot tart fenn, noha se híre, se hamva a ránk törő emberáradatnak. Most a vírus az ellenség, amely kétségtelenül itt van, de most joggal tartunk attól, ha majd leküzdjük a járványt, vírus nélkül is marad a korlátlan hatalom a kezében.

Mert önszántából még soha semmit nem engedett el, amit egyszer megmarkolt.

Hogy ennek ára van? Igen. A miniszterelnök és a neki feltétel nélkül hajbókolók lesznek a felelősök azért, ha Magyarország ismét kiszorul az európai kultúrából. Ha ez lesz az ára a mostani döntésének, csak rövid ideig lehet majd győzelemnek elkönyvelni a végeredményt. Még nem látni, hová vezet az út, amelyet kijelölt magának, nekünk, de az biztos, hogy nem előre. Vissza, valahová, ahonnan egyszer már elkívánkoztunk.

Mi, az ötven év feletti értelmiségiek akkor, a kádári rendszerben nemcsak megtanultunk olvasni a sorok között, de megtanultunk a sorok mögé látni, és kinevetni, megvetni a diktatúrát. Nem szívesen tesszük ezt most újra, de nem maradt más lehetőségünk.

Orbán Viktornak sem marad más, mint eldönteni: tűri, tiltja – vagy irtja.