Rózsa Péter: Nemzeti vizelde

2019. december 1. 06:15 - szerző: Rózsa Péter

Az önkormányzati választásokon jelentős vereséget elszenvedő kormány válasza, hogy büntet. Nem várhattunk mást. Megtorlás ez inkább, vagy még annál is rosszabb: csakazértis.

Ez egy különleges magyar kifejezés. Azt takarja, hogy ugyan rossz jelzések érkeznek, baj van a munkánkkal, működésünkkel, mibenlétünkkel, de mi ezt nem fogadjuk el, hanem mindezek ellenére még keményebben folytatjuk, amit eddig tettünk. Még ha az rossz is. Egy levegővel; csakazértis. Az idevonatkozó vicc így szól: egy földbirtokos feljön Budapestre, betéved egy közvécébe. A vécésnéni közli vele, óvatosan az ajtóval, mert itt annyiszor kell fizetni, ahányszor ki-be nyitja azt. Az úr felbőszülve elkezdi ide-oda csapkodni a fülke ajtaját, és azt üvölti közben: idenézzen öreganyám, így mulat egy magyar úr!

Mi is így mulatunk. A hatalom csúcsain felelőtlenül csapkodják nemzeti vizeldénk ajtaját.

A fővárost elveszítő Orbán nyájas mosollyal meghívja Karácsonyt a kormányülésre, barátságosan kinyilatkozza, hogy semmit nem tesz a kormány, amit a budapestiek nem akarnak, majd másnap bedobja, hogy az iparűzési adót az önkormányzatoknak a jövőben elsőként a tömegközlekedés fejlesztésére kell fordítaniuk, a maradékból pedig üzemeltessék a várost. Az önkormányzatoktól megvonja az építési engedélyek kiadásának jogosítványát, egy salátatörvénybe lopva felszámolná a munkaügyi, közigazgatási bíróságokat, és – újabb házszabállyal – a parlamenti képviselők szabad mozgását is korlátozni kívánja, nehogy már ellenőrizhessék az állami intézmények működését. A házszabály módosítása arra is felhatalmazná a parlament nagy bajuszú elnökét, hogy ezzel akár felszámolja az Országgyűlést, az ugyanis lényegét tekintve megszűnik, ha képviselőket onnan ki lehet tiltani. Ilyen esetben hogyan képviseljék azokat, akik megválasztották őket? Ez alkotmányos válság lenne a javából, ha ennek a szónak van még egyáltalán valami értelme Magyarországon, ahol semmit sem talál normasértőnek a taláros testület, amivel a kormány megsérti a normákat, s valójában saját Alaptörvényét sem követi.

A hatalmi arrogancia persze vissza is üthet a hatalom gyakorlóira, mert egyre többen kezdik nem szeretni őket. Sem a szeretetet, sem a tiszteletet nem lehet kierőszakolni, megkövetelni persze igen, csak annak sincs semmi értelme. Tapasztalhatta ezt maga Orbán Viktor is, mert hiába szajkózta az Európai Unió összes fórumán, hogy több tiszteletet a magyaroknak, hiába tartja magát e népcsoport egyedüli képviselőjének, csak ezért nem tisztelik.

Mire e sorok napvilágot látnak, lehet, még több jogkorlátozást és mozgástérszűkítés bevezetését jelentik be. Kétségbe is esnék, ha a NER alább adna az egész pályás letámadásból, ha képes volna alkalmazkodni – akár csak iciripicirit is – a demokratikus kormányzás játékszabályaihoz, mert akkor esélye lenne, hogy a nyakunkon marad. Most kezdenek beérni az előző évek megtorló, büntető, egyeduralkodásra törő intézkedései. Egyre többen vannak, vagyunk, akiknek elege lett a támadó, agresszív, pöffeszkedő, kizárólagosságra törő, kinyilatkoztató Fidesz-kormányzásából. Abból, ahogyan az egyszeri magyar úr módján csapkodja nemzeti vizeldénk ajtaját.

De hadd tegye! Ha így folytatja, megbünteti önmagát, aztán diadalittasan, valódi dolgai végezetlenül, átnedvesedett gatyában, megszégyenülve távozik majd.

Csak addig bírjuk ki!