Nagy N. Péter: Pojácák
Tízéves koromban már nyilvánosan eljátszottam azt a szerepet, amelyet a hatalmi média ma kioszt magának. Én is büszke voltam rá.
Minden abból indult, hogy vasárnap nem tudtam olyan sokáig, volt, hogy kilencig, aludni, mint a szüleim. Ők egyre kevésbé nézték jó szemmel, hogy virtuóz ötletekkel hét körül felkeltem őket, ezért roppantul helyeseltek, amikor azzal álltam elő, hogy inkább kimegyek reggel a közeli futballpályára, hátha van meccs. Csakhogy kilenc előtt még az ifi kettő sem kezdett. Nem baj, vittem Népszabadságot. Olvastam a lelátón, és alig vártam, hogy a bemelegítés kezdődjön. Megjöttek aztán az ifi egy játékosai, csupa robusztus, nagy kamasz, és kérdezték, tőlem, az egyetlen nézőtől, hogy mit olvasok, mert a szünetben is ezt tettem. Mutattam, mire ők azt mondták, menjek be az öltözőbe velük, mondjam el, mi a hír a világban. Például Kongóban. Kérdeztek az ENSZ-főtitkár, U Thant erőfeszítéseiről éppúgy, mint a barnaszénbányászat helyzetéről, miközben kenték magukra a gerozánt. Én meg mondtam. Vagy két évig ment ez így, mígnem én is játékos lettem, kölyök kettő, és ez véget vetett a Népszabadság-félóráknak.
Addig is szerfelett komolyan vettem magam. Ma már tudom, hogy leeshetett róluk a még csak félig kötött gatya a röhögéstől, amikor kimentem. Ez sajnos a pojáca szerepe lehetett.
Erre a felismerésre kell készülniük a hatalmi média mai főszereplőinek is. Van még idejük, többségük fiatal. Nekem is beletelt pár évtizedbe, míg összeállt a kép.
Például Orbán Balázs is bizonyára büszke magára, amiért megvalósítja a lehetetlent. Mert szellemileg, fizikailag mindent bír. Még azt is, hogy a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkáraként a Mandiner rovatvezetője, és mint ilyen, interjúkat készít például az igazságszolgáltatás vezetőivel.
A végrehajtó hatalom markáns hatalmi pozíciójából egy attól elv szerint külön álló ág, az újságíró szerepét felvéve interjúvolja a Kúria elnökét, tehát valakit, aki nem kerülhet a kormányhatalom által felkérdezettek közé. Így igen. Darák Péter végképp lehetetlen helyzetbe kerül, amikor az újságírói álarcot öltő miniszterelnökségi stratéga azzal a radikális állítással fordul hozzá, amely szerint „mást jelent a magyar hatalommegosztás, mint ugyanez német vagy brit felfogásban. Érzik ezt a kettős tendenciát a bírók?”
A válasz bölcs, kikerüli a csapdát.
Orbán Balázs mint kormányzati médiastratéga számára viszont általában is ismeretlen fogalom a csapda. Előre rögzítette a helyzetet: „A médiafelületek részben a politikai pártok szerepét veszik át, hiszen nem a hírek szolgáltatása, hanem a közvélemény formálása válik első számú céljukká.” Ha ehhez a Kúria elnökére van szükség, hát rá. Őt és a közvéleményt is formálni kell, hogy tudja, van például egy sajátos magyar hatalommegosztás.
Ugyanezt a fergeteges szerepkavalkádot tárja elénk a valóság, amikor azzal szembesít, hogy V4 News Agency néven londoni székhelyű magyar hírügynökséget hoznak létre. A tulajdonosok között, áttétellel, a legfontosabb az állami hátterű KESMA giga-sajtóalapítvány, de ott van például Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország londoni nagykövete is, és Habony Árpád londoni cége.
Ötven újságíró alkalmazását tervezik. Ennyi emberrel itthon remekül ellenne egy teljes szolgáltatást nyújtó napilap. De alig van már ekkora szerkesztőség. Méregdrága a fenntartása. Az állam csinál egyet. De úgy tesz, mintha vállalkozás volna. Mintha nem propagandarészleget, hanem újságot kínálnának fel a világnak.
Következmény? Ennek még csak lesz, de annak a sajátos mentalitásnak, ahogy a hatalom a médiát kezeli, már van.
A Facebook simán átlátta a rendszert. A teljes magyar sajtó a kétes tisztaságú kategóriába került, amikor arról döntöttek, hogy mely médiumokat mentesítenek a durva manipuláció kiszűrésére hivatott tesztjüktől. Indoklásként az itthoni média nagyon nagy részét lefedő KESMA-ra hivatkoznak. A kormányzati hátterű sajtóalapítvány magával rántja a többieket. Lehet, hogy igazuk van, és a sajtódiktatúra ellen harcolni ugyanúgy nem szabad helyzet, mint azt gyakorolni? Baj lenne.
A kormányválasz egy ideje készen van. A Facebook, de a Google is, a baloldali, liberális világhatalom része. Hogy a baloldaliságot honnan veszik, maradjon az ő titkuk. Az egyenlőség mozzanata ugyanis egyetlen ponton jelenik meg e cégeknél, ragaszkodnak a minden embert megillető jogokhoz, ezen belül a manipulációmentes információhoz jutás szabadságához. Hogy nem mindig sikeresen? Legalább megpróbálják, és nem csinálnak életelvet az ellenkezőjéből.
