McCain mint szappanopera hős

Kis probléma a történetben, hogy szerintem McCain szenátor nem Orbánra értette, amit mondott, függetlenül attól, hogy ez a nem éppen hízelgő értelmezés hihetetlen gyorsan terjedt el a sajtóban.

Pedig McCain beszédében már a tagmondatok közötti retorikai szünet is eligazító lehetett volna, de még inkább a szövegszemantika – és pragmatika irányadó itt, amelyeket alapul véve én a „neofasiszta diktátor”, illetve az „ágyba bújni Putyinnal” szegmenseket – itt muszáj unalmas szakterminusokat használnom – argumentatív halmozásnak, illetve hátravetett értelmezésnek gondolom. Minek alapján a jelentés körülbelül úgy hangzik, hogy a nemzet éppen ágyba bújni készül egy neofasiszta diktátorral, azaz Vladimir Putyinnal. (S lám, McCain még Orbán igazi vágyálmát is valóra váltotta, hiszen azonosította őt a nemzettel, igaz elég zavarba ejtő kontextusban).

De nem akarnám tovább domborítani itt a Ferdinand de Saussure-t. Meg valójában szinte mindegy is, hogy így áll-e a dolog vagy tévedek. Hiszen az egész ügy amúgy is pusztán azért érdekes, mert az inkriminált minősítés kommunikációs szempontból látványosan használható, noha inkább csak túlzó retorikai bombaszt.

Ennél sokkal, de sokkal súlyosabb és fontosabb (!) mindaz, amit McCain szenátor a beszéde többi részében hosszan, részletesen okadatolva elmondott a Magyarországon uralkodó tébolyult hatalmi viszonyokról. Az, ahogy nagyon alapos helyzetismeretről és rendkívül elmélyült tájékozottságról tanúskodva lefestette egy velejéig romlott, autoriter hatalom képét. Amiben tökéletesen igaza van. Ilyen keményen elítélőleg magas rangú szövetséges (!) még nem nagyon szólt a magyar kormányról. És ezt nem lehet a nemzetközi baloldali összeesküvésre, meg a honi liberbolsik által dróton rángatott sajtó torzításaira plusz a gyurcsányVoldemortra fogni. Itt egy szintúgy konzervatív rokonpárt legbefolyásosabb és legtekintélyesebb képviselője jellemzi Orbánt úgy, mint aki elárulja az atlanti szövetség elveit, lerombolja a demokráciát, megsérti az emberi jogokat, vegzálja a civileket, és lábbal tiporja a sajtószabadságot.

Így aztán érthetőek McCain szenátor aggodalmai, amiért egy ilyen felettébb problematikus országba egy szappanopera-producert küldenek nagykövetnek.

Bár, a mi hazánkat immár igazán jól ismerő Andre Goodfriend ügyvivő úgy nyilatkozott a minap, hogy „az élet Magyarországon nagyon szórakoztató”. Úgyhogy egy hollywoodi producernek nyilván egyenesen aranybánya.
El is képzeltem mindjárt, milyen szappanoperát forgatnék az itteni viszonyokról Bell asszony helyében, de Jon Stewart a The Daily Show-ban megelőzött. Tessék megnézni az ő verzióját: van abban minden. Orbán lánya majdnem hozzámegy egy amnéziában szenvedő férfihoz, aki valójában nő és Orbán gonosz, Fernando nevű ikertestvérének törvénytelen fiától terhes... hát, az is minket minősít, hogy milyen szinten figuráznak ki bennünket.

Mivel a szappanopera már foglalt, én inkább néhány Hollywoodban szintén nagy népszerűségnek örvendő műfajt ajánlanék a producer asszony figyelmébe.

Micsoda unikális történet lenne bemutatni azt az utat, ahogy pár mindenre elszánt figura elfoglalja a saját országát. Megmutatni, ahogy egyre kíméletlenebb, gátlástalanabb módon, eszközökben nem válogatva törnek a csúcsra, mígnem megszerzik a politikai hatalmat. Az állam intézményeit zsarolásra, megfélemlítésre használva terrorizálják ellenfeleiket, miközben saját magukra szabott törvényeik segítségével ipari mértékben fosztogatják az államkasszát. Kitűnő gengszter- vagy maffiafilmet lehetne ebből csinálni.

Ráadásul az még reményt is adna, hogy a hollywoodi dramaturgia szabályai szerint az ilyen típusú filmekben azért a Jónak le kell győznie a Gonoszt. Jön a seriff és – az eszközökben néha szintén nem válogatva – felszámolja végül az elvetemültek gengjét.