Mátyás Győző: Törökjárás Budapesten

2019. november 10. 09:43 - szerző: Mátyás Győző

Hát úgy tűnik, a minap Budapesten sikerült összehozni egy jó kis taxisblokádot taxik nélkül. Az idősebbek emlékeznek még a nevezetes eseményre, majdnem harminc éve, éppen így ősszel a benzináremelés ellen tiltakozva a bérfuvarozók lezárták a hidakat, és lett némi káosz a városban. De akkor az emberek nagy része ettől nem lett ideges, sőt inkább szimpatizált a várost megbénító taxisokkal. Rég volt, a demokrácia hajnalán, a szabadság bejáratós időszakában, nem csoda hogy sokan még élvezték is, hogy részt vehetnek a polgári engedetlenségben, hogy fittyet hányhatnak a hatalomra.

Most is megbénult Budapest, csak éppen taxisok se szükségeltettek hozzá, csak egy baráti (mármint a hatalomnak baráti) obskúrus államfő, a nép viszont nem annyira élvezte a kényszerblokádot.

Erdogan Budapesten - Demonstráció a Duna-parton
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Azért az elmúlt kilenc évben idelátogatott már néhány kormány- vagy államfő, minden oroszok elnöke például úgy jár ide, mintha csak a közértbe ugrana be ecetes uborkáért, de ekkora felfordulást még soha nem tapasztalhattak a budapestiek, mint most, Erdogan látogatásakor. 

Az én ismerőseim között is volt, aki a színházba nem jutott el, lehet azért, mert éppen a Diktátor című darabot akarta megnézni a Vígben.

Pedig a színház szolidáris volt, mert eleve később kezdték az előadást, de hát volt, akinek így is meg kellett elégednie azzal, hogy az utcán, konvojban suhanó dikt… izé, államfőt nézze a színpadi Diktátor helyett. Akadt, aki kétszáz méterre volt az otthonától, mégis két órát kellett várnia, hogy beléphessen a lakása ajtaján. Más a metróban ragadt, a Lukács uszodában hosszított programot nyomtak a vendégek, mert a Frankel Leó út gyakorlatilag lefagyott.

A város egy része  finoman szólva olyan hatást keltett, mintha egyszerre lenne benne filmforgatás, utcai sportverseny, állami ünnep és útfelújítás. Persze sokan találgatták, hogy miért pont a török elnök miatt kell ostromlott várossá változtatni Budapestet. Tudjuk jól: Erdogant mifelénk nagy becsben tartják, úgyis mint a kelet fényes csillagát (talán nem független ettől, hogy a mi kormányfőnk még egy tudományos szenzációval is szolgált nemrégiben a türk-magyar nyelvrokonságról), és természetesen éljen és virágozzék az örök és megbonthatatlan, de azért ez a felhajtás így is túlzásnak tűnt.

Illetve sokak számára nem, mert természetesen a megfejtések legkülönbözőbb variációi láttak napvilágot ‒ főként a közösségi médiában ‒ arról, hogy a hivatalos szervek miért nem tudtak lebonyolítani egy ilyen turnét, holott máskor ez nem haladja meg a kompetenciájukat.

Többen arra jutottak, hogy ‒ éppen az önkormányzati választások után ‒ egyfelől a budapestiek megtudhatták, merre lakik valójában az úristen, másfelől meg azt, hogy milyen az, ha nem az ő embere vezeti a fővárost. Egy ilyen káosz ízelítő abból, hogy mire számíthat Budapest ellenzéki vezetés alatt. Lám, még meg sem választották az új főpolgármestert, és máris felfordulás van. Holott éppen az új főpolgármesternek nem sok köze volt a rendezvény biztosításház. De ezt azért nem mindenki tudja.

Ennek tükrében érdekes volt olvasni a hivatalos magyarázatokat arra vonatkozólag, hogy miért volt szükség nehezített akadálypályával kombinált gigantikus szabaduló szobát csinálni Budapestből. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint azért, hogy Erdogan elnök  „akadálytalanul és biztonságosan haladhasson a programhelyszínek között”. Nahát, tényleg? Erre nem is gondoltunk volna. Még inkább megvilágító erővel hatott az illetékesek azon közlése, hogy a török elnök Budapest közúthálózatának csak mintegy 94 ezred százalékán közlekedett, és 15 kerületet nem is érintett. A budapestiek meg mit szívóztak azokon a helyeken, ahol Erdogan járt, miért nem csináltak programot Csepelre vagy Erzsébetre.

A Fidesztől megtudhattuk azt is, hogy valójában az egész felfordulást javarészt az ellenzéki tüntetők okozták (kétségkívül okoztak némi ramazurit). Ez az a pont, amikor már várja az ember, hogy mikor bukkan fel a bűnbakok között Soros – hát hamar fény derült arra, hogy Soros-aktivisták veszélyeztették az illiberális török-magyar barátságot.

Sebaj, legközelebb az illetékesek majd lezárják azt a maradék tizenöt kerületet is.