Mátyás Győző: Krimi, talány, politika

2018. szeptember 9. 06:30 - szerző: Mátyás Győző

Nem mindennapi fejlemény, ha a nemzetközi politika hirtelen titkok, talányok, rejtélyek terepévé válik, sőt az eseményekkel kapcsolatban most kivételesen helyénvaló akár összeesküvés-elméleteket is emlegetni, netán egyenesen krimiről, thrillerről beszélni. Amerikában most – szinte az M - egy város keresi a gyilkost című korszakos film mintájára − egy egész kabinet keres egy… esszéírót. Európában és persze elsősorban Magyarországon meg – akár valami jó kis bírósági, esküdtszékes drámában – azt találgatjuk, mi lesz az eredménye a Sargentini-jelentésről tartott szavazásnak az Európai Parlamentben. Már ha megtartják most a voksolást egyáltalán. Mert keletkezett egy kis kalamajka akörül, hogy mitévők is legyenek a tartózkodások ügyében. Szerintem nem kéne tartózkodni attól, hogy betartsák az Európai Unió alapszerződéseiben foglalt szabályokat.

Csak a véletlen hozta, hogy így egymás mellé került a két esemény, noha a címszereplőket, Trumpot és Orbánt gyakorta szokták együtt emlegetni, úgyis mint az új populizmus mérvadó alakjait. (Szerintem ez a minősítés Trumpra nézve inkább hízelgő, mert azért ő csak bámulna bambán, ha mondjuk Cus Mudde kifejtené neki a trumpizmus és az európai radikális populizmus hasonlóságairól szóló téziseit.)

A Fehér Ház azonban most olyan, mint a felbolydult méhkas, és mindenki a The New York Times-ban közölt anonim véleménycikk szerzője után kutat. Pedig valójában nincs abban semmi újdonság. Azt erősíti meg, amit eddig is tudtunk. Csak éppen egészen másként hangzik mindez, ha a legszűkebb körön belülről szól. Azért az durva, ha magas rangú tisztviselő állítja, hogy a „probléma az elnök amoralitásában gyökerezik”, illetve abban, hogy az elnök „igen csekély affinitást mutat az olyan értékek iránt, amelyekkel a konzervatívok régóta eljegyezték magukat: mint a szabad piac, a szabad gondolkodás” (Mintha a jó Donald a gondolkodás iránt úgy en bloc nem mutatna különösebb vonzódást).

Ezért okozott konsternációt az is, hogy napvilágra kerültek Bob Woodward Félelem: Trump a Fehér Házban című könyvének részletei. Ugyanis szintén az elnökhöz legközelebb álló források állították például, hogy Trump egy „idióta”. Nem mintha eddig nem tudtuk volna, hogy világtörténelmi kuriózumként egy kissé retardált egománt választottak az USA elnökévé, de azért az mégis vicces, hogy most az számít hazafiúi cselekedetnek, ha a stábtagok meg tudják gátolni Trumpot az elnökösdiben.

Persze megindult a hajtóvadászat a „gyáva, névtelen személy” után, ami érthető, mert az egész ügy nagyon hasonlít a Deep Throat-effektusra (és Bob Woodward már megint színen van). Találgatja is mindenki, hogy vajh Trump is dicstelenül végzi, mint anno a Watergate-ügybe bukott Nixon?

Nem kevésbé érdekes eset a politika feltörekvő vezérlőcsillagáé (lodestar!), aki itten új irányt szab a kontinensnek, mire ez a hálátlan Európa szégyenpadra akarja ültetni a minket euromilliárdokkal leigázni akaró Brüsszel ellen szabadságharcot vívó hőst. Merthogy készült egy jelentés a magyar illiberalizmus állapotáról, ami nem annyira kedvező ránk nézve. A riport szerint ugyanis „egyértelműen fennáll a veszélye annak, hogy Magyarország súlyosan megsérti az Unió alapját képező értékeket.”

Persze tudjuk jól, hogy az egész csúsztatás nem egyéb, mint politikai bosszú.

Judith Sargentini felöltötte a vasorrát, és Soros madzagjának zsoldjában méregbe mártott klaviatúrával megírta ezt a hazugságcunamit. Azért mert mi ellenállunk annak, hogy Soros iszlám kalifátust csináljon a hazánkból. A kérdés talán csak az, hogy a mi karakán szabadságharcunkba miként is illeszkednek azok az ügyek, amelyekről a jelentés szót ejt. Az, hogy a hatalmat gyakorlók „az alkotmányos reform eredményeként korlátozták az Alkotmánybíróság jogkörét”. Vagy hogy az állami beruházások uniós finanszírozásával kapcsolatban „a vizsgálat a projektek végrehajtása terén igen súlyos szabálytalanságokra, valamint lehetséges csalásokra és korrupcióra mutatott rá”. Vagy az, hogy „a jogszabályok egymást követő módosításait követően a jelenlegi jogszabályi keret nem biztosítja teljes mértékben a cenzúrától és akadályoztatástól mentes sajtót”. Vagy hogy „a jogállamiság és az alapvető jogok tiszteletben tartása és garanciái szempontjából rendkívül problematikus, ha komoly indokok nélkül szigorúbb szabályokat vezetnek be a hosszú évek óta Magyarországon működő külföldi egyetemekre nézve”. De nincs kétségünk afelől, hogy ezekre a mondvacsinált kifogásokra is megvan a frappáns válasz.

Izgalmas idők elé nézünk.