Láng Zsuzsa: (H)arcvonalban

2018. szeptember 1. 11:25 - szerző: Láng Zsuzsa

Ez a nyár a kánikuláról szólt, izzott a levegő az egész országban, de a hőgután kívül más megpróbáltatások is veszélyeztették az emberek egészségét, főleg a mentális jóllétét.

Júniusban a Magyar Idők adta hírül, hogy a több díjat meg jelölést (Oscar, Bafta, Golden Globe, Europa Film) nyerő, 2000-ben készült film Erkel Színház-beli bemutatója szembemegy a kormány állásfoglalásával, amely szerint a homoszexualitás nem büntetendő ugyan, viszont – hangsúlyosan – nem is propagálandó létforma, vagyis az intézmény vezetőjének nem sikerült magáévá tenni a polgári oldal eme alapvető tézisét.

Sőt! Az Erkel Színház gyerekekkel teli, akiknek tudalattijában hat a penetráns melegtoborzó üzenet – abban az életkorban, amikor még változtatni lehet az irányultságon, ráadásul éppen most, amikor amúgy is csökken/elöregszik a népesség, hazánkat pedig idegen invázió fenyegeti… És most hagyjuk is a cikkíró fejében regnáló sötétséget, és törődjünk bele, hogy nyilván azért citálták A hattyúk tavát Billy Eliot édes-bús színpadi történetébe, mert Pjotr Csajkovszkij is buzi volt. Ezzel még nem is lett volna semmi baj, hiszen a Magyar Idők gyakorlatilag a nyilvánosság teljes kizárásával hirdeti mindig aktuális igéit, ha nem szemlézné rendre a cikkeit valamennyi (oldalfüggetlen) fórum, ember nem értesülne bértollnokaik agymenéséről.

Fotó: MTI/Veres Nándor

De júliusban kitört a PIM-botrány. Akkor derült ki, hogy sajnos visszasírja a vörösterrort a ballib értelmiség. Nem lehet ez másként, hiszen a Petőfi Irodalmi Múzeum a fennhatósága alá tartozó Kassák Múzeumban olyan tárlatot rendezett, amilyet még a Rákosi-éra alatt szocializálódott keményvonalas bolsevikok is megirigyelhettek volna. Szerencsére a kormánymédia megint résen volt, szemfülesen észrevette, hogy ez a kiállítás „igazi életbiztosítás arra az esetre, ha esetleg elbukik a Fidesz, hiszen a címe: Minden a miénk! – itt nincs zsákbamacska, elvégre ez a kettős áthallás jól illik a képzőművészetben uralkodó állapotokra”.

Bár nem igazán világos, hogy miért van akármilyen állapota a képzőművészetnek, de addig is „ábrándozva várjuk az új Tanácsköztársaságot”, és elégedetten konstatáljuk, hogy ezt a gyalázatot az összes, állami támogatásból működő kulturális portál népszerűsítette, mi több, a PIM is mozgósítva lett a bolsevizmus szép emlékű bemutatására, kár is tagadnia, bizonyító erejű a Proletárdiktatúra az Andrássy úton címmel többször is meghirdetett kerékpárostúra, ahova nem átallottak családi napot szervezni a kommün diadalittas napjainak bemutatására.

Jól van, a hőség mindenkinek az agyára mehet – gondoltuk naivan, de azért nem komolyan.

És igazunk is lett, mert nem sokkal később megjött Frida Kahlo és Esterházy Péter – utóbbit profánul idézve „karonfogva szinte” – mint eklatáns bizonyítékai a… Minek is?

A Frida Kahlo-kiállítást a Szépművészeti Múzeum köztudottan szélsőbalos főigazgatója hozatta ide, de az már nem az ő hibája, hogy a mexikói kommunista művésznő ágyát, ahol is Marx, Engels és Sztálin portréja alatt szeretkezett Trockijjal, az ellenzék afféle zarándokhellyé emelte, egyebek között a Politikatörténeti Intézet jóvoltából, amely köré olyan hithű marxista történészek csoportosultak, mint Mráz Ágoston Sámuel, Cser-Palkovics András vagy Fricz Tamás, és amelyet az elmúlt hat évben folyamatosan próbál kilakoltatni a (volt) Néprajzi Múzeum (jövendőbeli) Kúria épületéből a hatalom.

Esterházyra kár is szót vesztegetni, tudjuk, hogy senki nem olvassa a libsi-bolsi, a kultúrát harácsolás céljából kisajátító, kisebbrendűségű tudattal sújtott lúzerein kívül, de persze ők se, merthogy hazudnak, hiszen köztudottan olvashatatlan volt/van/lesz.

Az oké, hogy hőség van, meg harc meg halál, de ha az ember hozzájut egy kis árnyékhoz, légkondihoz, fröccshöz, meg/vagy egy jeges limonádéhoz, csak nem gondolhatja komolyan, hogy az Operaház jövő évi repertoárja a kereszténység jegyében manifesztálódik. Pedig de.

Az Operaház igazgatója alighanem a Billy Eliot-féle melléfogás penitenciájaként – nincs rá bizonyíték, úgyhogy maradjon csupán találgatás – hirdette meg a keresztyén portfóliót, vagyis azt, hogy a kereszténység lesz a témája a Magyar Állami Operaház 2019/2020-as évadának. Persze nemcsak a bibliai történetek tartoznak ide, hanem a kereszténységet éltető és egyszersmind vele vitatkozó olyan darabok is, mint például Wagner Tannhäusere.

Itt, persze, meg is állhatnánk egy pillanatra, hogy vajon Wagner – pláne a Wagner-művek alapjának tekinthető Nietzsche, s vitájuk Schopenhauerről – ugyan mennyiben tekinthető katolikusnak, de ne akadjunk fenn a részleteken. Sokan biztosan sajnálják majd, hogy Carmen, a céltudatos, sevillai dohánygyári munkás – amúgy kurva, aki elveszejtette Josét, a farka vezérelte katonát – tragikus-romantikus történetét vagy éppen Mozart Varázsfuvoláját nélkülözniük kell a repertoárból, de nekik is látniuk kell: vadonatúj idők járnak a Magyar Kultúra ege alatt.

Esterházy Péter ismét a narancsos kultúrharc főellensége

Már vastagon benne jártunk az augusztusban, és azon kívül, hogy – csakis pedagógiai célzattal, mondván, a számlákat mindenkinek be kell fizetnie, akkor is, ha beledöglik – hőségriadó ide-oda, elzárták a vizet azok elől, akik a világon senkinek sem számítanak, felbukkant egy újabb érdekesség.

A csupa expárttitkárokból, KISZ-titkárokból rekrutált különítmény lekommunistázta Heller Ágnest, az antimarxizmusa, kőkemény ellenzékisége miatt meggyőzhetlen filozófust. A világ valamennyi, számon tartható egyetemének (dísz)doktorát, az ELTE BTK emerita professorát. Kovács Zoltán kormányszóvivő a közösségi médiában osztotta meg a világgal, hogy Heller Ágnes filozófus-akadémikus egy bigott, öreg, idejétmúlt komcsi.

Azért ennyire nem lehet meleg.

Vagy ha mégis, akkor olvadjanak már lefelé a maskarák is. Mármint nemcsak Kovács Zoltáné, aki az aktuális kurzusnak megfelelve elfelejtette, hogy a CEU-n szerzett diplomája egyszersmind amerikai is lenne, hanem a lényegről. Ugyanis ez a végtenül silány, szánalmasan rossz termésű, aszályos nyár is csak a léről szól. A pénzről és a hatalomról, a pénzen vett hatalomról és a fogyatkozó léről szól, arról, hogy az egyre fogyatkozóból már csak azoknak jut, akik nekünk húzzák: a házi zenészeknek, a mi prímásainknak, a mi kottánkból játszóknak.

A koncepció lényegét Orbán Viktor Tusványoson hirdette meg, mint mindig: nem mehet kárba 3x3 kétharmad, olyan kultúra teremjen a NER termőföldjén, amilyet mi akarunk. Lehet, hogy kicsit savanyú, kicsit zöld, de a miénk. Éljen és virágozzék az Orbán János Dénes fémjelezte dilettantizmus, vesszen Esterházy, Spiró, Parti Nagy.

És ha véletlenül valakinek lennének kétségei, hogy mindez sikerülni fog, álljon itt Kövér László augusztus 20-i beszéde, szó szerint, változtatás nélkül: „A következő négy év egyik fontos feladata a parlament ellenőrző funkciójának növelése, a nemzet kulturális-szellemi karakterének növelése, s ez igényel majd törvényalkotási beavatkozásokat, legyen szó köznevelésről, felsőoktatásról vagy a tömegtájékoztatásról.”

Nincs még vége ennek az izzasztó, tikkasztó, perzselő nyárnak. A meteorológusok szerint a forróság kihúzza késő őszig.