Ki a Bösendorferrel a Hősök terére!
Remélhetően még a mai magyar kulturális politika irányítói sem vonnák kétségbe, hogy Schiff András korunk egyik legnagyobb élő zongoraművésze. Magyar zeneértők sejtették ezt meg persze először, nagyon régen. Amikor megjelent a nagy trió, Kocsis, Ránki és a „kis" Schiff, aki éppen fél százada megnyerte a Ki mit tud?-ot. Nagy siker volt, milliók nézték a tévét, lelkesedtünk ezért a roppant tehetséges fiatalemberért – ám ő azután, jó évtizeddel az első sikerek után, elment a nagyvilágba, mert nem tetszett neki a mi akkori kis világunk. Azóta igen ritkán hallhattuk itthon – most pedig, már vagy hét éve, egyáltalán nem. Azóta, hogy ez az oly szelíd muzsikus felemelte szavát szülőhazája jelenlegi kormányzatának rasszizmusa és egyéb, műveltebb nyugati körökben általában elítélt politikai gyakorlata ellen, mondván: amíg e helyzet nem változik, nem lépi át a magyar határt.
A magyarországi politikai állapotok bel- és külföldi ismerői előtt indoklásra nem szoruló döntés művészetének barátai számára igencsak keserítő. Sok ember, aki szeretné újra, netán először hallani ezt a nagy művészt, más lehetőség híján, időt, fáradságot, erejéhez mérten akár eltúlzott anyagi áldozatot sem sajnálva több száz kilométert utazik, hogy hallhassa, láthassa.
Most éppen Ausztriába. Schiff András vasárnap a kismartoni Eszterházy-kastély Haydnról elnevezett dísztermében játszotta, kedves Bösendorferén, a hercegék udvari karmesterének szonátáit, majd egyet másik kedvencétől, Schuberttől. Azután még négy ráadást, úgy tombolt az óriási termet dugig töltő közönség, amelynek többsége magyarul beszélt. Tán nekünk is szólt, hogy Bartók-muzsika volt a két utolsó ráadás.
Azután Sir András elment, tán Londonba, tán Firenzébe, mi magyarok meg hazabumliztunk „az év hangversenyéről“, ahogy egy értő hallgató nevezte a nagyszerű estét. Hazamentünk tele muzsikával – felemás érzelmekkel, benne némi szégyennel. Nem gyalázat-e, hogy külföldre kell utazni, ha egy magyar művész-óriást hallani akarunk? De igen. Ám nem az Eisenstadtba zarándoklóknak kell szégyenkezniük. Marad a remény: játszik majd még Schiff András Budapesten. Az nagyon jót jelezne, akkor nem férnénk a Bartók-terembe se, akkor ki kellene majd tenni a Bösendorfert a Hősök terére, annyian leszünk a koncerten.
