Keleti szél

2014. március 9., 16:45

Aki valaha ült már vitorláson, tudhatja, hogy keleti széllel sokfelé: északi, nyugati, déli, sőt délkeleti vagy északkeleti irányba egyaránt lehetséges hajózni, de kelet felé semmiképpen. A politikában ez persze csak egy metafora, ám azt hiszem, konkrétan is jelenthet valamit. Arra gondolok: a vad keleti kapcsolatkeresés – hol az oroszok, hol a kínaiak irányában – előbb-utóbb mégiscsak nyugatnak, tényleges és természetes szövetségeseink felé fog hajtani minket. Ehhez persze a kormányos leváltására is szükség lesz. A mondás is azt tartja: szél ellen nem lehet...

Fábri Ferenc
E-mail

Horoszkóp

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.