Jolsvai András: Mondanom sem kell 8

Szerencsére ma már nem olyan időket élünk, ma már minálunk demokrácia van, bármennyire unortodox is, s ez az államélet minden területén nyomot hagy. Az államtitkár-szépségverseny területén például úgy, hogy a minisztériumok minden dolgozója szavazhatott, és a titkárnők szavazata éppen annyit ért, mint a minisztereké. A verseny tisztaságát szavatolta, hogy az államtitkárok (bármit gondoltak is különben) önmagukra nem voksolhattak, de a korteskedés különféle válfajai, ahogy az már a demokratikus választásoknál szokás, nem volt megtiltva. Végül, hosszú és nemes vetélkedő eredményeként papírforma-eredmény született: a versenyt a széles körben sármőrként ismert, kiváló képességű ifjú államtitkár nyerte, aki férfias mosolyával megannyi kormánypárti médiamunkásnőt vett már le a lábáról. Győzelmében, előnyös külalakja mellett, közrejátszhatott az a tény is, hogy hősünk szereti a nyilvánosságot, gyakran szerepel tévékben és egyéb fórumokon, így posztjától távoli minisztériumok dolgozói is jól ismerhették férfias vonásait.

Az első mondat legyen hát most a gratulációé. A második pedig intse csendre mindazokat, akik úgy vélik, egy államtitkárnak mégsem az volna a legfőbb dolga, hogy efféle léha versengésekben vegyen részt. A magunk részéről éppen ellenkező véleményen vagyunk. Ismerve a mai államtitkári kar szaktudását, képességeit, valamint külalakját, a leghatározottabban állíthatjuk, hogy aligha találhatnának magukhoz méltóbb feladatot a szépségversenynél. Persze tudunk még egyéb elfoglaltságokat is javasolni számukra, a piros pacsitól az egyenes kieséses „Ki nevet a végén?”-ig megannyi embert próbáló feladat van, amellyel sikerrel megbirkózhatnak a jövőben, és nemcsak rátermettségüket bizonyíthatják, hanem összetartozásuk tudatát is.

Ne feledjük, a ma államtitkárai többségükben huszonéves fiatalemberek, akik lojalitásszakon végezték el az államtitkárképzőt, s értéküket éppen az adja, hogy semmihez nem értenek. Sőt, hogy fogalmuk sincs arról, milyen volt a világ azelőtt, hogy ők megszülettek. Nem tudják azt sem, honnan is tudhatnák, hogy az államtitkár azelőtt olyan ember volt, aki évtizedes munkával szerzett tudás eredményeként vált alkalmassá a minisztériumi apparátus irányítására, aki biztosította a politikai váltógazdaság mögötti szakértelem kontinuitását.

Ma már nincs váltógazdaság, ma már egyetlen ember ért mindenhez, s így az államtitkár dolga csupán az, hogy legyen, s puszta létével bizonyítsa az államélet egészséges voltát. Egyébként pedig élvezze az életet, elvégre most fiatal: vezesse sportosan új Volvóját, vegyen részt fogadásokon, nyilatkozzon előre megírt nyilatkozatokat, s integessen frissen ácsolt tribünökről.

Előtte az élet.