Föld S. Péter: Vörös vonalak

2020. október 21. 15:00 - szerző: Föld S. Péter

A miniszterelnök a szokásos heti rádióinterjújában arról beszélt, hogy a könyvek olvasásra valók, és semmiképpen sem megsemmisítésre. Akinek nem tetszik valamelyik könyv tartalma, tette hozzá, hagyja ott a polcon, és keressen magának más olvasnivalót. Normális országban ez történt volna, Magyarországon azonban jó ideje különös viszonyok uralkodnak, nálunk minden másképp van, mi mindent másképp csinálunk, mint ahogyan az Európában szokás. Velünk mindenki szembejön az autópályán.

Egy szélsőséges párt alelnöke ledarált egy neki nem tetsző könyvet, mire kitört a botrány. Az ország valamennyi parlamenti pártja elítélte az akciót, függetlenül attól, hogy egyetértett-e a könyv tartalmával vagy nem. A köztársasági elnök rendkívüli adásidőt kért az adófizetők pénzéből működtetett köztévében, és közölte az őt néző milliókkal, hogy eddig és ne tovább. A miniszterelnök a szokásos heti rádióinterjújában arról beszélt, hogy a könyvek olvasásra valók, és semmiképpen sem megsemmisítésre. Akinek nem tetszik valamelyik könyv tartalma, tette hozzá, hagyja ott a polcon, és keressen magának más olvasnivalót.

Normális országban ez történt volna, Magyarországon azonban jó ideje különös viszonyok uralkodnak, nálunk minden másképp van, mi mindent másképp csinálunk, mint ahogyan az Európában szokás. Velünk mindenki szembejön az autópályán.

A történet ismert: Dúró Dóránál, a Mi Hazánk nevű pártocska elnökhelyettesénél kiverte a biztosítékot a Meseország mindenkié című mesekönyv, és sajtótájékoztató keretében a nyilvánosság előtt ledarálta az ominózus művet. Sokan elítélték az akciót, és voltak olyanok is, akik a daráló politikus mellé álltak. A Meseország amúgy az elfogadásról szól, ennek illusztrálására írtak át a szerzők néhány ismert mesét. Így lett a mesehősök között leszbikus és meleg is, de van közöttük roma és fogyatékos, vagyis főleg hátrányos helyzetűekről szólnak a könyv meséi. És arról, hogy őket is el kell fogadnunk, együtt kell élni velük. Az addig jószerével teljességgel ismeretlen könyv a ma még szokatlan „marketingakciónak” köszönhetően az eladási listák élére ugrott. Dúró ezután a Vagánybagoly című kötettel is elbánt, ez utóbbit nem ledarálta, hanem összetépte. A legújabb hírek szerint figyelő tekintete bizonyos színházi előadásokra is rávetült, azoktól is óvja a felnövekvő ifjúságot.

Kissé hosszúra nyúlt a bevezető, merthogy nem erről szeretnék írni, nem ezen akarok felháborodni. Megtettem ezt már korábban, és megtették mások is. Pszichológusok például, akiket később listáztak, csak hogy teljes legyen a kép. És a miniszterelnök is megszólalt, azt mondta, hogy a magyar társadalom türelmes és elfogadó, a melegekkel toleráns, de van egy vörös vonal. „El a kezekkel a gyerekeinktől!” – mondta a Kossuth rádióban Orbán Viktor.

Nem csitította az indulatokat a miniszterelnök, hanem szította a gyűlölködést. Nem először, tegyük hozzá. Még sokan emlékszünk arra a három évvel ezelőtti történetre, amikor az addig ismeretlen Őcsény nevű település felkerült a térképre. Mégpedig annak köszönhetően, hogy az ottani vendéglős egy menekült családot szeretett volna befogadni egy hétre, ám a kormányzati propagandával felheccelt helyieknek ez nem tetszett, és egy viharos, anyázásoktól sem mentes falugyűlés után kiszúrták a fogadós autójának gumijait.

Ha nem előbb, itt kellett volna megszólalnia a miniszterelnöknek, és azt mondani, hogy elég volt! Orbán meg is szólalt, ám nem éppen a békítés szándékával. Azt mondta: egyetért azzal, ha a magyarok megvédik magukat az idegenek ellen. Ezt mondta Magyarország miniszterelnöke, akitől – ugyancsak az őcsényi szégyen évében – a szokásos évi tusványosi találkozón azt kérdezte valaki a hallgatóságból, hogy nem kellene-e keményebben bánni a magyarországi Soros-bérencekkel és a csúnya szavakat skandáló tüntetőkkel. „Még bánhatunk”, mondta Orbán, nem kis derültség és egyetértő taps kíséretében.

Szörnyű szavak és ijesztő gondolatok. Az elvetett mag ezzel a mostani könyvdarálással szárba szökkent. Ami azért is félelmetes, mert a történelemből megtanultuk – már aki, persze –, hogy a szörnyű szavakból lesznek az ijesztő tettek.