Ceglédi Zoltán: A négy fal között

2019. február 16. 06:00 - szerző: Ceglédi Zoltán

Nem arról fogok beszélni, nem a melegekről. Van ez a tukmált, szerintem álszent és buta tiráda, miszerint „nekem semmi bajom a melegekkel, de csinálják otthon, a négy fal között”, és persze teljesen világos, hogy ez nem valami szuper, megengedő, félhomofil álláspont, hanem homofób szemétség, de mondom, nem a melegekről vagy az őket gyűlölőkről fogok beszélni. Hanem általában a gyűlölőkről.

Ön, kedves olvasó, kétféle formában találkozhat ezzel a cikkel. Lehet, hogy a kinyomtatott, újsággá fűzött, pénzért árult verziót tartja a kezében. Lehet, hogy az interneten olvassa, mert megtalálta a 168 Óra Facebook-oldalán, vagy az enyémen, vagy megosztotta valamelyik ismerőse.

Nos, én az előbbit fogom most méltatni. Nem is csak azért, mert pénzt adott a munkánkért, és segít fenntartani egy nem kormánypárti sajtóterméket, egy szellemi műhelyt, egy közösséget. Hanem azért is, mert

kifejezte, hogy ön is ehhez a közösséghez tartozik, és ez a lényeg.

Mert ketten vagyunk. Ön és én. Előre elhatározott forgatókönyv szerint tehát én beszélek az ön fejében, ön lapoz, helytelenít vagy bólogat, mi vagyunk így ketten. A négy fal között csináljuk épp, magunk, saját döntésünk alapján.

Szó se róla, öröm és segítség az is, ha valaki lájkolja valamelyik oldalunkat, megosztja a posztot, vagy értő módon kommentálja, de ugye, itt jön be az „ingyen van, annyit is ér”, meg a „csak úgy szembejött ez a szemét a falamon”, és a „na végre, elküldhetem az anyjába” lehetőség is. Joga van hozzá, tegye, de rohamosan csökken az érdeklődésem ez iránt. Csinálja otthon, a négy fal között. Szintúgy nem fogyasztok kormánypárti sajtót, nem kell az élethez, sőt pont annak ellene hat, én itt vagyok, ők meg csinálják ott, a négy fal között. Na ja, az ő négy faluk, mint a Rogán Rodolfó ingatlana, folyamatos tágulásban van.

 

Fotó: Facebook/Habony Árpád

Nem megyek oda se, ahova azért rángatnak, mert ha ezzel nem értettem egyet, akkor nyilván azzal igen. Eleget verekedtem már, nem akarok. Se szembe, se oldalra, se hátra. Most nem ennek van az ideje. Menjen, csinálja mindenki a négy fal között. Ha centikre, ha méterekre, ha belátható távolságban lenne a célszalag, ha akár csak a célegyenes előtti utolsó kanyar lenne, nekiiramodnék. Szó sincs róla. Ma annyi csak a meccs mindenhol, hogy az aktuális gyűlöletek közül melyik a kitartóbb vagy hangosabb vagy intenzívebb, hogy a lokális gyűlöleteket legyőzve továbbmehessen a Megyei Gyűlöletselejtezőre, onnan meg az Ordító Olimpiára. Oké, de csinálják otthon, a négy fal között. Engem nem fognak belezsarolni. Én nem leszek eszköz.

Szerintem ma a hasonlókat kell keresni. Nem legyilkolni a különbözőt, nem is a maga képére kalapálni, hanem a hasonlót keresni. Akivel szívesen vagyok otthon, a négy fal között. Szerintem ma otthonokat kell teremteni a mindenféle értelemben hontalanoknak, nem kirúgni a másik falát, és nem is belökdösni oda az ellenkezőket. Örülni kell annak, akivel egy a nyelvünk és ugyanazt mondjuk vele, ugyanazt látjuk szépnek. Nálam van az egyik darab puzzle, nála a másik, kis darabokból a big picture.

A magyar közélet ma bántalmazó kapcsolatok, érdekházasságok, elrendezett frigyek, szemérem elleni erőszakok és kizsarolt „házastársikötelezettség-teljesítések” sorozataként írható le. Rohadtul elég belőle.

Mostantól csak a négy falam érdekel, csak azokat a helyzeteket, témákat, formákat keresem, ami oda passzol. Nem írok másról, nem reagálok másra, nem megyek máshova. Senkit nem akarok meggyőzni semmiről, és velem se próbálkozzanak a szomszédból. Akivel komfortosak vagyunk, az ezt nagyon szeretni fogja, a többiek meg… Róluk innentől fogalmam se lesz. Itthon, a négy fal között.