Az alkotmányosság megújítása

Szalay László nevét mindenesetre – két éve, a jeles jogtudós, politikus, diplomata, szép- és közíró születésének kétszázadik évfordulóján – büszkén vette fel az a jogászokból álló szakmai kör, amely első nyilatkozatával mindjárt az akkor éppen negyedszerre módosított Alaptörvény megújítását szorgalmazta.

A Szalay-kör nem a vitatott jogszabály kukába dobását, hanem jelentős reformját sürgette azzal a céllal, hogy e reformmal egy remélt jobb kor majdani alkotmányozási folyamatának teremtsen teret. Akkoriban – két évvel ezelőtt – a Szalay-kör jól tette, hogy Alaptörvény-módosítást javasolt.

Akkoron mind jogászi, mind laikus körökben az volt az általános nézet, hogy noha az Alaptörvénnyel számtalan baj van, ezer sebből vérzik és jogállami aggályokkal terhes, de mégiscsak létező, hatályba lépett és érvényes dokumentummal van dolgunk, amelyet túl gyorsan, túl kevesen, túlzottan egyoldalúan és túl radikálisan hoztak ugyan létre, de azt nem lehet elvitatni, hogy érvényesen született meg.

Ezért a Szalay-kör tagjai – elfogadva a realitást – nem a teljes, csak a részleges megújítást, nem a radikális, hanem a fokozatos változtatást, nem a forradalmat, hanem a reformokat pártolták. Közzé is tették a hatályos Alaptörvény módosításának konkrét, szövegszerű, normákba szedett javaslatát, amely – mint ezt várni lehetett – semmilyen különösebb visszhangot nem keltett bár a közvéleményben, de megvolt, létrejött, az asztalra tétetett, rendelkezésre állt, mintegy kínálkozott jövendő alkotmányozók számára.

Mint tudvalevő, az elmúlt két évben a hazai alkotmányosság állapota nem javult. Ellenben az Alaptörvényt működtető politikai rendszer tovább stabilizálódott, és a természetére nézve is sok mindent megtudhattunk azokból a leírásokból, amelyek a létrehozása óta egyre szisztematikusabban fejtik meg a rezsim belső igazságait. Bölcsebbek vagyunk a rendszer megértését illetően, de nem lettünk okosabbak a rendszer meghaladásának irányait tekintve.

Ebben a helyzetben a Szalay-kör néhány napja újabb nyilatkozattal állt elő. E nyilatkozatban – fenntartva korábbi álláspontját – amellett tesz hitet, hogy egy majdani alkotmányozási pillanatban az alkotmányosság helyreállítása csak jogállami eszközökkel, csak alkotmányos úton, csak a legalitást betartva képzelhető el. Nem megengedhető, hogy – ha eljön az idő – az ország az alkotmányosság követelményeit megkerülve lépjen át egy majdani alkotmányos rendszerbe.

Hogy ez az idő mikor jön el, arra nézve a kör nem foglalt állást. Hazánk történetének korszakait nem látjuk előre, de mindennek, melynek eleje volt, elérkezik egyszer a vége – mert „jőni fog, ha jőni kell” –, és nekünk készen kell állnunk a megoldással, amidőn ránk szakad az alkotmányozás roppant munkája, ha majd e mai kocsmán valaha túljutunk.

Hogy abban a remélt korszakban majd „mit kell tenni, s min kell kezdeni”, azt természetesen nem csak akkor kell megvitatnunk, hanem már ma, és a Szalay-kör a maga részéről ajánlásokkal segíti a kibontakozás útjáról folyó vitát. A vita eredményessége érdekében ugyanakkor nem vitás, hogy célszerű lenne szakítani néhány dogmával, melyek eleddig a kívántnál jobban meghatározták a kérdésről folyó diskurzust.

Először is el kellene fogadni, vagy legalábbis fel kellene ismerni, hogy adott esetben nem feltétlenül csak az számíthat jogállami megoldásnak, amely első látásra annak látszik. Egy elvárható cselekvésnek sokszor még a legszűkebbre szorított esetekben is lehet olyan alternatívája, amely ugyancsak nem mond le a jogállamiság eszközeiről.

Másodszor érdemes tudni, hogy vannak olyan technikák, amelyekkel a politikai szándékok jogiassá tehetők, míg a jogi eszközök politikai célok elérése érdekében is felhasználhatók.

Végül harmadszor azt is jó figyelembe venni, hogy a majdani konkrét lépések megtervezése mindenekelőtt attól függ, hogy a politikai lehetőség mikor nyílik meg a változtatásra, mert az időnek, mint tudjuk, politikai jelentősége van, és a legitimitás sohasem állandó, hanem éppenséggel nagyon is változékony jelenség.

Ám mindezen megfontolások természetesen csak akkor nyernek értelmet, ha országunk történelme egyszer majd elhozza azt a pillanatot, amikor az alkotmányos fordulatról dönteni kell. A történelmet ugyanakkor nemcsak figyelni, de befolyásolni, sőt alakítani is lehet. Van mód tenni azért, hogy a dolgok változzanak.

Erre hívja fel a figyelmet a Szalay-kör újabb állásfoglalása, és ezzel igencsak hű marad névadójának napjainkra már jórészt elfeledett szelleméhez. A tizenkilencedik század nagy liberális jogtudósánál, a kiváló Szalay Lászlónál ugyanis még ma is csak kevesen tudhatják jobban, mit jelent valójában az emberi szellem egyik legkitűnőbb alkotása, az alkotmányos jogállam.

És éppenséggel nem döbbenetes-e a reformkorban megvolt egykori ismeret ilyen látványos elveszejtése? Szalay László bizonyosan nem gondolhatta volna, hogy hazánknak lesz még olyan korszaka, amelyben a szabadság törvényes rendjéért újból szót kell emelni – két évszázaddal azután, hogy egyszer már megvalósult.

Szentpéteri Nagy Richard