Abszurdisztán 11
Tanuljuk meg végre, hogy a korrupció csak a becsületes emberek között működik, hiszen a legmélyebb bizalmon alapul. Végtére is kenőpénzről nem szokott adásvételi elismervény készülni, ott ha az ember azt mondja, tíz százalék, akkor az tíz százalék, ha a fene fenét eszik is, ha húsz, akkor legyen húsz, és nem ismerjük egymást. De az nem megy, hogy mi, becsületes vállalkozók előre visszacsorgatjuk a mondott százalékot a megfelelő helyre, aztán, amikor a végén tartjuk a markunkat, hogy megkapjuk keservesen megdolgozott munkánk ellenértékét (plusz húsz százalék), akkor rongyos hatvanmilliókért úgy kell kuncsorogni, előszobázni, és a végén azt üzenik vissza az embernek, hogy öt százalék is elég lett volna.
Ez nem megy, barátaim. Az ember nem azért ken, hogy csikorogjon a gépezet: hanem azért, hogy olajozottan menjen minden. Mert az ember méltán elkeseredik, ha azt látja, hogy a hatalom zsebre teszi a lét, aztán csak vonogatja a vállát, vagy fenyeget, hogy ha nem tetszik, mehetünk másik önkormányzathoz, államhoz, világhoz, ahol másképpen mennek a dolgok, vagy ha törvénysértést vélünk felfedezni, tegyünk feljelentést.
Ilyenkor jönnek a bonyodalmak, a kétségbeesett lépések, a világhálóra feltett beszélgetések, a kölcsönös fenyegetések, ilyenkor érzi úgy a szegény, becsapott vállalkozó, akinek helyén van a szíve (és a szíve helyén meg rendszerint egy magnó van), hogy tennie kell valamit, hisz különben mivé lesz a világ?
Sietek leszögezni, hogy amikor az előző mondatban a hatalom szót használtam, nem a Papcsák úrra gondoltam. Mert akárhogy is folytatódjék ez a zuglói vígopera, amelyben eddig csak a hoppon maradt vállalkozó énekelt, a többiek (beleértve a kórust és a főszereplőket) hallgattak, annyi már most bizonyosnak látszik, hogy a Papcsák úr ártatlan. A Papcsák urat csak le akarták járatni a gaz ellenségei ezzel a megszervezett beszélgetéssel, a Papcsák úr azonban nem az az ember, aki hagyja magát lejáratni (lejár ő magától), a Papcsák úr becsületét egész ügyvédi kar védi, nem is eredménytelenül. Máris biztosak vagyunk benne, hogy a Papcsák úr nem tudott a húsz százalékról. Hogy ez az egész csak provokáció. A Papcsák úr egész múltja, jelene és jövője és mindaz, amit a reábízott közösségért eddig tett, a gondosan végrehajtott személyi változtatásoktól a részletesen megindokolt pénzügyi döntésekig, mondom, mindez garancia, hogy a Papcsák úr olyan messze van a húsz százaléktól, mint Makó Jeruzsálemtől. Bátran kijelenthetjük, hogy a Papcsák úrnál tisztább kezű politikust nemigen találunk széles e kormánypártban.
A Papcsák urat tehát felejtsük el, a továbbiakban nem róla lesz szó, hanem a korrupcióról általában és az önkormányzati korrupcióról különösen, amelynek két jellegzetessége látszik lenni. Az egyik, hogy mára annyira átszőtte a közélet minden ága-bogát, hogy létezni se tudunk nélküle, a másik, hogy sosem ér föl a polgármesterekig. Mindig megáll a közhasznú zrt.-k vezetőinél. A közhasznú zrt.-k vezetői jobbára huszonéves emberek, hallgatagok és elszántak, vezérigazgató szakon végeztek a pártiskolán, ha vihar van, állnak a gáton, s ha ülni kell, azt is szó nélkül teszik: hosszú távon gondolkodnak. Velük nincs is baj sosem, a bajt a közbeékelt emberek, tanácsadók, főtanácsadók, kijárók és bejárók okozzák, ők tornásszák fel a százalékokat, azzal nem törődve, hogy azt is a hivatalnak kell majd kigazdálkodnia a mi pénzünkből.
Viselkedjünk, emberek! Nem az őserdőben vagyunk! (Ott elég lenne két százalék is.)
