A harag hetei
Van Schilling Árpád A harag napja című, torokszorító drámájának egy pillanata, amikor a több szerepet is alakító színészek félreteszik az addig megformált figurák maszkjait, s némi brechti effektussal elkezdik provokálni a nézőket, kérdvén: na ki legyen a következő, kit készítsünk ki.
Kedvtelve pásztázzák a közönséget, hatalmukat kivagyi módon élvezve újabb áldozat után kutatnak. Az író-rendező kitűnő dramaturgiai érzékkel éppen akkorra időzíti ezt a pillanatot, amikor a színen addig látott, sorstragédiává emelkedő bukástörténet végkimenetele a nézők számára már nyilvánvaló. Mintha csak az önnön romlottságában gyönyört lelő hatalom szimbolikus megtestesítőit látnánk, akiket szórakoztat a pusztítás, akik örömet találnak abban, ha tönkretehetik mások életét.
A harag napja című előadás nagyon intenzív színházi élményt nyújt. Schilling Árpád Krétaköre a kortárs magyar színház egyik legizgalmasabb jelensége. Mint ahogy a demokratikus értékek iránt elkötelezett, társadalmi és szociális ügyeket felkaroló Krétakör Alapítvány tevékenysége is kitüntetetten fontos eleme az éledező civil szférának. Nem véletlenül vehette át az Alapítvány március 15-én Amszterdamban az Európai Kulturális Alapítvány (ECF) díját, ami az egyik legrangosabb kulturális elismerésnek számít a kontinensen.
Természetesen a honi hatalom sem feledkezhet meg egy ilyen nagyszerű szervezetről, így történhetett, hogy a Krétakör Alapítvány kapott egy jó kis 24 hónapra kiterjedő ÁFA-ellenőrzést. Nagyjából egy időben azzal, hogy Margit holland hercegnő átadta nekik a jelentős díjat Amszterdamban.
Persze, nincs is abban semmi kivetnivaló, ha a hatóságok ellenőrzik egy civilszervezet gazdálkodását. Nyilván kapacitása és ideje is van erre a NAV-nak, hiszen bizonyára eredményesen lezárták már azoknak az ÁFA-csalásoknak a felderítését, amelyeket az egykori NAV-alkalmazott dokumetált a híres „zöld dossziéban”. S feltételezhető az is, hogy a hatalom-„közeliek” korrupciógyanús ügyeinek feltárásában is élen járnak a hatóságok. Hát miért ne foglalkoznának a Krétakörrel? Csak hát ez esetben a buzgalom célját illetően ébreszthet bennünk némi gyanút, hogy éppen most ért véget az az eljárás, amelynek során a Krétakör 3 évnyi könyvelését vizsgálták.
Na hát, csak nem valamiféle kicsinyes hatalmi vegzatúráról van itt szó?
Mivelhogy ez a hatalom permanens harcot vív a civilszervezetek és az ép polgári erkölcs ellen, s a Krétakör már ebben a háborúban is célkeresztben volt. Mert ugye ez az ügynök-diverzáns-szabotőr társaság itten csak köti a kákát a karóhoz, pedig a hatalom pusztán békésen rombolja lefelé a demokráciát. (Szép momentuma volt ennek a „küzdelemnek”, amikor az Ökotárs vezetőjét, egy nőt[!] annyi rendőr vitt el a kameráknak felkínált attrakcióként, hogy akkora állomány láttán még egy Fradi-Dózsán is kezes báránnyá válnának a „szurkolók”.)
Persze vannak a hatalmi pressziónak még durvább változatai is, erről egy – minő véletlen! – korábban szintén krétakörös aktivista tudna mesélni. Gulyás Mártont ugyanis már el is ítélték, hm... garázdaság vétségéért. Mert ugye kirívóan közösségellenes magatartást tanúsított és majdnem félelmet keltett azzal, hogy lecsavarozott egy táblát a nemzeti választási izé irodájának faláról. (Csak úgy mellékesen: anno 2008-ban, amikor egy bizonyos Fidesz nevű csoportosulás pajszerral és franciakulccsal felszerelkezve kordonbontási performanszt adott elő a Kossuth téren, megszüntették az ellenük indult eljárást. Nyilván önkéntes közterület fenntartókról volt szó.) Csak Gulyás Márton a garázda.
Hát persze.
Az, hogy – botrányos előzményként – a kopaszok a választási irodánál hatalmas mélyütést vittek be a demokráciának, az rendben van. Az, hogy maga a Választási Iroda folyamatosan lejáratja önmagát, a demokrácia egy fontos intézményét – szintén oké. Az, hogy államhatalmi szervek közreműködnek a kormányt kritizáló állampolgárok megfélemlítésében, az nem kirívóan közösségellenes tett. Az, hogy ezen intézmények a hatalom elvtelen kiszolgálóiként papírrongyot csinálnak a jogból, az nem kelt megbotránkozást. Hát persze, csakis az, ha Gulyás Márton leszerel egy műanyag táblát a falról.
Nem tudom, titokban kicsit is szégyellik-e magukat azok, akik részt vállalnak ezekben a kritikus véleményt megfogalmazó polgárok ellen indított romlott és cinikus akciókban. Mert valakik végrehajtják a hatalmi téboly diktálta parancsokat (a vakhit nem mentség, legfeljebb magyarázat). Vajon hogyan számolnak el a lelkiismeretükkel azok, akik tudják, mit cselekszenek? Persze értem én, azért igazán elvetemült ez a hatalom, mert önnön, eszközként kezelt végrehajtóit is megfélemlíti, egzisztenciálisan zsarolja, fenyegeti. Ha nem engedelmeskedsz, megnézheted magad.
De biztos van olyan pont, amikor az ember azért, hogy megőrizhesse erkölcsi integritása, méltósága maradékát, azt mondja: nem. És igen, van már erre példa, hiszen a TV2 elképesztő szakmai és főként morális mélyrepülése láttán voltak, akik azt mondták, ez nem vállalható.
Egy szétrohadt önkényuralmi rezsimet az tud még egyben tartani, ha a fenyegetés, a megfélemlítés működik, ha az emberekben a félsz erősebb az önbecsülésnél.
A harag napja című darabban a főhős tragédiája azért következik be törvényszerűen, mert a társadalomban nincs szolidaritás, nincsenek citoyen erények, nem létezik valamiféle kötelező erkölcsi imperatívusz. Ebben a közegben a lázadó egyén bukása sorsszerű.
Na, ezen kell változtatni! Amíg még lehet.
