Mozgás, kevés só, olívaolaj: előzzük meg a magas vérnyomást!

Magyarországon a felnőtt lakosság 30-35 százalékának a kelleténél magasabb a vérnyomása, míg a 70 év felettiek közel 80 százaléka küzd a nálunk gyakran népbetegségként hivatkozott hipertóniával. Pedig sok mozgással, egészséges – zsírszegény, kevés sót tartalmazó – ételek fogyasztásával sokat tehet az ember e betegség megelőzéséért – tájékoztatta a 168 Óra online Praxis rovatát Dr. Farsang Csaba belgyógyász professzor.

2014. november 19., 10:40

A magas vérnyomású betegek száma az elmúlt években megnőtt, mert egyre több a túlsúlyos ember, és egyre több a cukorbeteg, s a hipertónia mindkét betegség gyakori velejárója. A cukorbetegség nem egyszerűen csak magasabb vércukorszintet jelent, ez egy komplex anyagcsere-betegség, melyben sok egyéb más, a hormonrendszer működését és a vérnyomást szabályozó tényező is érintett. Ráadásul ezekben a betegekben az erek is károsodnak, így az érreakciók romlása (az érfali rugalmasság csökkenése) is hozzájárul a vérnyomás emelkedéséhez – ismertette a betegség hátterét Dr. Farsang Csaba belgyógyász professzor.

A túlsúly a szív- és érproblémák, és a cukorbetegség szempontjából is veszélyes, csakúgy mint a vérzsírszint (az úgynevezett „rossz koleszterin” (LDL-szint) emelkedése, mert ez is érelváltozáshoz, így vérnyomás-emelkedéshez vezethet.

Az érfalak rugalmasságának a csökkenése azért probléma, mert amikor a szív kilöki a vért az érrendszerbe, ez nyomásemelkedést okoz, amit amit az egészséges ér ellazulással, kitágulással kompenzál. Ha viszont nem tud kitágulni, akkor nem csökken a nyomás.

A magas vérnyomással sokszor „hírbe hozott” kávéval kapcsolatban a szakember annyit mondott: a népszerű élénkítő ital a betegek túlnyomó többségének nem árt, sőt amerikai kutatások szerint sokaknál kimondottan előnyös hatással járhat: a napi több kávét fogyasztók esetében kevesebb stroke-os, Alzheimer-kóros és cukorbeteget találtak egy felmérés során.

Ugyanakkor az emberek egy kisebb csoportjában a kávéban lévő koffein a szimpatikus idegrendszer aktivitását jobban fokozza, mint másokéban, így emeli a vérnyomást. Ezt bárki ellenőrizheti saját magán, ha megméri a vérnyomását kétszer egymás után 2-3 perc különbséggel, majd megiszik egy kávét, s félóra-óra múlva újra méri a vérnyomását. Ha nem emelkedik, nyugodtan ihat kávét. Arra is érdemes figyelni, hogy a kávé egyeseket hajlamosíthat szívritmuszavarra: ha valaki azt veszi észre, hogy kávéfogyasztást követően egyszer-kétszer nagyobbat dobban a szíve, akkor ne igyon kávét.

A hipertóniát úgy lehet megelőzni, ha az erek rugalmasságáért sokat teszünk: a legjobb értágító szer pedig a sportolás közben a testünkben szabadul fel. Még a hipertóniás betegek vérnyomása is alacsonyabb sportolás után. Érdemes tehát naponta 30-40 percen át legalább intenzívebben gyalogolni.

A magyar hipertónia-irányelvek szerint a magas vérnyomás megelőzésében a másik legfontosabb, hogy a sófogyasztást csökkentsük: Dr. Farsang professzor ezzel kapcsolatban Portugáliát idézi jó példaként, ahol az elmúlt nyolc évben törvénnyel kötelezték a gyártókat a kenyér- és péksüteményfajták sótartalmának fokozatos csökkentésére, s ezzel mostanra látványos eredményeket értek el: a korábbinál jóval kevesebb az agyvérzés, és csökkent a lakosság átlagvérnyomása.

Fontos, hogy több halat és kevés állati zsiradékot vigyünk be a szervezetünkbe, viszont olívaolajból annak kedvező hatása miatt naponta 3-4 kiskanállal sem árt elfogyasztani.