Sarc

Roppant nagy árat kellene fizetnünk azért, ha nem sikerülne megállapodni az IMF-fel. Csakhogy az önök elemzése szerint annak is nagy ára van, hogy sikerüljön megállapodnunk. Miben különbözik egymástól a kettő?

– Minimum évi százmilliárd forintban, de ez felmehet háromszázmilliárdig is. Látjuk, a kormány készen áll arra, hogy továbbra is a piacról próbálja finanszírozni a költségvetés hiányát. Vagyis folytassa azt, amit megkezdett, s a 4 százalék körüli IMF-kamatok helyett a piacon 8-9 százalékot fizessünk. Közben két-három havonta valamilyen kommunikációs trükkel próbálja rávenni a piacokat arra, hogy újból bizalmat szavazzanak nekünk.

Ez történik most is, amikor Orbán Viktor brüsszeli mosolyoffenzívára indult?

– Barroso bizottsági elnökkel való találkozójára a miniszterelnök értékelhető adócsomag összeállításával készült. A második Széll Kálmán tervtől azt várja, hogy nyugtassa meg a pénzvilágot. Ha a terve sikerül, akár tíz forinttal is javulhat az euró–forint-árfolyam. Újra kedvezőbbé válhat az állampapír-értékesítés, ami néhány hónapra ismét stabilizálhatja a helyzetet. Ez jó a kormánynak, de rossz nekünk, adófizetőknek.

Miért lenne rossz? Mindnyájunknak jó, ha olcsóbb az euró.

– Jobb. Rossz viszont, hogy a kormány ebből megint arra a következtetésre jut majd, hogy nem sürgős az IMF-fel való megállapodás. Akkor megint elbúcsúzhatunk a négyszázalékos hiteltől, a piaci pénzek kamataiért ugyanis legalább százmilliárddal többet kell fizetni egy évben.

Meddig lehet a piacot hülyének nézni?

– A piac nem hülye. Olyan magas kamatokat, mint nálunk, a hitelezők Európában sehol máshol nem kapnak a pénzükért. Azt pedig tudják, hogy Magyarország még fizetőképes. Nagy kérdés persze a magyar állampapírokat tartó kulcsszereplők hozzáállása: egyre nehezebb lehet az adósságunk megújítása.

Tehát lehet élni IMF-hitel nélkül is, csak túl sokba kerül.

– Az lehet az ára, hogy nem csökken Magyarország adósságállománya, sőt, jövőre újra emelkedik majd, jelentősen nehezítve a következő nemzedékek sorsát.

Önök szerint 2013-ban kétszer akkora pénzt – 450-500 milliárdot – kell megtakarítani, mint amit a Széll Kálmán terv előirányzott. Honnan adódik ez az irdatlan különbség?

– Már az Európai Bizottság legutóbbi jelentésében is azt olvashattuk, hogy 2012-ben van egy 130 milliárdos lyuk, és jövőre is 300 milliárdos vagy még nagyobb hiányt becsülnek a költségvetésben. Külföldről is látják, hogy nagyon nehéz lesz kiváltani azokat az egyedi és eseti megoldásokat, amelyeket az Orbán-kormány alkalmazott a költségvetési egyensúly javítására. Ezért döntött a kormány az új adók bevezetése mellett. Amennyiben Brüsszel minderre rábólint, előfordulhat, hogy az Európai Bizottság június végi ülésén megszünteti a Magyarország ellen hosszú évek óta folytatódó túlzottdeficit-eljárást. Ez a kormánynak az országimázskampányban is hasznosítható siker lenne, hiszen elmondhatnák: lám, ezt egyetlen eurónyi IMF-hitel nélkül értük el.

Ebben igazat mondanának.

– Csakhogy az érem másik oldala, hogy a korábbi intézkedések eredményeként semmilyen növekedést nem lehet kimutatni a magyar gazdaságban. A beruházások tavaly 4 százalékkal csökkentek, és az idén is hasonló mértékben szűkülnek. Az idei évet másfél éves növekedéssel tervezték, de már látjuk, hogy a valóságban inkább ugyanekkora vagy még nagyobb visszaesés lesz. Az infláció egész Európában nálunk a legmagasabb: 5 százalék felett várható, és jövőre sem segítheti az alapkamat csökkentését. De minden más mutató is rossz, például legalább 2 százaléknyi reáljövedelem-csökkenés várható idén, és 2013-ban is.

A reáljövedelmeknek nem tesznek jót az új befizetések, például a sárgacsekk-adó.

– Így van. Szerintem az a legrosszabb és elfogadhatatlan értelmezése annak, amit a nemzetközi gyakorlatban a pénzügyi műveletek adóztatásáról gondolnak. A közép- és hosszú távú tőkefolyamatok megadóztatása ugyanis reális dolog, amivel mindenki egyetérthet: ha valakinek a pénze pénzt hoz, akkor tiszta sor, hogy adózzon a hasznából. De ha valakinek a már többször is megadóztatott munkabérét vagy nyugdíját sarcolják meg, ez társadalmilag és politikailag is elfogadhatatlan. Sajnos újabb és újabb ötleteléseknek vagyunk szemtanúi.

A kép persze kacifántosabb annál, mintsem hogy adózott jövedelem adózna még egyszer. A terv szerint a 0,1 százalékos tranzakciós adót meg kell fizetni a befizetések, a pénzfelvétel után és a sárga csekkekre is. Tehát az adózott jövedelmemet még egyszer adóztatják, amikor a munkaadó átutalja nekem, majd megint, amikor felveszem, és újra, amikor sárga csekken feladom – természetesen az ötödik sarccal, Európa legmagasabb forgalmi adójával kibővítve. Jól értem?

– Igen, úgy tűnik, hogy eztán így lesz. A tranzakciós adóból nagyon komoly összeget, 130 milliárdot remél a költségvetés a jövő évben. Ez talán még több is lehet, hiszen az anyag szerint 0,1 százaléknál magasabb is lehet az egyik tétel: azt is fontolgatja a kormány, hogy a készpénzfelvétel magasabb arányban adózzon.

Az uniós gyakorlatban az ilyesmi törvényes, elfogadott? Szokás ötször adóztatni egyetlen kis minimálbért?

– Hát, legalábbis nagyon furcsa. Nem tartom kizártnak, hogy Brüsszel ezt is vizsgálat alá vegye. Nem tudom, hogy az adóügyi biztos számára elfogadható-e ez az Európában minimum szokatlan megoldás.

Ilyen adóval tudtommal eddig csak Latin-Amerikában próbálkoztak, de nem vált be. Arra ösztönöz, hogy az ember a pénzének nagy részét külföldi bankokba vigye, vagy otthon a cihában tartsa.

– Ráadásul a rendszer bevezetése nem lesz olcsó: új nyilvántartási, átutalási rendszer kell, ami az adózási gyakorlatot tovább bonyolítja.

Bevezetnék a mobiladót is. Ez vajon átmegy az uniós szabályzáson? Hiszen akkor is ellentmond a Brüsszeli gyakorlatnak, ha áfajellegű adónak tekintem, és akkor is, ha tömegkommunikációs adónak.

– Ez pont így van. Tegyük hozzá, hogy Magyarországon már eddig is drágábbak voltak az infokommunikációs szolgáltatások, mint Európa normális államaiban. Ha még hozzávesszük a biztosítási adókat is, akkor levonhatjuk a következtetést, hogy a kormány olyan pénzgyűjtési akcióba kezdett, amelyben minden olyan terület célkeresztbe került, ahonnan legalább tízmilliárdos bevételre számít.

Szijjártó szóvivő ezt már kisebb tételekben is pénzbegyűjtésnek szokta nevezni.

– Hát igen.

A kormány eddig az alsó középosztálytól vette el a vajas kenyérre valót, hogy a felső középosztály bécsi vagy párizsi teraszokon fogyaszthasson kalácsot. De meddig megy ez? Hosszú távon talán mégiscsak a többkulcsos adó újbóli bevezetése lehetne a megoldás, hiszen ezzel vissza lehetne szerezni évi 500 milliárdot. A miniszterelnök maga mondta: pénzt csak onnan lehet elvenni, ahol van.

– Nem beszélve arról, hogy vannak feleslegesnek látszó állami beruházási tervek is. Megmagyarázhatatlan, mire kellene nekünk több vadonatúj stadion. Nagyon megfontolandó a megkezdett visszaállamosítások szintén drága folyamata is. A jövedelemadó átalakítása azonban a legérzékenyebb politikai kérdések egyike. Az Orbán-kormány egész társadalom- és gazdaságpolitikája arra az ígéretre épült, hogy egykulcsos adót vezetnek be, amely a hazai piac felpörgetésével elindítja a növekedést. Már mindenki látja: ez tévedés volt, mégsem hiszem, hogy a kormány nyíltan elismeri a teljes kudarcot.

Lát-e lehetőséget arra, hogy az ország belátható időn belül hozzájusson az IMF-hitelhez, mondjuk a túlzott hiánnyal kapcsolatos eljárás megszüntetésekor?

– Őszintén szólva: nem. Az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal folyó vita nem arról szól, hogy a költségvetési hiányt szorítsuk-e 3 százalék alá. Nem ez a hitel feltétele, hanem az, hogy a kormány olyan megnyugtató intézkedéseket hozzon, amelyek egyszerre teszik lehetővé a gazdasági növekedést és a társadalmi fejlődést. Ehelyett azonban azt látják, hogy Magyarországon demokráciadeficit alakult ki, növekszik a társadalmi elégedetlenség. Mindezt már nem lehet retorikai mutatványokkal, kommunikációval elfedni. A jelek szerint az uniós vezetők úgy értékelik: a hitel késleltetése lehet az egyetlen olyan eszköz, amellyel a jelenlegi magyar kormányt rá lehet szorítani azoknak a normáknak a megtartására, amelyek nélkül nincsen társadalmi haladás. Látható azonban, hogy a miniszterelnökben és környezetében nincs meg az elszántság arra, hogy azon értékek szerint cselekedjenek, amelyeket az ország valójában már vállalt az uniós tagsággal. Az év vége felé azonban fordulóponthoz érünk: a kormány akkor szembesül majd az új költségvetés összeállításának roppant nehézségeivel.