Megint szemben a világgal: Így iparosítanak Orbánék

– Lehet elvi állásfoglalásokat hozni, de nincs sok értelme – mondja Szanyi Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének igazgatója a kormánynak az Irinyi-tervben megfogalmazott szándékára, miszerint bizonyos ágazatok célzott fejlesztésével Magyarország 2020-ra az Európai Unió legiparosítottabb állama lesz. – Ha arra gondolok, hogy mindezt közpénzből, más ágazatok, vállalatok rovására, vagyis nem versenyhelyzetben akarja megvalósítani a kabinet, azt kell mondanom, nem lesz jó vége.

Merthogy a szakértő szerint valódi piaci viszonyok között általában más fejlődési irányok bizonyulnak jónak a központilag meghatározott akarattal szemben. A szolgáltatási szektor például már a rendszerváltozás előtt sem volt kedvezményezett terület: miközben tíz évet kellett várni egy telefonbekötésre, öntötték a pénzt a bányászatba és a textiliparba. Utóbbi kettő ma már nem létezik, mert a globális versenyben elbukott, a távközlés azonban magától is szárnyalt, hiszen volt rá fogyasztói igény.

– Butaság arányokat célként kitűzni, még ha statisztikailag jól mutatnak is, és veszélyes olyan mélyen beavatkozni a gazdasági folyamatokba, ahogyan az nálunk történik – magyarázza Némethné Pál Katalin, a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásvezetője. – Ha a kormány segíteni akar az iparon, akkor a működési környezet támogatásával tudná a legtöbbet tenni: azzal, hogy fejleszti az úthálózatot, hidakat épít, valódi versenyt teremt az energiapiacon, elektromos fejlesztéseket hajt végre és lehetővé teszi, hogy az iskolákban olyan alapképzést kapjanak a leendő szakmunkások, amelyre építeni lehet, amikor változnak a piaci igények vagy a technológia.

Némethné Pál Katalin úgy véli, az újraiparosítási terv kiötlői nem értik a gazdaság lényegét. Az elképzelés nagy hibája, hogy idejétmúlt felfogásra épül, megkülönböztet produktív és improduktív munkákat. Pedig ha egy tevékenységre van fogyasztói, felhasználói igény, akkor az értékes, társadalmilag, gazdaságilag hasznos. A fejlett gazdaságok a problémamegoldásról szólnak, vagyis a munkamegosztás és a specializáció a szolgáltatások jelentőségének növekedését hozza. Egyszerű példával élve: nem kell minden háztartásban szerelőkészletnek lennie ahhoz, hogy az összes keletkező hibát ki tudja javítani a tulajdonos, elég felhívni a megfelelő szakembert, aki elvégzi a munkát.

Ezzel szemben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Irinyi-terv bemutatásakor azt hangsúlyozta, hogy a stratégia célja 2020-ra a jelenlegi 23,5 százalékról 30 százalékra emelni az ipar arányát a bruttó hazai termékben (GDP), amihez évente átlagosan az ipari termelés 7 százalékos növekedése szükséges. Mint mondta, csökkenteni akarják az ipar egyoldalú függését a járműgyártástól és az ahhoz kapcsolódó beszállítói iparágaktól, és meg akarják erősíteni a többi ágazatot is. A célterületek: a járműgyártás, a specializált gép- és járműgyártás, az egészségipar és -turizmus, az élelmiszeripar, a zöldgazdaság, az infokommunikációs szektor, valamint a védelmi ipar. Új eleme az iparfejlesztési támogatásoknak a nemzeti forrású nagyvállalati beruházási támogatás, amellyel Varga Mihály szerint „a valós piaci teljesítményre és fejlődésre képes hazai nagyvállalatokat kívánja a kormány segíteni abban, hogy megőrizzék és erősítsék már elért pozíciójukat”. A miniszter sok új munkahelyet is ígér.

Némethné Pál Katalin szerint az Irinyi-tervnek vannak ellentmondásai. Például: minek belevenni az autógyártást, amely a magyar kormánytól teljesen függetlenül is tudja, mit fejlesszen, s a munkaerőt is magának képzi? Rossznak tartja a célzott támogatást is. Mint mondja, az európai uniós források, sőt már az előcsatlakozási pénzek és az állami támogatások is arra ösztönzik a főleg magyar tulajdonban lévő vállatokat, hogy ne nemzetközi piaci versenyben akarjanak tőkéhez jutni, hanem pályázatokon nyerjék el azt. Csakhogy a könnyen jött pénz általában könnyen megy, és nem hasznosul megfelelően. A kutató szerint elavult gondolkodást tükröz, hogy az ipar fejlesztése révén új munkahelyeket ígérnek. A modern ipar ugyanis éppen arról szól, hogy automatizált, robotokat használ és egyre kevesebb rutinszerű élőmunkát igényel, ugyanakkor más tevékenységekre lesz szükség, nem feltétlenül a statisztikailag az iparba sorolt területeken.

– A magyar kormány a Biblia szellemében íratta meg az újraiparosítás tervét: legyen, s lőn. Kár, hogy ez a valóságban nem így működik. Ahol Európában újraiparosítanak, ott ez alatt a 4.0-s ipar fejlesztését értik – mondja Szanyi Miklós. A digitális vállalat, az üzemi szintű, számítógépek által vezérelt, internetalapú szolgáltatások tökéletesítésén dolgoznak. Valahol mélyen érzi tehát a kormányzat, hogy nyitni kell. Lepsényi István, aki az üzleti szférából érkezett, s lett gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár, korábban azt mondta, az Irinyi-terv kidolgozásakor figyeltek az iparstratégia tudásgazdasági sarokpontjainak meghatározására, s ez alapja lehet egy magyar 4.0-s programnak. Hazai kutatóintézetek, oktatási intézmények és magyarországi telephellyel rendelkező vállalkozások részvételével nemrég pedig meg is alakult az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform.

Magyarországon, bár jó nagy késéssel és nem is a legmagasabb kormányzati szinten, kezd leesni, hogy nyakunkon a negyedik ipari forradalom. Alapjaiban fog megváltozni a gyártás. A decentralizált vezérlést az interneten egymás között kommunikáló intelligens termékek veszik át, s kvázi önszervező módon bonyolítják le a folyamatokat. A fizikai és a digitális világot összekötő rendszerek szenzorokat, vezeték nélküli kommunikációt használnak majd. A gyártás folyamata minden eddiginél hatékonyabb, az emberek igényeihez közelebb álló lesz. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem állnak hegyekben a vevőre váró raktárkészletek, a nyersanyagok és az energia a kereslet tükrében fogy majd.

Olyan szavak válnak majd a köznyelv részévé, mint az M2M (Machine to Machine), vagyis amikor a gép kommunikál a géppel, például a gyártósoron az egyik robot kiszolgálja alkatrésszel a másikat emberi közreműködés nélkül. A V2V (Vehicle to Vehicle) önmagukat irányító járművek beszélgetése egymással vagy a forgalomirányítással. Az IoT (Internet of Things), a dolgok internete olyan lesz, mint a Facebook, csak éppen nem emberek tartják rajta keresztül a kapcsolatot, hanem például egy gyártósorról leguruló autó és a szállítását végző jármű. Az AI (Artifical Intelligence), vagyis a mesterséges intelligencia az a folyamat, melynek során a gépek logikusan kezdenek gondolkozni, problémákat oldanak meg és tanulásra képesek. Mindennek pedig a Big Data az alapja, az a felfoghatatlan adatmennyiség, amit az információs társadalom állított elő.

Angela Merkel német kancellár már 2014-ben arról beszélt, hogy Németországnak vezető szerephez kell jutnia a negyedik ipari forradalomban, a gazdaságot átható digitális átalakulásban, ezért 2017-ig 500 millió eurót költenek az informatikai vállalkozások támogatására, illetve arra, hogy a terület felé mozdítsák a magántőkét. Merkel szerint a folyamatban kulcsszerep jut a startup vállalkozásoknak, amelyek sokat tehetnek az új technológiák megjelenéséért. A befektetőket kockázatvállalásra szólította fel, stratégiai célnak nevezte, hogy ki kell fejleszteni azt a megoldást, amellyel az adatokat anonimizált formában felhasználva új termékek és szolgáltatások jöhetnek létre. Szerinte egy ilyen megoldás Németország védjegye lehetne, s eredményeként „az adatbányászat mégiscsak jövedelmezőbb lehet, mint a szénbányászat”. Merkel néhány mondata jóval előremutatóbb, mint a 75 oldalas Irinyi-terv.

Az Ipar 4.0 projektekre a globális vállalatok 2020-ig évente 907 milliárd dollárt költenek majd. A pénz főként digitális technológiákra, szenzorokra, kommunikációs eszközökre, gyártási rendszerekre, az alkalmazottak oktatásába és a szervezeti változások megvalósítására megy. Ha pedig megnézzük, mit gondolnak a vállalatok a jövőről, végképp egyértelmű, hogy nem lehet hagyományos értelemben újraiparosítani. A PwC Hungary kétezer vállalatvezető körében készített egy 26 országra kiterjedő nemzetközi kutatást a digitális vállalatok megvalósításáról. A megkérdezettek átlagosan évi 2,9 százalékos bevételnövekedésre és 3,6 százalékos költségcsökkenésre számítanak a digitalizáció bevezetésétől. A legnagyobb kihívás számukra a digitális kultúra megvalósítása és a szakértelem hiánya.