Levendulás
Akinek kis esze van, vízpart mellé menekül ilyenkor – elvégre negyven fok fölött már nem fog az agy, nem fog a fék, és nem fog kinyitni a sarki fűszeres. Negyven fok fölött már nem érvényesek az emberi együttélés megszokott szabályai. Negyven fok fölött vessük bele magunkat a hűs habokba. Magyar tengerre, magyar!
(Hogy a fenti bekezdést napos irodánkban vetettük számítógépbe, ott, ahol már a reggeli órákban melegrekordot lehet dönteni, ahol folyékonnyá váltak a skyfotelek, és régen felmondta a szolgálatot a hűtőberendezés, ez igazságtartalmából semmit le nem von, legfeljebb a vágyott és megélt valóság dinamikájáról árul el apró titkokat.)
Balaton-parti sétánkat kezdjük (és ezúttal fejezzük is be) a kies Tihannyal. Merthogy most érik vagy mit csinál (virágzik, mondjuk) a félsziget egyik ékessége, a levendula. Tudják, a levendula az a lila fű, amelyet nagyanyáink a mángorolt ágyneműk közé tettek az illat végett, amelyről Krúdy-novellákban olvashatunk, s amelynek csokorját mostanában százért kínálják az Oktogonon. (Egyébként az ajakosvirágúak családjába tartozik, ha mindent tudni akarnak.) A Belső-tótól másfél órás iramodásnyira található az Öreg Levendulás, a húszas években Provence-ból hozott növények írmagja, de útközben is gyönyörködhetünk újabb telepítésekben. A tó partján pedig a vadonatúj látogatóközpont, a Levendula Ház mutatja be nyolc percben az elmúlt nyolcmillió év drámai történéseit, amelyeknek következtében a félsziget alkalmassá vált a levendulásításra. A filmben vulkánkitörések, a büfében levendulaszörp található – csak erős idegzetűeknek ajánljuk.
