Krumpli-keringő 3/4 – ben

A krumplit – mint kampányeszközt – már a pártok is felfedezték, és szinte minden őszi önkormányzati választáson osztogatják. Ilyenkor szoktak olyan cikkek megjelenni a sajtóban, hogy ez, vagy az a párt rothadt krumplival kampányol, és micsoda dolog ez, – a teringettét, mi várható attól, akinek már a krumplija is hazug – közben a lakosság akárhova is szavaz, viszi haza. Szavazó, ne feledd, a krumpli semmire nem kötelez!

Mindez azért érdekes, mert a kormány rendeletet készül előterjeszteni az étkezési burgonya piacra kerüléséről. Ez a rendelet szinte mindent igyekezne szabályozni a tisztítástól a csomagoláson át egészen addig a támogatható célig, hogy jelezni kell az árun, milyen felhasználása javasolt.

A tervezetet olvasva egyesek szerint újabb iskolapéldájába botlunk a látszatintézkedéseknek, amely a földművelési tárca szakemberhiányból is adódó koncepciótlanságát igyekszik elfedni, mások szerint viszont a piacszabályozás régen várt eszköze készül. Most van itt tehát a pillanat, amikor érdemes kicsit körülnéznünk „burgonyapiacon”, alább néhány fontos vélemény, de szigorúan csak a lovagiasság szabályai szerint 3/4—ben, akárcsak a keringő.

Egy:

A tervezetről elsőként a termelők képviselőjével, Tasnádi Lászlóval, a Burgonya Terméktanács értékesítői szekciójának vezetőjével beszéltünk, ő nem mellesleg az egyik legnagyobb hazai nagyüzemi burgonyatermesztő vállalkozás vezetője, így mondandóját illik komolyan venni, hiszen szakember úgy a termesztés, mint az értékesítés területén.

Tasnádi László elmondta, hogy szabályozni sok mindent érdemes lenne, kivéve azok jelentős részét, amit a tervezet igyekszik megkötni, hiszen a kereskedők ma már maguk is olyan szigorú követelményeket állítanak, amelyek szinte lehetetlenné teszik az esztétikai hibás, beteg, esetleg fagyott burgonya forgalomba hozatalát. A kis boltokkal, és főleg az országutak mentén árusító őstermelőkkel, pedig szinte lehetetlen betartatni a szabályok számos részét. A törvényelőkészítő olyan szabványrendszert alkot, amibe nagyon sok minden belefér, és megfogalmazza azt a célt, hogy a fogyasztó jó minőségű, egészséges burgonyához jusson. Ez nagyon szépen hangzik, ki ne értene egyet vele, de nem garantál semmit, annyira tág játékteret ad, hogy senki nem foglalkozik érdemben vele.

A burgonya nagy értéket képvisel, egy hektárra vetítve nagyon magas termelési költséggel állítható elő, de nagyon magas árbevétel is érhető el vele. Persze, nehéz egzakt számokban beszélni, mert magának a termesztésnek nagyon sok szintje létezik. Vannak, akik alacsony színvonalon termesztenek, természetesen alacsony termésátlaggal, és az ehhez tartozó alacsonyabb költséggel, ők ráköltenek közel ötszázezer forintot hektáronként. Ebben az esetben nincs öntözés, nincs komoly géppark, nincs minőségi vetőgumó, nincs tároló, nincs mosás, csomagolás, csak egy darab földjük van, amibe valamilyen burgonya-gumót elvetnek. Ebből tizenöt-húsz tonnás termésre számíthatnak, amit szerencsés évben, mondjuk ötven forintért lehet kilónként értékesíteni. Ez azt jelenti, hogy az ötszázezer forint költséggel szemben egymillió forint árbevételt tudnak realizálni. Nincs még egy olyan szántóföldi növény közel-távol, amelyik ekkora eredményt ígér hektáronként.

Ezzel szemben áll az a termelési metódus, amit a nagyok, az intenzív termesztők folytatnak, ahol mindenben a legmagasabb szinten ki van szolgálva a növény, a ráfordítás több, mint egymillióra rúg hektáronként, az árbevétel pedig egyes években elérheti a hektáronkénti hárommillió forintot is.

Vegyük például az idei évet: a tenyészidőszak aszályos volt, így kevesebb burgonya termett, ezért felszökött a felvásárlási ár. Ezt látva, a kistermelő elhatározza, hogy tavasszal krumplit vet gabona helyett. Ha elég sokan döntenek így, – borítékolni lehet, hogy így lesz – akkor a burgonya ára a jövő évben mélyrepülésbe kezd a túltermeléstől, tehát nemcsak a piacra frissen érkező szerencsét próbáló veszít, de az évek óta tevékenykedő kis- és nagytermelők is, és akkor arról még nem is esett szó, hogy az ad hoc termelők várhatóan nem a legjobb minőséggel jelennek meg a piacon, így a vásárló is rosszul járhat. Ez a hullámzás sem a piacnak, sem a termelőknek nem tesz jót, nagy szükség lenne a kiegyensúlyozott piacra, ami biztosítja a legjobb kiskereskedelmi árat is.

A kereskedelem egészen más kérdés. Akik alacsony szinten foglalkoznak a termeléssel, azoknak a piaci megjelenése esetleges, itt-ott eladják, amijük van, ha szerencséjük van, nyernek a bolton, ha nincs, akkor buknak. Ahol azonban komoly beruházás, technikai háttér és kiszámítható minőség van, ott fix a piac, például valamelyik áruházlánc, ahol szigorú minőség-ellenőrzés mellett, rengeteg feltételnek megfelelve, de biztosabb jövedelemre lehet számítani.

A legnagyobb termesztők Magyarországon is ugyanazokkal a gépekkel dolgoznak, mint amilyenekkel, mondjuk Németországban, vagy Hollandiában – mondja Tasnádi László., akinek a cége német, holland, francia fajtákat termeszt, amelyet a hazai piac elvár és szeret. Ilyen cég csupán néhány van az országban.

Mindezek után adódik a kérdés, miért nincsenek népszerű magyar burgonyafajták? A Keszthelyi Burgonyakutatási Központ rendelkezik hazai nemesítésű fajtákkal. Ezek nagyon magas rezisztenciával bírnak számos vírusos betegséggel szemben, tehát a termesztés oldaláról jelentős az ellenálló képességük, A vásárlók részéről azonban kevéssé ismertek ezek a fajták, piaci részarányuk is jelentősen elmarad a fent említett holland, vagy a német fajtáktól.

Mindezeket figyelembe véve szerintem – fejezi be Tasnádi László – sok fontosabb probléma lenne a burgonyatermesztés és forgalmazás frontján, amit a korrekt piaci szereplők és a tudatos vásárlók hatékonyabban tudnának megoldani, szabályozni, irányítani, mint ahogy arra egy rendelet képes lehet.

Kettő:
Jordán Lászlóval, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Erdővédelmi elnökhelyettesével folytatott eszmecsere természetesen sok mindenben ellentmond annak, amit a termesztők gondolnak, de nincs is min csodálkozni, hiszen az ő nézőpontja fókuszában nem csak a burgonya és a termelő, hanem a burgonya és a fogyasztó is áll.

A most készülő jogszabályra már régóta szükség lenne, mivel a burgonyára nincsenek olyan speciális minőségi előírások, amiket a kereskedelemben érvényesíteni lehetne, támpontot jelenthetne a fogyasztóknak – állítja a NÉBIH szakembere. Létezik az ENSZ által kiadott szabvány, de azt az Európai Unióban nem kötelező betartani, éppen ezért sok országban nem is vezették be. Magyarországon olyan rendelkezést szeretnénk hatályba léptetni, amely támaszkodik a fent említett szabványra, de bizonyos pontokban el is tér tőle, néhol szigorúbb, máshol viszont megengedőbb.

A készülő jogszabály, amelynek szakmai vitája során minden érdekelt szervezet elmondhatta a véleményét, sarokpontjai a következők: a burgonya jelölésénél fel kell tüntetni a fajtát, azt, hogy mire ajánlott az adott termék, evvel támpontot kíván nyújtani a fogyasztónak annak eldöntésében, hogy a pulton előtte lévő áru elsősorban milyen felhasználásra alkalmas (pl. püré, saláta stb.) Minőségi előírásokban tervezzük rögzíteni, hogy milyen mértékben lehet héjhibás, vagy sérült a burgonya, esetünkben hat százalék alatt kell lennie annak a mennyiségnek, ami normál hámozás esetén egy húzással nem eltávolítható. Amennyiben ugyanis az eladásra kínált burgonya olyan mértékben sérült, és akkora hámozási veszteséggel használható csak fel, ami a fent említettnél nagyobb, akkor becsapják a fogyasztót.

További követelmény, hogy a rothadt gumók mennyisége nem haladhatja meg az egy százalékot, és tapadó földtől mentesnek kell lennie, mire a vevőhöz kerül, a tapadó föld egyébként is kockázatokat rejt magában. Természetesen nem kell minden szemet egyenként fényesre pucolni, étkezési burgonya mosásánál a mostani gyakorlat továbbra is megfelelő.

Ezek után, talán joggal kérdem – véli az elnökhelyettes – igazuk van-e azoknak, akik az új szabályozás betarthatatlanságáról beszélnek? Ha igen, akkor borzasztó nagy a baj a piacon, és még sokkal indokoltabb az intézkedés hatályba léptetése, mint eddig hittük. Amennyiben a piacon egyébként is rendben van minden, és tényleg „felesleges” a tervezet, akkor nem okoz többletgondot betartani. Nekünk az a dolgunk, hogy mindent elkövessünk annak érdekében, hogy ne csaphassák be a vevőt, tehát ezért is indokolt a jogszabályt meghozni. A rendelet bevezetésétől várjuk a tájékoztatás pontosabbá válását, és azt, hogy az egységes előírások bevezetésének következtében a piacra kerülő áru egyöntetűbb, jobb minőségű lesz.

Végezetül – mondja, Jordán László – ismét hangsúlyozni kell, hogy a burgonyarendelet olyan szabványon alapul, amit az ENSZ adott ki, mi enyhítettünk rajta itt-ott, hiszen az eredeti többek között előírta a maximális méretet is, ennek átvételét például nem láttuk indokoltnak. A tervezett rendelet közel sem betarthatatlan szabályozás, és a fogyasztó érdekét tarja szem előtt.

Három:
Polgár Zsolt, a Keszthelyi Burgonya Kutatási Központ vezetője, talán a legilletékesebb arra, hogy megválaszolja az előzőekben lappangó kérdést: miért nem sikeresebb a honi nemesítésű burgonya, amit a termőterületnek, mindössze 18-20%- án vetnek?

A Magyarországon kinemesített és érdemben termesztésben lévő fajták mind hozzánk, a Keszthelyi Intézethez köthetők – mondja az igazgató. Mi egyetemi keretek között működő állami kutató intézet vagyunk, ám mégis szinte száz százalékban önfenntartásra lettünk ítélve, ebből következik, hogy nem rendelkezünk olyan marketing eszközökkel, elegendő anyagiakkal, mint a nyugati fajták tulajdonosai. Egyben ez az elsődleges problémánk is, a marketing hiánya, és nem az a konkurencia által emlegetett hamis vád, hogy a keszthelyi fajtáknak nem jók a főzési tulajdonságai, ez duma, az igazság épp ennek az ellenkezője.

1960 óta folyik nálunk modernnek nevezhető nemesítési munka. Az első harminc évünk nem bővelkedett sikerekben, hiszen nagyon távolról, vad fajokból kiindulva dolgoztunk. Legelső fajtáinkra valóban igaz volt, hogy sok kártevővel szemben ellenállók voltak ugyan, de egyes tulajdonságaikban, mint pl. koraiság, főzési szürkülés, vagy túl magas keményítő tartalom, még elmaradtak a nyugati fajtáktól. A fajtanemesítéshez sok idő és sok pénz kell. Harminc év alatt sikerült a Dél-amerikai vad fajokból származó magas rezisztenciát a kultur-burgonya magas minőségével párosítani. A NÉBIH két évig vizsgál egy új fajtajelöltet, mire véleményt mond róla, ha őket kérdezi, nem hiszem, hogy rosszat mondanának az utóbbi 15 évben nálunk nemesített fajtákról.

Az elmúlt két évtizedben a nulláról sikerült feltornázni a hazai fajták piaci részesedését a jelenlegi húsz százalék körülire. A fajtaváltás a burgonya esetében nem olyan gyors, mint mondjuk a hibrid kukoricánál, vagy búzánál, ahol jóformán kétévente lecserélődik a fajtakínálat. Konzervatívak a termelők, a kereskedők és a fogyasztók is. 2004-ben, amikor beléptünk az Unióba, megszűnt az importkorlátozás és nagyobb lett a szabad verseny is. A piac megköveteli, hogy meggyőzzük a potenciális vevőket arról, hogy a mi fajtáinkat termesszék.

Az említett húsz százalék körüli részesedésünk kilencven százalékát a kis-és közepes termelők teszik ki. Vajon miért ők, és miért nem választják a nagytermelők a keszthelyi fajtákat? Mert magán a fajtán kívül nincs más eszközünk mellyel döntésüket megtámogathatnánk. Nem tudunk adni az új fajtákból ingyen, vagy akár kedvezményesen 1-2 hektárnyi vetőgumót, hogy próbálják ki őket, nem tudunk exkluzív szakmai utakat szervezni számukra, konferenciákra utaztatni őket. A piacot uraló holland, francia, német, skót, ír nemesítő cégek ellenérdekeltek a rezisztens fajták nemesítésében, piacra engedésében. Ennek az az egyszerű oka, hogy a rezisztens fajtákat több éven át is lehet termeszteni a vetőgumó cseréje nélkül, tehát a termelő legközelebb majd csak évek múlva vásárol újat. Amikor a nemesítői munkánkat a hatvanas években elkezdtünk, a kutatót/nemesítőt eltartott az állam, ő pedig olyan fajtákat adott át a termelőknek, melyekkel több éven át, olcsóbban termelhetett.

Rendszerváltáskor az intézetünknek el kellett döntenie, hogy a mögötte levő harminc év szakmai munkáját kidobja-e az ablakon, vagy folytatja a megkezdett irányt, a rezisztens fajták nemesítését. Az utóbbit választottuk. Nem dobtuk ki azt az értékes genetikai alapanyagot, melyre a magyar állam nemzetközi viszonylatban is egyedülállóan sokat áldozott. Igyekszünk megmaradni a világ vezető rezisztencia-nemesítői között. Nem álltunk be a szándékosan fogékony fajtákat nemesítők sorába, mert úgy biztosan bekebeleztek volna bennünket. Ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy, amint 13 évvel ezelőtt átvettem a Központ vezetését, azonnal meghívott az egyik piacvezető európai cég egy rövid szakmai látogatásra, ahol elém tették a kész szerződést, amiben az állt, hogy megvesznek minket szőröstől-bőröstől.

Egyértelmű volt a cél: páncélszekrénybe az egésszel, ne legyen többet gond a piacon, a rezisztens magyar fajtákkal. Természetesen nem mentünk bele az üzletbe. A nagy nyugati termelők pedig továbbra is kitartanak a saját vírusfogékony fajtáik mellett és kétévente lecserélik a vetőgumót. Megtehetik, hiszen van rá pénzük. Pörög az üzlet. Csak a magyar termelők alól csúszik szép lassan ki a talaj. Mert ezekkel a fajtákkal a mi viszonyaink között nem tudnak az import étkezési burgonyával szemben sem árban, sem minőségben versenyezni. Csökken is évről évre a burgonya termőterülete A válságból kivezető út első, és legalapvetőbb eleme a fajtaváltás lenne.

Epilógus:
(Bár a keringők végén nem szokás)

A szakmai viták és a cikk írása közben folyamatosan az járt a fejemben, hogy ha itt a hétvége, fel kell tennem főni a húslevest, amibe – a család nagy örömére – egy szem krumplit is szoktam főzni, és a főfogást, a rántott húst sem tehetem az asztalra sült krumpli, vagy püré, esetleg krumpli saláta nélkül. Így élünk (eszünk) Pannóniában.