Hang­háború – Ajánló lapunk 2019. június 27-i számából

2019. június 26. 09:19 - szerző: 168 Óra

Megtörtént, amire már régóta nem volt példa: visszavontak egy törvénymódosítási javaslatot, csupán azért, mert az érintettek tiltakoztak ellene. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes el akarta töröltetni a televíziós és rádiós műsorokhoz kapcsolódó ismétlési jogdíjakat, amivel évente 150 millió forintot vett volna ki az érintett előadóművészek zsebéből.

Hangháború

Megtörtént, amire már régóta nem volt példa: visszavontak egy törvénymódosítási javaslatot, csupán azért, mert az érintettek tiltakoztak ellene. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes el akarta töröltetni a televíziós és rádiós műsorokhoz kapcsolódó ismétlési jogdíjakat, amivel évente 150 millió forintot vett volna ki az érintett előadóművészek zsebéből. Hogy tényleg háborút nyertek-e színészek, vagy csak átmeneti sikerről van szó, most még nem lehet tudni. „Pitiáner bosszú a függetlenség ellen, ahogy a politika évtizedekre visszamenően megpróbálja pénzzel, annak odaadásával és megvonásával uralni a művészetet” – nyilatkozza ezzel kapcsolatban lapunknak adott interjújában Nagy Ervin, a Katona József Színház tagja. A színművész a gyakorlatban is mutatja, mire gondol. Rajkai Zoltán kollégájával karöltve élharcosa lett a szinkronizálás területén tapasztalható áldatlan állapotok felszámolásának, és egy komoly erőt felmutatni képes szakszervezet létrehozásának. Mint mondja, háború van, amelynek során lassan, kis lépésekkel mind több frontot nyitnak majd meg, azt remélve, hogy az apró győzelmekkel élhetőbbé teszik a színészek, művészek, alkotók életét. Ahogy fogalmaz, ő a „munkásosztály ökle”, és már sikerült is rést ütnie a falon. Szabó Brigitta írásai.

Lapozzon bele!

Apatigris

Nem akart úgy tengerre szállni, hogy a hajó tatjához csomózva lóg a mentőcsónak. A segítők, a civilek, a jelölők pedig úgy tartják, ez a szokottnál keményebb menet lesz. Kocsis Máté klienseitől elragadni Józsefvárost akkor is embert próbáló feladat lesz, ha a kerületben sok az aktív Klubrádió-hallgató. Pikó kolléga visszavonul a médiától. Nyolcadik kerületi független polgármesterjelöltjeként sajtóetikai vétséget látna abban, ha hetente kétszer megszólalna a rádióban. Persze a dolog nem könnyű. Hajnalonként negyed négykor felébred, hogy beérjen műsorkezdésre. De már nem kell sehova megérkezni. Pikót a Momentum kérte fel a jelöltségre, bár igazi népi bázisa a kerület civil támogatóinak csapata. Ötvenöt évesen ez több mint életmódváltás. Kísérlet arra, hogy működik-e mindaz, amit évtizedekig hirdetett. Pikó András portréját Buják Attila rajzolta meg.

Vérengzéselemzés

1944. október 15-én, a nyilas hatalomátvétel napján magyar fegyveresek jelentek meg a budapesti Csengery utca 64. számú bérházban, és megöltek 19 zsidó lakót. A tömeggyilkosság miatt a népbíróság utóbb egyetlen embert marasztalt el: Dely Piroskát. A nyilas női bűnöző emblematikus figurájának tartott Dely sorsa azonban minden szempontból atipikus, vele ellentétben a szélsőjobboldali mozgalmakban aktív szerepet vállaló nők döntő többsége a történetírás számára láthatatlan maradt – írja most megjelent munkájában Pető Andrea történész. A Láthatatlan elkövetők című kötet nemcsak a mészárlás krimiszerű feldolgozása, hanem annak feltérképezése is, milyen párhuzamos emlékezete alakult ki az esetnek az elmúlt évtizedekben. Vajon miért nem találkoznak ezek az emlékezetkultúrák? Pető Andreát Cseri Péter faggatta.

A svéd társadalom nyílt sebe

Sem a tettes, sem a fegyver nincs meg, és a motiváció sem tisztázott Olof Palme svéd miniszterelnök meggyilkolása kapcsán. Svédországot 1986-ban nem csupán a politikai erőszak megjelenése rázta meg, hanem az is, hogy a hatóságai tehetetlennek bizonyultak. Az ügy máig megoldatlan, de elkötelezett nyomozók és újságírók újra és újra megpróbálják kideríteni, mi történt. Nemrég az Animus Kiadó jelentette meg magyarul Jan Stocklassa svéd újságíró könyvét, amely nyolcévnyi kutatómunka – valamint Stieg Larsson világhírű krimiszerző korábbi kutatásainak felhasználása – nyomán kínál egy korántsem végleges, de elgondolkodtató magyarázatot Palme megölésére. Lakner Zoltán írása.

Kihagyta volna a büntetőt

Eduard Sztrelcovval szaladt a szekér, a fiatal orosz center 1958. május 18-án, a moszkvai Luzsnyiki stadionban 102 ezer szurkoló jelenlétében rendezett Szovjetunió–Anglia-mérkőzésen (1:1) már a huszonegyedik válogatottságánál tartott. Nem volt nyerő szám: nyolc nappal később letartóztatták. Pedig a többiekkel együtt a svédországi világbajnokságra készült, és a vb kezdetéig már két hét sem volt hátra. Ám egy házibulin összeszűrte a levet Szvetlana Furcevával, az SZKP Központi Bizottsága első női titkárának (Jekatyerina Furceva) lányával. Ez még nem lett volna baj, hiszen a későbbi kulturális miniszternek konveniált a híres futballista, ám a mama kérdésére, hogy hajlandó-e feleségül venni Szvetlanát, Sztrelcov a leghatározottabb nemmel felelt. Nem sokkal ezután, amikor a labda- és életművész meghitt baráti csevegésre ment egy Moszkva-közeli dácsába Mihail Ogonykovval, Tatusinnal, valamint négy ifjú hölggyel, a beszélgetőtársak egyike, bizonyos Marija Lebegyeva azzal vádolta meg, hogy a lerészegedett középcsatár megerőszakolta. A bohém labdarúgó nem vette komolyan a dolgot, és abban a hiszemben, hogy úgyis kiengedik, aláírta a beismerő vallomását. Másnap egy Moszkvától 960 kilométernyire lévő börtöntáborba küldték, a vb helyett a Gulag-bajnokságon vett részt. A „szovjet Pelé” portréját Hegyi Iván vázolta fel.