Karácsony Gergely: taknyos úrifiú vagy ellen-Orbán?

Nincs jogosítványa, töri az angolt. Mégis fiatalon lett adjunktus a Corvinuson, de alapított már egy minipártot, volt kerületi polgármester, főpolgármester és most indul a miniszterelnök-jelölti előválasztáson. Tarlós szerint "hazudós, tétova, mama kedvence", Tóth Csaba pedig "taknyos úrifiúnak" nevezte. Megint mások Orbán Viktor ellentétét látják benne - portré Karácsony Gergelyről az új 168 Órában.

2021. május 27., 15:29

Szerző:

Váratlan helyszínen, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jelentette be miniszterelnök-jelölti nevezését a hatpárti előválasztásra Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. A Fideszben meg vannak győződve róla: az efféle értelmiségi figurákat Orbán elő- ételnek szokta fogyasztani - olvasható Buják Attila a 168 Óra hetilapban megjelent "Lapot húzott 99-re" című írásában.

Diploma, Corvinus, LMP, Párbeszéd

Karácsony Gergely a rendszerváltás utáni politikai garnitúra harmadik nemzedékéhez tartozik. 1975-ben született Fehérgyarmaton, szülei első generációs értelmiségiként a helyi állami gazdaság kertészmérnökeként dolgoztak, a testvérek Enyingen születtek. Az apa Gergely ötéves korában autóbalesetben hunyt el, négy gyerek maradt utána, a gyerekeket az anya egyedül nevelte fel.

A Károli Gáspár Református Egyetemen hallgatott történelmet, 1995-ben átment az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetébe, szociológusként végzett. Két évig politikaelméletet is hallgatott. Karácsony kezdése akadémiai karriert sejtet.

A Corvinus adjunktusa, de mivel nem írja meg a PhD-ját, 2012-ben távozni kénytelen. Ebben nincs ármány, célzatosság, 2012-ben Karácsony főállásban parlamenti képviselő, az LMP frakcióvezető-helyettese. Az új alakulat becsúszott az Országgyűlésbe. A párt viszont szinte azonnal vergődni kezdett az ideológiai különbségek miatt.

Karácsonynak végül maradt egy egyszázalékos pártja, a Párbeszéd, egy ostromlott várként működő főpolgármesteri posztja.

Ellen-Orbán vagy "taknyos úrifiú”?

Ismerői szerint kifejezetten szerencsés, hogy karakterét tekintve ellen-Orbánként jelenhet meg. Zavartan beszél, néha dadog is, rosszul artikulál, feszélyezi a közszereplés. A válaszokon sokat töpreng, néha még bocsánatot is kér. Lételeme a kompromisszum, ez nemhogy hátrány, Magyarországon egyenesen gyengeség. Ezzel szemben, mint kollégái mondják, ígéreteiben korántsem korrekt.

Karácsony a 168 Óra hetilap kérdésére szintén ezt hangsúlyozza.

„Azt hiszem, hogy a magyar választó kezdi másképpen értékelni a hatalomhoz való viszonyt. Mivel erőszakossághoz szoktatták őket, mert elhitették velük, hogy csak így mehet, elfogadom, sokan erre esküsznek. De fel kell mutatni azt is, hogy létezhetnek kevésbé öntörvényű, racionálisan érvelő vezetők.”

Hogy Karácsony nem tökéletesen alkalmatlan, kétbalkezes és gyakorlatlan, sokat vitatott zuglói szereplése igazolja. Papcsák polgármester ellen győzni örömjáték volt, a neheze azután jött. Lehet, hogy elszúrt egy-két dolgot, mégis figyelemre méltó, ahogy a szocikhoz, a félelmes Tóth Csabához fűződő viszonyt kezelte.

A F?v?rosi K?zgy?l?s ?l?se
 

A szocialisták doyenje mondja: aggódtak Karácsonyért, látva, hogy az MSZP „legvitatottabb alakjával” keveredik koalícióba. Később határozottan mulattatta, amikor Tóthot őrjöngeni látta, mondván, „ezzel a taknyos úrifiúval” nem lehet mit kezdeni.

Gyurcsány, jogosítvány, angolnyelv-vizsga

Sokan a fővárosi csapat összetételét vetik Karácsony szemére, mondván, „Gyurcsány keze máris betette lábát”. Mit keres ott a Kisgál (Gál J. Zoltán), a DK-főnök volt államtitkára, vagy Kálmán Olga? Magát a kérdést Karácsony így kerüli meg:

„Szegénységi bizonyítvány tizenkét évnyi kormányzás után ezt a szánalmas gumicsontot rágni.”

Pedig a kampány fő témája ez lesz, Karácsony hiányosságai mellett. Nincs jogosítványa, angolnyelv-vizsgája.

10 év

Az ügyetlennek mondott Karácsony tíz év alatt az alábbi utat járta be: vezető szerepet vitt egy párt alapításában, amely azonnal bejutott a parlamentbe. A párt gyorsan ketté is szakadt, Karácsony alapított egy minipártot. Szövetségre lépett Bajnai Gordonnal, de elbukott. Ugyanazzal a lendülettel kerületi polgármesteri címért indult, és nyert. Kampányával nehéz helyzetből mentette ki a halódó MSZP-t. Megpályázta a főpolgármesteri címet, nagy különbséggel győzte le a hivatalban lévő városvezetőt. Most a miniszterelnök-jelöltségért indul.

 

(A teljes cikk a 168 Óra e heti számában olvasható; kiemelt kép: 168.hu | Merész Márton)

„Aligha” – válaszolta Kemenesi Gábor víruskutató arra a feltételezésre, amely szerint a koronavírust egy kínai laboratóriumban fejlesztették ki. A legfrissebb 168 Óra nyomtatott hetilap azt próbálta meg felfejteni a víruskutató segítségével, hogy honnan származhatott a koronavírus, és hogyan került át az emberre.

„Még hivatalba sem léptem, de már megmondták, hogyan fogok visszaélni”. Január elsején lett Magyarország új főbírája Varga Zsolt András. Polt Péter legfőbb ügyész volt helyettesét, korábbi alkotmánybírát, a Velencei Bizottság tagját, tárgyalótermi tapasztalat nélkül, két törvénymódosítás eredményeként választhatta meg a Kúria élére a kétharmados parlamenti többség. Az egyik szerint az Alkotmánybíróság tagjaként szerzett tapasztalat is bírói jogviszonynak számít, egy másik pedig lehetővé tette, hogy az alkotmánybírákat kérésükre a köztársasági elnök a szokásos pályáztatási eljárás nélkül a Kúria tagjának nevezze ki.
Scherer Péter – sokak számára Pepe – veszettül népszerű színész, nemrég kapott Karinthy-gyűrűt. Helyettünk kétbalkezes lúzer, ügyefogyott balek. Szeretünk ezen nevetni. És szeretjük azt is, hogy temérdek csetlés-botlás után gyakran kikecmereg a csávából, ami nekünk közel sem biztos, hogy sikerül.