Volt egyszer két balerina – Dokumentumfilm a Kolozs ikrekről

2017. június 27. 19:10 - szerző: Székely Ilona

„Volt egy príma szerződésünk a berlini Wintergarten varietészínházban. Aki ott föllépett, az előtt nyitva állt az egész világ. Sötét bársonyfüggöny mögül léptünk elő csillogó ruhában, és rózsaszín megvilágítást kaptunk. Ravel Bolerójára táncoltunk egy nagyon szép számot, óriási sikerünk volt. Amúgy kész komédia volt. Ha Hitler beszélt a rádióban, akkor az egész városban tárva-nyitva voltak az ablakok, hogy az utcán mindenki hallja, amit a Führer dumált. És mi lett a vége…”

A kanapén hófehér hajjal az egykor híres Kolozs ikrek: Éva és Veronika. A kilencvenöt éves balerinákról Dombrovszky Linda készített dokumentumfilmet, amelyet a legutóbbi Verzió Emberi Jogi Nemzetközi Filmfesztiválon és a Budapest International Documentary Fesztiválon is láthatott a hazai közönség. Nemrég pedig a félórás mozi meghívást kapott Brazíliába, majd a brüsszeli rövidfilmfesztiválra, ahol négyezer film közül választották a legjobb ötven közé. Jelenleg egy német ügynökség készül szerződést kötni a film következő évi fesztiváloztatására.

„Három évvel ezelőtt ismertem meg Évát és Veronikát, az ország legidősebb egypetéjű ikreit – meséli Dombrovszky Linda rendező, egyben a film producere. – Egész életükben elválaszthatatlanok voltak, együtt élték meg a huszadik század borzalmait a háborútól kezdve a kitelepítésig. Különös varázsa volt, ahogy ültek előttem egyformán és bölcs derűvel, mint két öreg tündér mesélték az életüket. Éreztem, hogy ezt a filmet el kell készítenem. Korábban Schäffer Erzsébet egyik írása kapcsán figyeltem fel rájuk, és az ő segítségével kerültem velük egyre szorosabb kapcsolatba. Több éven át jártam hozzájuk Hartung Dáviddal, az operatőrrel, eleinte csak beszélgetni, majd forgatni. Egy óránál többet nem dolgozhattunk velük egyszerre, mert elfáradtak, de szűk stábom (a hangmérnökkel együtt hárman voltunk a pici lakásban) türelmes és kitartó volt. A Kolozs ikrek kisugárzása minket is kiragadott a mindennapi zaklatottságból: szerelemből forgattunk. Így született meg a balerinák humorral átszőtt történelmi képregénye.”

FOTÓK: JELENETEK A FILMBŐL

A Kolozs ikrek budai jómódban nevelkedtek, édesapjuk kereskedő volt, édesanyjuk a szülés után csak velük foglalkozott. Iskolába a Villányi úti francia apácákhoz, a Notre-Dame de Sionba jártak, amely rendet a hagyomány szerint egy dúsgazdag francia zsidó ember alapította, mert álmában megjelent a Szűz Mária. Első áldozáskor hosszú fehér fátylat és fehér harisnyát viseltek, és az apácák előtt még az érettségi idején is titokban tartották, hogy délutánonként táncórákra járnak. Isadora Duncan és Ida Rubinstein műfaja ugyanis nem volt túl népszerű konzervatív katolikus körökben. A lányok viszont imádták a mozgást és a balettcipőt. Szerencséjükre táncos­­karrierjüket édesanyjuk is támogatta, már tizenévesen büszkén hordta őket Várkonyi László elegáns belvárosi fotóműtermébe, ahol akkoriban gyakran megfordult a politikai és művészeti elit. (Várkonyi fényképezte Horthy István esküvőjét, Karinthyt Frigyest vagy a fiatal Dayka Margitot is.) Éva és Veronika görög tunikában, feszes dresszben vagy éppen magyaros hímzésű szoknyában nevet a képeken. Gazellalábuk van, ízig-vérig táncosnők.

Anyjuk kísérte őket külföldi turnéjukon is. Még nem voltak tizennyolc évesek, de már rendszeresen felléptek Németország nagyvárosaiban és Bécs színpadain. Négy káprázatos számuk volt, a csillogó „bikiniben” táncolt Bolerón kívül a fehér balettet szerették a legjobban. Ruhájuk százhúsz méter hószínű csipke, a hajukban virágszirmok. A zenekar játékán azonban sokat rontott Hitler hangja. A „két Lotti” karrierjét a Führer törte ketté.

Harminckilencben épp Bécsben léptek fel, hazajöttek, és másnap kitört a háború. Előtte az összes keresetüket betették egy bécsi bankba, de a Hitler-márka egyik napról a másikra elértéktelenedett. Szerződésüket bizonytalan időre felfüggesztették, pénzüket elnyelte a világégés, a Kolozs ikrek pedig soha többé nem léptek színpadra.

„Itthon Harangozó Gyula levizsgáztatott bennünket, és azonnal alkalmazott volna minket az Operaházban, de két évig kellett volna beletanulni minden produkcióba, és addig nem kaptunk volna fizetést. Nekünk pedig élni kellett valamiből.”

Idős édesapjuk az Andrássy úton vett a lányoknak egy aprócska kávézót. Éva a pénztárnál ült, Veronika a pultnál dolgozott. Kapucíner habbal, diós kifli, szódavíz. Néha mazsolás túrós is volt a fekete mellé. Az üzlet elein­­te pompásan ment, a kis asztaloknál mindig üldögélt valaki. Aztán beütött a krach. A kávézóval szemben ugyanis az Andrássy út 60. állt.

„Ahogy elkezdtek odajárni a nyilasok, az embereket elfogta a rettegés, a környék kiürült, a kávémérés pedig tönkrement.”

Mindketten emlékeznek a Parlament mellett megépült ideiglenes Kossuth hídra, miután Budapest valamennyi hídját az ostrom alatt a németek felrobbantották. A filmben mesélnek a hídon zokogó asszonyról, akinek a Dunába lőtték a szeretteit. A vásznon zuhog az eső, Dávid-csillagok úsznak a folyó vizén. A kisfilm illusztrálásának alapját Éva és Veronika naplórajzai adják, az animáció az ő képeikből született.

„A hitlerizmus után jött a kommunizmus, minket pedig kitelepítettek. Nem tudni, miért jelentettek fel minket, talán a lakásunk tetszett meg valakinek. Kiléptél az ajtón, és mögötted az egész világodat bezárták.”

Sápon szálltak le a vonatról a román határ mellett. Egy csirkekeltetőben kaptak helyet, mert a disznóól kellett a malacoknak. A naplójukban Csip-csip Hotelnek nevezett házat részletesen le is rajzolták. A fáskamrát külön ajtó jelzi. Köröttük a kék ég, virágok, madarak. Aztán jártak a földekre, arattak, kapáltak. Először csak Éva került Sápra az édesanyjukkal, de pár hónap múlva a már férjezett Veronika is követte ikertestvérét. Önként vonult a száműzetésbe, mert fájón hiányzott a „másik fele”. Évát egyszer meglátogatta vőlegénye, a fia­­tal ügyvéd. Váratlanul bukkant fel a kukoricásban, a menyasszony a fűben épp a levesét ette. „Mi történt magukkal?” – kérdezte elhűlve a szerelmes Béla, és a házasság örökre csak ígéret maradt. A balerinák három évig éltek az isten háta mögött, dolgoztak, fizetést nemigen kaptak. Néha felültek a fára kötözött hintára vagy harmonikán játszottak a répakupac tetején. Édesanyjuk tartotta bennük a lelket. Mondogatta, hogy friss a levegő, a nap melegen süt és még ennivaló is akad. Majd csak lesz valahogy.

Hát lett.

A kitelepítés megbélyegezte őket, nem volt könnyű állást találni a fővárosban. Évát végül protekcióval alkalmazták a hajógyár orvosi rendelőjében takarítónak. Hányás, köpés, ürülék. Az ősz hajú tündér nevetve meséli, hogy mennyi vécét varázsolt akkoriban tisztára.

„Én takarítottam az egész folyosót. Szerettem a nővéreket, az orvosokat. Jól éreztem ott magam, nem érdekelt, hogy takarítónő vagyok. Már rég a múltba veszett, hogy valamikor ünnepelt táncosnők voltunk. Mi nem felejtettük el, de az élet elfelejtette.”

Dombrovszky Linda: Éreztem, hogy ezt a filmet el kell készítenem

Ötvenhatot munkával töltötték, az­­tán hatvanban Kádár győri beszéde meghozta számukra a változást. Az idős hölgyek felidézték, hogy az első titkár kijelentette: hiba volt, hogy az embereket kiűzték otthonukból csupán azért, mert nem voltak munkáskáderek. Így Éva iskolázottsága és nyelvtudása révén tisztviselő lett, Veronika pedig másodszor is férjhez ment, és elszegődött házmesternek abba a házba, ahol testvére az édesanyjukkal lakott.

Az egyik filmbéli jelenetnél loknis hajú babák ülnek az ősz táncosnők ölében. Több fiók is tele van velük. Az ódon testű babákat piszkosan, törött karral még a romok alól szedték ki az ostrom után. Kificamodott tagjaikat helyretették, hajukat kifésülték, csinos ruhába öltöztették őket. Még nevet is kapott valamennyi. Van köztük szőke, barna, de mind ábrándos szemű. Sem Évának, sem Veronikának nem született gyermeke. Édesanyjuk és a férj halála után az ikrek magukra maradtak.

„A rendszerváltás nem okozott különösebb változást az életünkben. Olyan csendesen ment végbe. Dolgoztunk tovább.”

A szoba falán virágcsendélet, falusi tájkép, erdőrészlet, hóval borított Krisztus a kereszten. A festményeken a Kolozs ikrek szignója. Tehetségük nemcsak a táncban, de az ecsetkezelésben is megmutatkozott.

Mondják: az igazi iker egypetéjű. Amikor egyetlen pete kettéválik, és egy emberből kettő lesz. Egymás nélkül a Kolozs ikrek nem is mennek sehová. Amikor Vera egy sérülés miatt kórházba került, Éva befeküdt mellé a kórterembe. Az utolsó képkockáknál Éva átnyúlik vékony karjával az ágyrácson, és ébresztgetni próbálja alvó testvérét. Itt töltötték a kilencvenötödik születésnapjukat. Elfújják a gyertyát a csokitortán, sugárzik rajtuk a gyermeki életöröm. Az öreg tündérek végül elárulják a titkot.

„Azt kell keresni, ami szeretni való… és akkor az ember megnyugszik.”