„Vadmadarak” a Securitate váradi börtönében
Döbbenetes, szomorú, igaz történet hetven évvel ezelőttről. Szereplői nagyváradi gimnazisták. A párizsi békekonferencia előtt járunk, a magyar kormány reménykedik, hogy legalább a Partiumnak többségében magyarok lakta részét visszakaphatjuk. Ettől tartanak a román hatóságok is, ezért minden eszközt felhasználva készülnek: bizonyítani akarják, hogy a korábbi magyar „megszállók” javíthatatlan irredenták, fasiszták, sőt: a felszabadító szovjet és román csapatok megtámadására készülnek.
A titkosrendőrség idősebb fiút bíz meg az akció megszervezésével. Ő lelkesíti a 15-16 éves diákokat: cselekedjenek a haza érdekében. A „titkos társaság” tagjai csak egy-két társukat ismerik, a Securitate, ügynöke révén, valamennyiükről tud. A fiúk röpcédulákat szórnak, éjjel feliratokat festenek a falakra. Néhány hónap „szervezkedés” után leleplezik és börtönbe vágják őket. 1946 augusztusában a kolozsvári hadbíróság előtt állnak „államellenes összeesküvés” vádjával. A vád épp oly képtelen, mint az ítélet: a kamaszokat egytől öt évig terjedő börtönre ítélik. Kilenc hónapot szörnyű körülmények közepette letöltenek, majd – miután 1947 februárjában aláírták a párizsi békét – elengedik őket, nincs már szükség „bizonyítékra”.
A történetet (Váradi) Nagy Lajos, az MTI egykori kiváló gazdasági szerkesztője írta meg – rá öt évet szabtak a perben. Megírta azt is, hogyan menekültek át azután több társával Magyarországra. Szomorú, hogy ez is igen veszélyes volt: hatóságaink a magyar menekülteket rendre visszaadták a román szerveknek, és volt, akit évekre a Duna-deltába vittek kényszermunkára.
A szerző nehezen szóra bírta a titkosrendőrség egykori, magyar ajkú tisztjét, az akció hajdani szervezőjét, ám az a titkot, ki volt a „tégla”, magával vitte a sírba.
(Váradi Nagy Lajos: Vadmadarak. Underground Kiadó)
