Testjáték Pasolinivel
Pasolini, a világhírű rendező, író, költő, nyelvész, teoretikus, magánéletével, művészeti tevékenységével is viták, támadások kereszttüzében állt. 54 éves volt, amikor 1975. november másodikán hajnalban meggyilkolták. Ez a „kifeszített pillanat” adja kiindulópontját a P. P. Pasolini-projekt címmel színre kerülő darabnak. A PR-Evolution Dance Company, a Pécsi Balett, a GG Tánc Eger, a Miskolci Balett és a Nemzeti Táncszínház együttműködésében létrejött „testjátékot” a Nemzeti Táncszínház alternatív játszóhelyén, a Marczi Közösségi Tér színpadán mutatják be december 17-én. A darab koreográfusa Nemes Zsófia. A felnőtt Pasolinit Szakály György Kossuth-, Liszt-díjas művész, a Táncművészeti Főiskola rektora alakítja, aki hét év után tér vissza a színpadra. Az esemény kapcsán szellemi atyját, egyben rendezőjét, Szemán Bélát kérdezte Sztankay Ádám.
– Pasolini poétikus filmjei mellett racionális gondolkodó volt. Miként jutott eszébe, hogy a megidézésben a tánc is meghatározó műfaji elem lehet?
– Bár a próza színház irányából kezdtem a pályát, de mindig örömmel játszottam zenés darabokban is, vagy rendeztem musicaleket. Az utóbbi tíz évben pedig táncosok között élek. Előbb Frenák Pál mellett dolgoztam, majd öt és fél évig voltam Bozsik Yvette művészeti menedzsere. Ugyancsak meghatározó, hogy Pasolini művei, főként színpadi darabjai erősen eltérnek a műfaj hagyományaitól. Vegytiszta, sűrű megfogalmazásait szerintem a táncon keresztül lehet legtökéletesebben „kibontani”. Amiben kulcsszerepe van Nemes Zsófia koreográfusnak is, aki mesterien fordítja táncnyelvre Pasolini világát.
– Szakály György könnyen mondott igent a felkérésre?
– Amikor először kerestem, azt mondta: nem hiányzik neki a színpad, rektorként rengeteg a dolga. Nem adtam fel, és végső érvként elmondtam: nem a díjai, pozíciója miatt kérem a szerepre, nem is azért mert „húzónév”. Egyszerűen benne látom az érett, felnőtt Pasolinit. Ha ő nincs, nincs előadás. Megérezte, hogy komolyan beszélek. A próbák során bebizonyosodott: Szakály György a produkció prózai részeiben is lenyűgözően szuggesztív és hiteles.
– A Pasolini halálának napján játszó darab mennyit tud feltárni a legendás alkotó személyiségéből?
– Megidézzük a gyilkosság történetét, de persze többről van szó. Halála előtt leperegnek Pasolini előtt élete legfontosabb epizódja. Találkozások, szerelmek, csalódások, filmek, alkotói gondolatok. Persze próbáljuk mindezt úgy megjeleníteni, hogy az is azonosulni tudjon egy emberi sorssal, aki nem szakértője Pasolini munkásságának. Miközben mégis kirajzolódik egy korszakos művész egyedi karraktere.
– Pasolini alakjától elválaszthatatlan a társadalomkritikus attitűdje. Ez is hangsúlyt kap?
– Erősen. A fasiszta rendszer is megjelenik: hiszen Pasolini abba született bele, és csak fiatal felnőttként érte meg elmúltát. Addig, főként egyetemi éveitől kezdve, Pasolini rendkívül kritikus volt a rezsimmel szemben. Amúgy Pasolinit főként filmjeiből ismeri a nagyközönség. Én a publicisztikáit, esszéit, költészetét is nagyon szeretem. A hetvenes években gyakran fogalmazta meg fenntartásait az egyházzal szemben. Írt kiáltványokat a szegények, elesettek mellett. Az akkori társadalmat egyebek közt azért is bírálta, mert az urbanizációval veszni engedték a paraszti kultúrát. De azt is szóvá tette: visszás, amikor a más gyökerű proletariátusra akarnak polgári kultúrát erőltetni. Mindezt próbáljuk legalább érintőlegesen megidézni az előadásban: szavakkal vagy mozdulatokkal, képekkel. Az lenne a legfontosabb, ha a darab hatására a nézők utána olvasnának Pasolininek.
– Az említett témakörök kapcsán sejthető némi áthallás a jelenkorunkkal.
– Véresen aktuális a történet. Még egy és-t sem kellett megváltoztatni a Pasolinitől átvett szövegekben. Mintha csak tegnap fogalmazta volna őket.
