Ízek, imák, szerelmek
Azt írják róla, hogy dráma. Pedig csak egy színes, kissé felületes útimagazin. Szép tájakkal (Róma), sűrű egzotikummal (India), paradicsomi miliővel (Bali).
Látványos az operatőri munka (Robert Richardson). Megsóhajtoztatja a tisztelt fogyasztót: hej, ha én is, én is köztetek lehetnék! De hogy dráma lenne? Az emberi sors itt legföljebb köretként tálaltatik fel egy olaszországi vacsora tányérjának karimáján. Sorminta csupán a földabrosz szélén. (Ízek és izék, nemde?)
Úgy kezdődik, hogy össze nem illő házasok unják egymást New Yorkban. (A könyvnek van valóságalapja, hangsúlyozza a reklám. No hiszen! Ilyen módon...) A nő – hivatásos utazó, turisztikai író/újságíróféle – magakereső túrára indul a világ körül. (Hova máshova, kedves honfitársaim? Ugye: nagy bánat, nagy perspektíva!) Ezenközben hihetetlen életbölcsességekre tehetünk szert a szüntelenül áradó életvezetési tanácsokat hallván. Effélékre: „Többféle út vezet a boldogsághoz.” „A nőnek férfi kell.” „Engedd el magad!” „A szerelemben jót tesz egy kis kiegyensúlyozatlanság.” „Meditálj, és megtisztulsz.” Stb. (Hát bizony, János – írta volt az efféle magvas megállapításokról a kényes Karinthy Frigyes.)
A történet, a helyszínek, a keletiesen tömörnek ható életbölcsességek leginkább egy női magazin világát reprodukálják (természetesen amerikai lapról van szó), vezércikktől a szerkesztői üzenetekig bezárólag. („Ne adja fel, a boldogság magára vár!”)
Ez a karakter sokat megmagyaráz a lelkes fogadtatásból. A film alapjául szolgáló könyv (Elisabeth Gilbertnek az Eat Pray Love című regénye) bestseller, hatmillió eladott példánnyal. Tán nem véletlenül... (Már magyarul is!)
A filmet Ryan Murphy rendezte (kissé terjengősre), a főhősnőt Julia Roberts alakítja, mellette a fináléban a neandervölgyi profilú Rómeót alakító Javier Bardem dobogtatja meg a női szíveket.
