Egy művész balról

Debrecenben született, 1922 szeptemberében. Tizenhét évesen lett tagja a Szociáldemokrata Pártnak. Nem akármikor tehát: 1939-ben. Tanárai közé egyaránt besorolja Kárpáti Károly birkózó olimpiai bajnokot és Kardos Lászlót, aki – egy megjegyzése szerint – „megtanított arra, hogy mindennap olvasni kell. Nálam így van ez ma is”.

Félegyházi László debreceni festő és tanár indította el a pályán, majd bekerült a neves Atelier Stúdióba, ahol megismerkedett a reklámgrafika válfajaival. Irsai Istvánt tekinti e szakmában mesterének. Már 1947-ben megbízták egy londoni kiállítás magyar pavilonjának elkészítésével. Dekorációs vezető lett. De mivel mindig foglalkoztatták a társadalmi, gazdasági kérdések, így – már gyakorló művészként – beiratkozott a közgazdasági egyetemre is: 1956-ban szerzett ott diplomát.

Ebben az időszakban kirakatrendezői munkásságával írja be a nevét a képzőművészszakmába. A Kirakat című kiadványhoz illusztrációkat is készít 1957-ben. Már együtt Kemény Évával, akivel aztán életét is összekötötte: művészi munkásságuk olyannyira összefonódik, hogy plakátjaikat, munkáikat So-Ky jelzéssel egész életútjuk során közösen jegyzik, díjaikat így nyerik el.

Plakátjaikkal, grafikai munkásságukkal egyre nagyobb figyelmet keltenek itthon és – ami ez időben ritka – külföldön is. 1967-ben Munkácsy-díjban részesülnek, 1970-ben elnyerik az Unesco díját.

Sós László a vizuális kommunikáció szinte minden területén jelentőset alkot. Munkássága (munkásságuk) fontos része kapcsolódik az agressziók, az újfasiszta törekvések, a népek szabadsága (gyarmatosítás), a béke kérdésköreihez. Sós László ezzel együtt széles szakmai tevékenységet végez, árureklámmal, emblémák tervezésével is foglalkozik.

A Budapest Grafika alkotóközösségének vezetőjeként kiemelkedő a szerepe abban, hogy az itthoni és a külföldi nemzetközi vásárok vizuális, művészeti arculata igényes, európai szintű legyen. Ma már koros művészek szívesen emlékeznek arra az időszakra, amikor főiskolás éveik során komoly egzisztenciális segítséget jelentett számukra, hogy munkát és ezáltal pénzt kaptak a Budapest Grafikától.

Sós László részt vett a képzőművészeti szervezetek munkájában is. 1949-ben már ott volt a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének alapításánál, bekapcsolódott az 1952-ben létrehozott Képzőművészeti Alap irányításába.

Kemény Évával való közös munkásságuk későbbi éveiben egyik kiállításuk megjárta Kanadát, Japánt, Amerikát. A holokauszt hatvanadik évfordulója alkalmából Emlékezz! címmel a kollázstechnikát, a fotómontázst felhasználva készítettek megrázó erejű műegyüttest, amelyhez Mezei András költő írt tényverseket. Ez a kiállítási kollekció is eljutott New Yorkba, jelentős figyelmet keltve.

Sós Lászlónak a kilencvenes évek elején döntő szerepe volt abban, hogy létrejött a József Attila Művészeti Centrum Alapítvány, amely számos rendezvényével arra törekedett, hogy különféleképpen gondolkodó értelmiségiek is kapcsolatot teremtsenek egymással. Az alapítvány több mint száz kiállítást szervezett kortárs alkotók műveiből, valamint országos képzőművészeti pályázatot hirdetett 2005-ben József Attila születésének 100. évfordulója, 2006-ban pedig Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából. 2007 jeles eseménye „A zene mindenkié” címmel Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából meghirdetett pályázat volt – és még hosszan sorolhatnánk. Mindennek szellemi és operatív motorja mindvégig Sós László volt.

2007-ben elérkezett a 85. születésnap, és ebből az alkalomból a művész házaspár nagyszabású életmű-kiállítást rendezett a Magyar Nemzeti Galériában. Ez volt az utolsó közös fellépésük: 2011 októberében elhunyt Kemény Éva. Sós László fegyelmezetten viselte a megpróbáltatást, miként az azóta eltelt év gondjait is.

Jogos tehát a kérdés: egy ilyen életmű birtokában miként lehet, hogy mégsem értékelik művészi teljesítményét? Talán azért, mert bár tudott ő apologéta is lenni, de mindig erősebb volt a vitázó énje. Ám sohasem öncélúan vagy személyes okból, hanem mindig filozófiailag megalapozottan.

Kilencvenedik születésnapja alkalmából mi köszöntjük mások helyett is, üdvözölve, hogy – mire másra? – kiállításra készül.