A koncertfilm
„We will rock you!”, ígérték, és még ma is képesek rá. Kérdés: meddig tart a hatás?
A digitálisan felújított koncertmozi (Hungarian Rhapsody) egyik legnagyobb tanulsága, hogy a dal ugyanaz marad. Ez persze nem a Queen, hanem a Led Zeppelin egykori koncertfilmjének a címe, de a rock and roll géniuszainak esetében alighanem általános érvényű felismerés.
Queen-formátumú bandát nem kezd ki az idő, direkt vagy áttételes üzeneteik örök életűek maradnak. Legerősebben persze koncertkörnyezetben hatnak. A budapesti eseményt anno a Népstadion felső tribünjéről néztem végig extázisközeli állapotban, de mozifotelból is hasonló az élmény.
A négy pasi zenéje – meg mindaz, ami ahhoz társul, karizmájuk, egyebek – kizökkent a hétköznapok lagymatag zakatolásából, és az ember kezdi hinni: maga is képes átváltani a ritmusra, amely a hangszórókból dübörög. És mert zsenik nyomják, a ritmus, dallam több lesz önmagánál: számomra elsősorban a szabadságról szól, valós és vélt korlátokat feszít szét.
Ezt fokozza, a lázadó attitűdre erősít rá a zenészek hiteles színpadi jelenléte. Hangszeres játékuktól kezdve Freddie Mercury olykor önmagát is karikírozó, színészetbe átcsapó frontemberi bravúrjaiig.
A lázadásnak a végletekig professzionális szintjét Britanniában még a tradícióiban kicsit sem szabados Windsor-ház is díjazta. Hiszen a királynő is tudja: egy rendszer normális működéséhez mindarra szükség van, ami a maga módján – széles lehet a skála – tükröt tart annak.
Nálunk az egykori hatalom képviselői között akadtak, akik „fáztak” a Queen színre lépésétől, nehogy balhé legyen a vége. Mások úgy vélték, hogy a Queen meghívása „szelepként” szolgálhat: barakkország lakói kiengedhetik a gőzt.
Én úgy tapasztaltam: hagyott nyomot az arcokon a katartikus produkció, meg lettünk rázva, de azért a tömeg a szokott – fene tudja, mikor belénk csontosodott – fegyelmezettséggel araszolt kifelé a Népstadionból. Majd hamar rendeződtek a vonások is, lecsengett a háztáji extázis.
Maradt a megszokott nyomás, sem több, sem kevesebb gőz, lépegettünk szokott ütemben a számunkra jelölt sínpár felé. Fura, de ez az érzés is újraélhető ma, amint kifut a film a gépből.
Lehet, nemcsak a dal maradt ugyanaz.
