A hangya
Amióta először megfordult a nagyvilág fejében az, hogy a sorra kipergő Marvel filmek magasztosabb célt szolgálnak annál, hogy mindössze önálló alkotásokként/sorozatokként állják meg a helyüket, jómagam és sokan mások is (ne is tagadjátok) tűkön ülve vártuk, hogy vajon a Vasember, Amerika Kapitány, Thor (bár ő már annyira...), Hulk filmek majd’ tökéletes kivitelezése után vajon a stúdió milyen módon fog elhasalni.
De nem tette. Jöttek a Bosszúállók és szem-száj tátva maradt! Aztán csak jöttek és jöttek a folytatások mígnem bejött a következő szereplőnk, az egoista, a dühkezelési problémás, az őskövület és a Kovács mellé kapunk egy miniatűr önostorozót!
Persze a film már jó régóta várat magára, sokan már abban sem hittünk, hogy valaha megjelenik, azonban végül csak megérkezett. Ez lehetett volna az első olyan Marvel produktum az elmúlt időszakban, ami végre a „filmkészítők is csupán gyarló, esendő emberek” gondolatot ébreszthette volna a nézőkben. Azonban a várakozásokkal ellentétben A Hangya ismételten egy Woaw kategóriás film lett, még ha jóval visszafogottabb is mint az univerzum többi hőse.
Az írás folytatásáért kattintson
IDE.
