Év végéig maradhat a hétvégi karantén Ukrajnában

2020. november 17., 17:25

Szerző:

Nem kapta meg kedden az ukrán parlamentben a szükséges számú szavazatot az a javaslat, amely megszüntette volna a kormány által a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett úgynevezett hétvégi karantént.

A javaslatot csak 149 képviselő támogatta a szükséges 226 helyett a 450 fős törvényhozásban annak ellenére, hogy gyakorlatilag minden frakció bírálta a kormányrendeletet. David Arahamija, a Volodimir Zelenszkij elnök mögötti Nép Szolgája frakciójának vezetője azt javasolta: adjanak két hetet a kormánynak, hátha a zárlat meghozza a kívánt eredményt, és azután döntsenek.

A hétvégi zárlat - amelynek értelmében az élelmiszerboltokon, a gyógyszertárakon és a közösségi közlekedésen kívül semmi sem működhet - október 14-től, szombattól lépett életbe, azonban több vidéki nagyváros polgármestere - támogatva a helyi vállalkozókat - előre jelezte, ők nem fogják bevezetni, hiába figyelmeztette őket Denisz Smihal kormányfő, hogy a rendelet mindenkire nézve kötelező. Kijev városvezetése ugyanakkor engedelmeskedett. A kabinet a 11-én hozott határozatában egyúttal eltörölte az országos karantén régiónként eltérő jellegét, így mostantól Ukrajna egész területén a korábbi "narancs" besorolásnak megfelelő korlátozások vannak érvényben, és helyi szinten nem könnyíthetnek a központilag elrendelt szigorításokon.

A hétvégi zárlatot a vállalkozók közül is főként az éttermek, a kávézók és a szórakoztatóhelyek tulajdonosai ellenezték hevesen Kijevben, de vidéken is tartottak tiltakozó megmozdulásokat a bevezetése ellen.

A hétvégi zárlatot egyelőre november 30-ig vezette be a kormány, de az Ukrajinszka Pravda hírportál értesülései szerint jó eséllyel az év végéig meg fogják hosszabbítani a többi szigorítással együtt.

A miniszterelnök a keddi parlamenti ülésen arra figyelmeztetett, hogy a hétvégi karantén nélkül a koronavírusos fertőzöttek napi növekménye három hét múlva eléri a húszezret az országban, egy hónap alatt pedig elfogynak a férőhelyek a kórházakban. Leszögezte, hogy két héten belül érzékelhető eredményt kell hoznia a szombat-vasárnapi zárlatnak, különben még szigorúbb korlátozások bevezetésére kényszerülnek.

(MTI)

 

 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).