Újabb vihar Kosovo körül
Az ENSZ legfőbb bírói fóruma, a hágai Nemzetközi Bíróság (IJC) pár napja úgy foglalt állást, hogy 2008 februárjában Kosovo függetlenségének egyoldalú kikiáltása nem ütközött a nemzetközi jogba. Szerbia, amely az állásfoglalást az ENSZ-közgyűlés révén kérte, kapott egy méretes pofont, még akkor is, ha ennek a „tanácsadó véleménynek” semmilyen kötelező jogi érvénye nincsen. Tény viszont, hogy a világ minden pontján jelen levő szeparatisták határozott biztatást kaptak az IJC-től. ACZÉL ENDRE írása.
Ennek a történetnek túl sok olyan szereplője van, aki nem számolt tetteinek a következményeivel, vagy éppenséggel rosszul méri fel a helyzetét.
Kezdjük Jeremic szerb külügyminiszterrel. Ő találta ki, hogy Szerbia az IJC közbejöttével manőverezheti ki az eddig 69 állam (köztük Magyarország) által elismert Kosovo függetlenségének semmissé tételét. Abból indult ki, hogy mivel a kosovóiak döntése egyoldalú volt, és következményeit tekintve súlyos sérelem érte Szerbia szuverenitását és területi épségét, a hágai bírák neki fognak igazat adni. A bírák ehelyett 10–4 arányban, nem kevés jogi bakafántoskodással kimondták, amit kimondtak. Viszont – mint a szerb kormány jogászai kimutatták – az állásfoglalás nem tekinthető egyszersmind a kosovói le- vagy kiválás legalizálásának, és elkerülte mindama államok diplomáciai lépésének a minősítését, amelyek a Kosovói Köztársaságot elismerték.
Baszkok, csecsenek
Azzal vigasztalja magát Szerbia továbbá, hogy az IJC tiszteletet érdemlő, de „nem független” testület. Ez gyöngéd és nem alaptalan utalás arra, hogy talán meg kellett volna fogadni azoknak a tanácsát, akik óvták a szerb kormányt a hágai bíróság bekapcsolásától. Késő bánat.
Megjegyzendő, hogy akkor sem mentek volna a szerbek sokra, ha az IJC netán mellettük dönt. Mielőtt a bírósági állásfoglalás megszületett, Joe Biden, az Egyesült Államok alelnöke országának „teljes és szilárd támogatásáról” biztosította ugyanis a független Kosovót. Mint tudjuk, ez a NATO és az Európai Unió hivatalos politikája is, dacára annak, hogy öt uniós tagállam mind a mai napig nem ismerte el a Kosovói Köztársaságot.
Vegyük akkor szemügyre az IJC-t. Azzal az egyetlen mondatával, hogy a kosovói függetlenség egyoldalú deklarálása nem ütközött a nemzetközi jogba, a steril és a következményekkel nem számoló jogászkodás klaszszikus esetét valósította meg. Tudniillik a kosovóiakhoz hasonló szeparatisták és politikai támogatóik máris ünnepelnek: legyenek bár flamandok, skótok, baszkok, Dnyeszteren túliak, karabahi örmények, abházok, déloszétok vagy csecsenek. És joggal, mondhatnám, bár az imént megnevezettek esetei jócskán elütnek egymástól. Joggal, mert eddig politikai konszenzus volt akörül, hogy a fennálló államhatárok csak békésen, tárgyalásos úton változtathatók meg, ennélfogva Kosovo egyoldalú függetlenségi nyilatkozata „nem teremthet semmilyen precedenst”.
Immár megvan a precedens, éspedig az IJC állásfoglalásának formájában. Aki le akar válni az anyaországról, ahová tartozik, nem sérti a nemzetközi jogot, ha ezt egyoldalúan teszi.
Pandora szelencéje akarva-akaratlanul is kinyílt. De én a legközvetlenebb veszélyt nem Európa nyugati feléről (onnan végképp nem) érzékelem; még csak nem is a Kaukázusból vagy éppenséggel Tibetből. Hanem a közvetlen szomszédságunkból, Bosznia-Hercegovinából.
Még mielőtt a hágai döntés megszületett, az autonóm Boszniai Szerb Köztársaság (Republika Srpska) miniszterelnöke, Milorad Dodik már jelezte, hogy ha az IJC legitimálja „az egyoldalú önrendelkezést, az üzenetértékű lesz bizonyos jövendőbeli lépések szempontjából”.
E némiképp rejtélyes közlés azzal a háttérrel értelmezendő, hogy Dodik már nemegyszer fenyegetőzött azzal: népszavazásra bocsátja a Republika Srpska kiválását a boszniai (szerb, illetve bosnyák–horvát) föderációból. Októberben Boszniában választások lesznek, s az ilyesmi mindig felszítja a hamu alatt parázsló nemzetiségi ellentéteket. Jócskán meglehet, idén ez olyan fokot ér el, hogy Dodik beváltja fenyegetését, és természetesen hivatkozni fog Hágának a kosovói függetlenség tárgyában kidolgozott álláspontjára.
Magyar leágazás
Harmadik fejezet. Magukról a kosovóiakról úgy látom, az IJC-állásfoglalást követő mámoruk némiképp eltúlzott. A prištinai lapok szinte egyöntetűen úgy vélik, hogy az ország hatalmas lökést kapott Hágából nemzetközi elismertetésének és befogadásának kampányához. Elképzelhető ugyan, hogy az a bizonyos 69-es szám valamit gyarapodni fog, de az még kismértékben sem, hogy olyan országok, mint Oroszország vagy Kína, változtassanak a magatartásukon.
Teljesen valószínűtlen az is, hogy Kosovo egy jottányival is közelebb kerülne az európai integrációs szervezetekbe való felvételéhez. Nemcsak azért, mert nem áll meg a saját lábán, hiszen ENSZ-békefenntartók őrzik a békéjét, és Eulex néven egy 1700 fős uniós rendőri-jogászi különítmény vigyázza a közigazgatási és igazságszolgáltatási infrastruktúrát. Az ok Spanyolország, Görögország, Ciprus, Szlovákia és Románia magatartásában keresendő. Ezek az országok saját – baszk, katalán, török, illetve magyar – kisebbségeik hol tényleges, hol latens, hol valóságos, hol vélt szeparatizmusától tartva eddig sem ismerték el Kosovói Köztársaságot, és a jelek szerint eztán sem fogják.
Közben természetesen Szerbia minden követ meg fog mozgatni, hogy Kosovo elismerése ne öltsön a mainál terebélyesebb formákat. Evégett még az el nem kötelezett országok félig holt, egykori általa uralt mozgalmát is mozgósítani kívánja.
A történetnek van magyar leágazása. Brüsszelbe is gyorsan eljutott a híre annak, hogy Tőkés László romániai európai parlamenti képviselő, egyszersmind az EP egyik alelnöke (Schmitt Pál helyén) egy nappal az IJC döntése után Tusnádfürdőn Kosovo helyzetét a Székelyföldével rokonította, mondván: a magyaroknak követniük kell a katalán példát, s utcai megmozdulásokon kell követelniük az autonómiát. Függetlenül attól, hogy Katalónia roppant széles körű autonómiát élvez, ennélfogva a vele való példálózás hamis.
Hamis párhuzam
Valaki bizonyosan felhívta Tőkés figyelmét arra, hogy Kosovo esetében nem autonómiáról, hanem függetlenségről van szó, itt tehát a párhuzam hamis és veszedelmes. Hogy azt ne mondjam: ostoba. Két oknál fogva is. Az egyik: a román alkotmányba ütköző területiautonómia-követelésnél jobban semmivel nem lehet „cukkolni” a romániai politikai pártokat, mint hogy azok az autonómiát a függetlenné válás előszobájaként értelmezik. A másik: egy olyan politikusnak, aki az Európai Parlament alelnöke, minimum illene tudnia, hogy szerb részről teljes körű, mindenre kiterjedő autonómiát, de facto önállóságot ígértek Kosovónak arra az esetre, ha megmarad a szerb államkereteken belül. Ellentétben a román állammal, amely semmilyen autonómiával nem kecsegteti a székelyföldi magyarokat.
Utóirat: Kosovónak nemcsak ezekkel a körülötte zajló történésekkel, hanem valami mással is sikerült a figyelmet magára vonnia. Korrupció, zsarolás, pénzmosás, hatalommal való visszaélés gyanújával letartóztatták ugyanis nemzeti bankjának kormányzóját. Ez Európában példátlan eset. Arra vall, hogy Kosovo életének jól ismert jegyei, „megélhetési forrásai”, úgymint a korrupció, a szervezett bűnözés, a feketegazdaság, a csempészet és az ehhez hasonlók szívósan élnek minden nemzetközi segély és segítség dacára.
