Trócsányi László jogi lépésekkel fenyegette meg az Európai Parlament jogi bizottságát

2019. szeptember 26., 16:54

Szerző:

Trócsányi László szerint biztosjelölti ügyében minden tényalapot nélkülöző politikai döntés született, amellyel szemben megteszi a szükséges jogi lépéseket. 

A politikus az MTI-nek beszélt erről, a Twitterre is feltett angol és francia nyelvű közleményében pedig azt írta, az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága (JURI) 11 igen, 9 nem és 2 tartózkodás mellett összeférhetetlenséget állapított meg személyével szemben. A zárt ülésen a hozzá feltett minden kérdésre transzparens választ adott, összhangban a már korábban benyújtott dokumentumokkal. Köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták, hogy „a Magyarország számára történelmi jelentőségű” portfólióra megfelelően készülhessen fel.

Az nem világos, hogy Trócsányi László milyen konkrét jogi lépésekkel fenyegetőzik.

A szivárgó információk szerint a jogi bizottság pénzügyi összeférhetetlenséget talált a volt igazságügyi miniszternél, a Fidesz EP-listavezetőjénél.