Terror: a francia fiatalok is magyarázatokat keresnek
Masírozó katonák az utcán, alapos ellenőrzések, lassan már mindenki gyanúsnak számít. Ezek a képek jellemzik Párizst és a legtöbb európai nagyvárost a novemberi franciaországi terrortámadás óta. A januári, Charlie Hebdót ért merényletet követően is több volt a felfegyverzett rendőr az utcán, de most végleg megváltozott Párizs. Vajon a francia emberek valóban félnek? Vajon beülnek-e egy kávéra, nem félve attól, hogy hazaérnek-e?
A kávézókba és kisebb szórakozóhelyekre ismét szívesen ülnek be az emberek, lassan minden kezd visszaállni a régi kerékvágásába – számolt be Ági, aki hónapok óta él kint Franciaországban. Persze azért még mindenki óvatos. A tragédia óta visszaesett a koncertek és nagyobb rendezvények jegyértékesítése Franciaországban. Az emberek nem szívesen mennek el olyan eseményre, ahol tömegre lehet számítani. A család, amelyiknél Ági lakik, egy karácsonyi előadást is lemondott, mert nem akarta a gyerekeket veszélynek kitenni.
Érthető az anyuka aggodalma, aki a La Défense-ban, az üzleti negyedben dolgozik, ahol állítólag egy héttel a terrortámadás után újabb robbantást terveztek. Az embereknek viszont muszáj dolgozniuk és tovább élni az életüket, csak most már ezt azzal az érzéssel teszik, hogy bárhol, bármikor lecsaphatnak rájuk.
A párizsi terrortámadás egész Európát megrázta novemberben. A francia főváros több pontján is az Iszlám Állam által kiképzett terroristák százharminc ember életét oltották ki. Az áldozatok közül voltak, akik csak születésnapot ünnepelni vagy egy italra ültek be egy kávézóba barátaikkal, többen pedig szurkolni indultak a Stade de France-ba a francia–német labdarúgó-mérkőzésre. Jó bulinak ígérkezett egy metálkoncert is. Sajnos sokan nem tértek többé haza.
Az utcán és a fontosabb épületek előtt sétáló katonák látványa sokak számára megnyugtatóan hat, de vannak, akiket inkább aggodalommal tölt el.
Az iskolákban sokat beszéltek a támadásról, együtt próbálták feldolgozni az esetet. Erről Anna számolt be, aki cserediákként került a francia fővárosba:
– Az órákon minden tanárom szánt rá időt, hogy valamilyen formában megemlékezzünk a történtekről. Volt, ahol a francia diákok elénekelték a francia himnuszt az óra elején, volt, ahol a tanár tartott kisebb beszédet, egy másik órán vitatkoztunk a terrorizmus kialakulásának forrásairól, okairól. Az egyik foglalkozáson pedig mindenki elmesélhette a személyes viszonyulását a témához, kit hogyan érintettek a történtek. Itt szinte mindenki sírt.
Sok francia úgy gondolja, hogy bár minden vallásnak megvannak a maga szélsőségesei, a mostani terrornak gazdasági indokai vannak. Ugyan a muszlim fiatalok könnyebben integrálódtak a francia társadalomba és a kint élő iszlám vallású emberek is elhatárolódtak a terrortól, azért sokban különböznek a mai nyugati embertől. Legalábbis azok, akik vallásosak és konzervatívak, nekik nehezebb a beilleszkedés és őket is nehezebben fogadják el.
A novemberi események után sokkal nehezebb muszlimnak lenni Franciaországban. Az emberek most jobban félnek, és ez a félelem sokszor gyűlöletbe csap át. Ennek lehet hatása a szélsőjobb hirtelen megerősödése – gondolják a francia diákok.
Sok muzulmán a tévében, az interneten igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy az iszlám nem egyenlő a terrorizmussal. A franciák viszont bizalmatlanabbak lettek, bevándorlókat sem látnak szívesen. Sok diák mondta azt az iskolai foglalkozásokon, hogy vallásbeli és kulturális különbségek miatt a muzulmánok nehezebben integrálhatók, és ezért az ügyben az államnak lépnie kellene.
– Ha Franciaországban akarsz élni, elvárják tőled, hogy dolgozz vagy tanulj és beszéld a nyelvet. Amennyiben ezeknek nem teszel eleget, úgy érzik, csak az ő adójukat fecsérled. A fiatal muszlimok már ebben a miliőben nőnek fel, a francia az anyanyelvük. Azonban a hagyományaikat ugyanúgy őrzik, ezért sokkal kevesebb esélyük van, hogy valóban franciává váljanak, mint mondjuk egy kelet-európainak – mesélte Anna.
Vivien több éve él kint családjával, az iskolája nem messze található az egyik támadás helyszínétől. Több osztálytársa is érintett volt a merényletben: volt, akinek a barátját, volt, akinek egy családtagját ölték meg. Ebben a gyászos, nyomott hangulatban teltek a támadás utáni napok az osztály számára. Péntekenként gyakran ültek be maguk is az osztállyal azon szórakozóhelyek egyikére, ahova betörtek a terroristák. Együtt. Csak a véletlenen múlt, hogy ők aznap éppen nem ott szórakoztak. Mindenki igyekszik tovább élni, de nem felejtenek.
Abban mindhárom lány egyetértett: nem érzékelik, hogy a muszlimellenesség sokkal nőtt volna, hiszen a fehér francia lakosok körében – valamilyen formában – eddig is jelen volt. Nem szimpatizáltak soha se az arabokkal, se a feketékkel vagy ázsiaiakkal. A kint élő muszlimok viszont ugyanúgy elítélik a történteket.
Anna szerint a franciák egy része radikális, ők minden határt lezárnának, és a migránsokat teszik felelőssé a terrortámadásokért. A másik csoport már mérsékeltebb, és a határok és a bevándorlók szigorúbb ellenőrzést javasolná, sokan viszont amellett vannak, hogy nem kell lezárni a határokat és nem szabad összemosni a terrorizmust a migránshelyzettel.
Az emberek tehát elkezdték újra élni az életüket – nem is tehetnek másként. Senki sem tervezi, hogy a történtek miatt elköltözne vagy lemondana egy csésze kávéról kedvenc helyén, és bezárkózna az otthonában. Bíznak az államban, a katonákban, hogy megvédik őket. Nem hagyják, hogy bárki megfélemlítse őket. Mert ez Franciaország, a szabadság és a demokrácia európai bölcsője.
Heszler Ramóna
