Skóciában bűncselekmény lesz, ha egy szülő megüti a gyermekét

2019. október 4., 14:18

Szerző:

Skóciában törvénnyel tiltották meg a gyermekek bántalmazását. Az új rendelkezés alapján bűncselekményt követ el a szülő, aki megüti a gyermekét - számolt be róla a The Independent brit lap online kiadása. Skócia ezzel az első az Egyesült Királyságban, ahol büntetendő lett a szülői pofon. A törvény életbe lépéséig még Skóciában is megengedett, hogy a szülők „ésszerű” fizikai erőt alkalmazzanak a gyerekeik fegyelmezésében.

Az új törvénnyel egyrészt a felnőttekkel egyenlő jogokat biztosítanak a fizikai erőszak ellen a gyerekeknek is, másrészt összhangba hozzák a skót szabályozást az ENSZ ajánlásával. A skót törvényhozók 84:29 arányban fogadták el az új törvényt csütörtökön annak ellenére, hogy egy kormányzati közvélemény-kutatás szerint az Egyesült Királyságban megkérdezett 1546 felnőtt 57 százaléka elvetette volna.

John Finnie skót zöldpárti képviselő, aki a törvénytervezetet előterjesztette, elmondta: a döntés azt az üzenetet közvetíti, hogy elfogadható erőszak nincs. – A tettleges bántalmazásnak nincs helye a 21. századi Skóciában. A nemzetközi bizonyítékok azt igazolják, hogy súlyos hatása lehet a gyerekekre, és nem is hatékony – fogalmazott John Finnie.

A gyermekjogi aktivisták a törvény elfogadását emlékezetes napként értékelték a gyermekek jogaiért való küzdelemben. A törvénynek azonban továbbra is vannak ellenzői. Oliver Mundell skót konzervatív képviselő  kijelentette, hogy nem tudja támogatni. Mint mondta, hisz abban, hogy a gyerekek elleni erőszak helytelen, de most nem is ez a kérdés. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a szülők egyáltalán nem fogják tudni ezek után, hogy milyen körülmények miatt kerülhetnek szembe a büntetőjogi rendszerrel.

A törvény egy éven belül lép hatályba.

 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).