Oligarchák homokozója – Moldova reménytelen helyzetben

Érvényesnek nyilvánította a moldovai alkotmánybíróság a februári parlamenti választásokat. Ez azonban önmagában kevés ok az optimizmusra Európa legszegényebb államában, ahol a pártok geopolitikai jelszavakkal vívnak álháborút egymással, miközben a háttérben néhány oligarcha rángatja a szálakat.

2019. március 23., 06:30

Szerző:

Bevonult a chishinaui parlamentbe Ilan Sor pártja a februári választásoknak köszönhetően. A szavazatok 8,5 százalékával a negyedik erő lett az orhei polgármester nevét viselő erő. A tény még moldovai mércével is különös, hiszen az illetőt 2017-ben a bíróság pénzügyi csalásért és pénzmosásért ítélte súlyos börtönbüntetésre. A 2014-es bűncselekményben három moldovai bank vett részt, a tettesek mintegy egymilliárd dollárt, a moldovai éves GDP 12 százalékának megfelelő összeget tüntettek el. Sor az általa alapított helyi Takarékbank révén lett volna részese ennek a csalásnak.

A New York-i székhelyű Kroll biztonsági ügynökség vizsgálata egyértelműen az izraeli születésű üzletembert nevezte meg mint a csalást végrehajtó szervezet központját és fő haszonélvezőjét. Sort hét és fél évre ítélték, de fellebbezése folytán szabadlábon van, sőt most a nevét viselő pártja élén foglalhat helyet a 101 tagú parlamentben. Azzal kampányolt országszerte, hogy azért szavazzanak rá, „mert akkor egész Moldovában úgy lesz majd, mint Orheiben”. Az egymilliárd dollár eltüntetése után ugyanis polgármesterré választatta magát a húszezres kisvárosban, és rengeteg pénzt pumpált a településbe. Akik rá szavaztak, feltehetően úgy gondolkoztak, hogy tolvaj, de legalább megosztja a lopott pénzt a néppel. Persze lehet, sokakat az a jelszava győzött meg, hogy Moldova legfőbb baja a korrupció, és ő ez ellen kíván harcolni.

A városka negyven kilométerre van északra Chisinautól, és neve állítólag egy középkori magyar katonai településre, Várhelyre emlékeztet. Ilan Sor 1984-ben született Tel-Avivban. Óvodáskorú volt, amikor szülei visszatelepültek szülőföldjükre, Moldovába. Tizennégy évesen nyitotta első vállalkozását, egy mobiltelefon-kereskedést. Azóta céghálózatot épített ki, és egyike lett az országot irányító oligarcháknak. A bennfentesek a legfőbb oligarchának, Moldova fő tulajdonosának, Vladimir Plahotniucnak a köreibe sorolják.

A moldovai politika elemzői egyetértenek abban, hogy Sor tette lehetővé Plahotniuc számára, hogy becsukassa legfőbb politikai és üzleti versenytársait, így Vlad Filat korábbi kormányfőt, valamint Veaceslav Platon és Chiril Lucinschi üzletembereket, rivális oligarchákat. Plahotniuc vagyonát két és fél milliárd dollárra becsülik. Ő az ország leggazdagabb embere, kőolaj-, alkohol- és médiaüzletei mellé néhány éve pártot is vett magának. A kétezres évek óta fokozatosan szerzett pozíciókat a Moldovai Demokrata Pártban, a PDM-ben, és lett alelnöke, majd elnöke a pártnak, amely koalícióban, majd egyedül kormányozta a három és fél milliós köztársaságot. Az üzletember pár éve megpróbálkozott azzal is, hogy elfoglalja a kormányfői posztot, de ez akkora ellenállásba ütközött, hogy meg kellett hátrálnia. Azóta a háttérből húzogatja a szálakat, ő a helyi folklór szerint Moldova fő bábjátékosa.

Ilan Sor

Akármekkora hatalma és befolyása van is Plahotniucnak, a választásokat nem sikerült megnyernie, a második helyre szorult 30 képviselői hellyel. Az élen a Moldovai Szocialista Párt, a PSRM végzett 35 hellyel. Ennek frontembere az ország államfője, Igor Dodon. A harmadik az Acum, magyarul Most nevű liberális pártszövetség lett korrupcióellenes programmal és 26 elnyert hellyel. Sor hét képviselőt vitt a parlamentbe, ahol ül még három független képviselő is. A három nagyobb párt közül kettőnek szövetségre kell lépnie ahhoz, hogy kormányt alakíthassanak.

A szocialisták azonnal koalíciós ajánlatot tettek a Maia Sandu korábbi liberális elnökjelölt által vezetett Acumnak, ezt a középjobb párt sietve visszautasította. „Hűek maradunk a választóknak tett ígéretünkhöz, hogy nem lépünk koalícióra sem a szocialistákkal, sem a PDM-mel” – válaszolták. Erre megszólalt az államfő is, kilátásba helyezve, hogy ha nem lesz az országnak 45 napon belül kormánya, feloszlatja a parlamentet. Lapzártakor még ez volt a helyzet. A moldovai sajtó nem számolt be sem nagyobb társadalmi elégedetlenségről, sem felgyorsult politikai tárgyalásokról. A helyi megfigyelők rendkívül nagy sikernek tartják az Acum jó szereplését, különösen, mivel a választási szövetségnek a kampányra csak minimális anyagi eszközei voltak, és a párt vezetőit sokszor aljas eszközökkel is támadták. Sandut, aki néhány éve oktatási miniszter is volt, azzal kezdték ki, hogy nincs férje és gyermeke, tehát feltehetően leszbikus.

A moldovai politikai skálát az elemzők általában aszerint osztják fel, hogy a pártok milyen geopolitikai opciót kínálnak. A korábban a hatalmat uraló kommunisták, majd szocialisták a skála „baloldalát” foglalják el, és oroszbarátként jellemzik őket. A tábor vezetője Dodon elnök, aki a kampányidőszakban a szokásosnál is többször látogatott Oroszországba, és ott sikerült is vezető politikusokkal találkoznia. Többször meglebegtette, hogy pártja felmondaná az EU-val kötött társulási szerződést, ehelyett Moldovát bevinné az Eurázsiai Unióba. Moszkvában nagyon kedvelik az ilyen gesztusokat, és készek viszonozni. Nyilván ezért ígértek a félmillió ott dolgozó moldovai vendégmunkásnak cserébe az orosz hatóságok több könnyítést. A moldovai élelmiszerek és a bor bejutása is egyszerűbb lenne az orosz piacra.

A Szovjetunió Moldovát sajátos belső mezőgazdasági gyarmataként kezelte. Ez a konzerválódott agrármúlt az egyik oka a mélyszegénységnek. Az ipar, így a hadiipar a Dnyeszter túloldalán létesült, ahol majd három évtizede a Tiraszpol székhelyű Dnyeszter-menti Köztársaság szakadár államalakulata létezik. A területsáv kedvelt célpontja a szovjet élményekre áhítozó katasztrófaturistáknak. A februári választásokon a transznisztriaiak is részt vehettek, 32 ezer embert buszokkal szállítottak egyes pártok megbízottai a szavazókörzetekbe. A hírverés nagy volt, de a Dnyeszter túloldaláról érkezettek aligha befolyásolhatták az eredményeket.

A szocialista pártot tévedés baloldalinak nevezni, hiszen elsősorban a falusi lakosság konzervatív szemléletét képviseli. Jó viszonyban van a Moszkvai Patriarchátushoz tartozó helyi ortodox egyházzal. Nyugat-ellenes, sokszor homofób nézeteket támogat, és megvannak a maga oligarchái. A szocialisták nemcsak a posztszovjet világot képviselik, de a moldovai különállást is. Ebben az értelemben nacionalistáknak nevezhetők, míg a „nyugatos, európai” táborban vannak azok, akik szívesen vennék, ha Moldova egyesülne Romániával, helyreállna a két háború közötti állapot. Ezt a nyugati integráció hívei között is sokan ellenzik. Moldova erősen kötődik az orosz kultúrához is, sokan kétnyelvűek, és a román impérium időszakát enyhén szólva ellentmondásosan értékelik.

A Plahotniuc-féle PDM-et sokáig az EU-hoz való csatlakozás és a liberális, demokratikus reformok fő erejének tartották. A párt azonban elsősorban Plahotniuc üzleti-hatalmi érdekeit képviseli. Ez volt az oka, hogy Brüsszel leállította százmillió euró gazdaságfejlesztési támogatás folyósítását. Ahhoz képest nem is voltak rosszak a választási eredményei a pártnak, hogy mekkora volt a választás előtt az elutasítottsága a társadalomban. Az eredményhez hozzájárult a 2017-es választójogi reform is, amelynek nyomán a képviselők felét arányosan választották országos listáról, a másik fele egyéni körzetekben szerzett mandátumot. A PDM ázsióját javíthatták az utóbbi hónapok nyugdíj- és fizetésemelései és az első lakás megszerzéséhez bevezetett támogatás. Bizonyos társadalmi kategóriák számára ingyenessé tették a gyógyszerellátást. Az sem mellékes, hogy az ország tévécsatornáinak nyolcvan százaléka Plahotniuc cégeinek irányítása alatt áll.

A varsói Keleti Kutatások Központjának (OSW) munkatársa, Kamil Calus úgy véli, a választások eredményeként Moldovában megmarad az oligarchikus elit uralma, amelyet kettős hatalommal valósít meg Plahotniuc és Dodon. Ezek az erők nem érdekeltek az ország strukturális átépítésében és valós reformok bevezetésében. Az sem érdekük, hogy megvalósuljanak az EU-val kötött társulási szerződésben előírt reformok. Az utóbbi időben a két politikus sajátos politikai kartellmegállapodást kötött, amelynek az a fő célja, hogy kizárják a hatalomból az olyan rendszerellenes erőket, mint az Acum. Calus szerint mindennek ellenére a PDM hamarosan koalíciós ajánlatot tesz az Acumnak, amelyre az amerikaiak és a románok is nagy külső nyomást gyakorolnak, hogy legyen Plahotniuc partnere. Ha mégsem lépnek koalícióra, akkor elképzelhető, hogy a demokratáknak sikerül képviselőket átcsábítaniuk. Ilan Sor pártja pedig szinte természetes partnernek kínálkozik. Akkor pedig a pártvezér aligha kerül börtönbe.