Nincs tovább

Nem az volt a baj, hogy Szócska Miklós ötven percet késett arról a fórumról, amelyre az szakmai szervezetek meghívták, közösen átgondolandó az egészségügy égető krízisét. Az államtitkár sokkal inkább azzal dúlta fel a kedélyeket, hogy megint egyszer azt a sajátos taktikát alkalmazta, amelyből a résztvevőknek már korábbi rendezvényeken untig elegük lett. Szócska ugyanis – szokása szerint – ismét elismerte, hogy tisztában van a gondokkal, nem akar semmit elfedni, nem titkol el adatokat, nem hazudik, és nem állítja, hogy megoldották a súlyos problémákat. Ezzel a hangvétellel az egészségügyi államtitkár kétségkívül egyedül áll a kormányzat többi korifeusa között, akik jobbára minden kérdésben folyamatosan csúsztatnak, mellébeszélnek, avagy szimplán hazudnak. De ennek a sajátos őszinteségnek mindig az a következő stációja, hogy Szócska Miklós rendre sajnálkozik a sanyarú és – úgymond – megörökölt helyzet felett, majd közli, hogy bár a jelenlegi kormányzat nem felelős érte, mégis minden tőle telhetőt megtesz, hogy javítson az orvosok életkörülményein. És amikor ismert lemezén elérkezik idáig, általában azért megígér néhány milliárdot műszakpótlékokra, némi ösztöndíjakra, részleges béremelésre.

Így történt ezúttal is: a kormányzati sovány vigasz a népegészségügyi termékadóból csurrant-cseppent majd valamit, az ennél többet követelők pedig értsék meg, hogy „most az ország túlélése a tét” – és Szócska aggálytalanul átvette miniszterelnökének a szlogenjét, miszerint ezekben az időkben mindennél fontosabb, hogy ne jussunk a görögök sorsára. Tartogatott azonban az államtitkár erre a fórumra valami újat is. Váratlan egyszerűséggel beismerte: az bizony tragédia, hogy legalább még egy generációnak további áldozatot kell hoznia a hivatás oltárán. Aztán rögtön kilátásba helyezte, „szívós partizánmunkával” márpedig előbb-utóbb azért rendet fognak tenni a magyar egészségügyben. Mire az orvosi kamara egyik fiatal tisztségviselője arra kérte Szócskát, mondja meg Orbán Viktornak: „Nincs tovább! Nincs még húsz évünk, hogy várjunk a megváltóra.”

Magyarán, amennyiben a jövő évi költségvetésben nemhogy nem emelik a finanszírozást, hanem további forrásokat vonnak ki az egészségügyből, úgy a hazai orvosok elvándorlását nem lehet megállítani. Már nemcsak a rezidensek, hanem a tapasztalt szakorvosok közül is egyre többen mennek külföldre – az itthon maradók pedig felőrlődnek a növekvő ügyeleti kötelezettség, az egy főre jutó ellátandók, illetve műtétre szorultak mind nagyobb száma miatt. A várólisták nőnek, a szakmai színvonal rohamosan romlik a kórházakban és a rendelőintézetekben. Már senkit nem hat meg, hogy Szócska legalább elismeri, bizony nem mentették meg az egészségügyet.

Hiszen ez a választási ígéret – jó néhány másikkal együtt – a politikai csalás kategóriájában maradt. Mert a fideszesek is pontosan tudták, hogy itt halaszthatatlan a finanszírozás rendszerszintű átalakítása; a toldozás-foldozás még csak el sem odázza a működésképtelenséget. Igen, politikai döntésre lett volna szükség arról, hogy nem stadionokat építünk, nem focicsapatok támogatására „késztetünk” tehetős vállalkozókat, nem az amúgy is jól kistafírozott terrorelhárítók költségvetését növeljük tovább – és hosszan folytatható még mindannak a sora, aminek „költségvonzatát” itt és most a gyógyítás és a gyógyítók érdekében kellene felhasználni. Az a kommunikációs porhintés, amit a jó szándékú államtitkárral idestova másfél éve végeztetnek, semmit nem old meg, csak tovább növeli az orvosok és ápolók elkeseredettségét, akik régóta átlátják, hogy az ő javukra nem várható áttörés a büdzsében.

Ezt pedig merő lelkiismeretlenség azzal indokolni, hogy a kormány az elődeitől öröklött gazdasági bajokkal küszködik. Ahhoz, hogy az ilyesféle hivatkozásnak legalább némi hitele legyen, mindenekelőtt a mai fiskális politikának kellene ésszerűnek, felelősségteljesnek és koncepciózusnak lennie. Ám mára épp a „szokatlan megoldások” vitték a recesszió szélére az országot; mert irányítói megátalkodottak egy antiszociális társadalompolitika meg a közgazdasági dilettantizmus elegyében. Ráadásul továbbra is permanens elszántsággal adják elő képtelen magyarázataikat a külső tényezők, jelesül az euróválság kedvezőtlen és kivédhetetlen hatásáról. Mindenütt, ahol Orbán Viktor, Matolcsy György vagy Varga Mihály e tárgyban megszólal, ámulattal vegyes kétségbeeséssel hallgatják őket, hiszen szakmai körökben pontosan ismerik a kérlelhetetlen számokat és trendeket. A nemzetgazdaság irányítói másfél év leforgása alatt Magyarországot a régió legkiszolgáltatottabb államává süllyesztették, miközben reggeltől estig gazdasági szabadságharcról szónokoltak. Az egész jövő évi költségvetés tudatos hazugságra épül; jószerével egyetlen sarokszáma sem helytálló – és ezzel mind a hitelminősítők, mind a befektetők tisztában vannak.

Az egészségügyben – más ellátórendszerekkel egyetemben – ezért nincs tovább.