Másfél billió euró
Október 2., az újraegyesülés német ünnepe idén a 20. évfordulót jelenti. A német egység megszületése óta, 20 év alatt nyugatról mintegy 300 milliárd euró költségvetési pénz áramlott a volt NDK-ba az infrastruktúra kiépítésére, a gazdaság fejlesztésére. Az egyesülés teljes költségét – beleértve a szociális kiadásokat, a nyugdíjakat – másfél billió euróra becsülik.
Jóllehet a fenti szédületes összegből még nem váltak egyenlővé és élet – és munkafeltételek, de megközelítően igen. Ahhoz képest, hogy húsz éve óriási volt a távolság a jövedelmi viszonyokban, napjainkban a kelet-német átlagban már csak 25 százalékkal keres kevesebbet nyugati társánál. 1991-ban még vagy 60 százalékkal kaptak kevesebbet. A mai differencia az életviszonyokban látványosan nem mutatkozik. Személyautó a nyugatnémet háztartások 78, a keletiek 71 százalékában van. A ruházkodásra, étkezésre, közlekedésre, szórakozásra fordított összegek lényegében azonosak. A laposképernyős tv-k aránya nyugaton 16, keleten 15 százalék és mindkét országrészben a háztartások 86 százalékában van mobiltelefon. Figyelemreméltó viszont a lényegesen magasabb keleti munkanélküliség: az új tartományokban a lakosság 17 százaléka kap szociális – és munkanélküli segélyt, míg nyugaton ez csak átlag 8 százalék.
Elvándorolnak a keletnémetek
Szakemberek ezt részben a történelemmel magyarázzák. Kelet-Németországban korábban jelentős volt a mezőgazdaság, míg az ipar a háború alatt, majd utána, a szovjet övezetből nyugatra vándorolt. (Az óriás Audi például eredetileg Zwickauban működött – és a sort hosszan folytathatnánk). Keleten máig kisebb az ipari szektor, kisebbek az üzemek és kevés igazi nagyüzem van. Ugyancsak kevés a magas szaktudást igénylő szolgáltatás, sokkal kisebb a kelet részesedése a német gazdaság alapját jelentő exportban. Ez is ott van amögött van, hogy a lakosság száma keleten 20 év alatt látványosan, 1.7 millióval csökkent. (De drámaian csökkent a születések száma is: 38 százalékkal) Főként azért, mert munka, lehetőségek híján az „ossik”, főként a fiatalabbak, a fejlettebb nyugati tartományokba vándoroltak.
Kölcsönös csalódások
Nem kevesen azért is, mert elégedetlenek voltak a változásokkal. A közép – és az idősebb nemzedékek tagjai közül sokan. akik nem tudnak – vagy nem akarnak – alkalmazkodni a megváltozott időkhöz, csalódottan, megkeseredve élnek elnéptelenedő városokban. Sokhelyütt „wessik”, nyugatról érkezett politikusok, szakemberek vették át az egyesülés után az irányítást a kormányokban, a pártokban, az igazságszolgáltatásban, az oktatásban, a gazdaságban és nehezen értették meg magukat az egészen másképpen szocializálódott NDK-polgárokkal. Néha azért sem, mert kisebb képességekkel jöttek. A legutóbbi felmérésnél a keletnémetek 53 százaléka kérdésre, elégedett-e az újraegyesüléssel, a „részben” választ adta. Az „ossik” ugyan távolról sem kívánják vissza a régi rendszert, de pl. máig fájlalják, hogy eltűnt a bölcsődék, óvodák hálózata, amelyek révén annyi nő dolgozhatott.
Mindez ott van amögött, hogy a Balpárt, amelyben tömörül az egykori állampárt sok tagja, rokonszenvezője, de ott vannak csalódott, munka nélkül maradt képzett értelmiségiek is, növekvően sikeres. És keleten a legerősebb a szélsőjobb is.
Az érem másik oldala: nem kevés nyugat-német sokallja a keleti társaiknak máig nyújtott óriási anyagi támogatást és véget vetne annak. Pedig a többség nem is igazán ismeri őket. Míg a keletiek 75 százaléka rendszeresen jár nyugatra, a nyugati tartományokból 20 év után is csak minden harmadik járt egyáltalán a volt NDK területén. Ahol egyébként a német állam bölcsője volt, ahol Bach, Goethe, Schiller és társaik éltek és alkottak.
Azok a "frusztrált keletiek..."
Nem csekély azok tábora, akik nem szívelik a „mindig elégedetlen” új polgártársakat, akik „csak kihasználják” módosabb nyugati társaikat és morognak. Jellemző példa volt Edmund Stoiber akkori bajor miniszterelnök kifakadása a 2005-ös választási kampányban: „Nehogy már a frusztrált keletiek döntsék el a német választásokat…”
Egyébként a nyugatiak nem minden alap nélkül gondolják, hogy az irdatlan összegekből, amely részben különadóból származik, sok pénz feleslegesen folyt el keleten. Sok falu kapott például kisebb városnak elegendő vízderítő berendezést és építettek rengeteg kerékpárutat, amelyeken alig biciklizik valaki. Ugyanakkor leállítottak sikeres üzemeket, vállalatokat, hogy helyettük nyugati versenytárs jelenhessen meg.
Ki szabadított fel kit?
Az „ossik”, a keletiek egyébként mindmáig teljes joggal hangoztatják: őket nem a nyugat, Helmut Kohl kancellár „szabadította fel”. Fordítva, a történelmi német egyesülés az ő érdemük. Milliós tüntetéseik a diktatúra ellen, nemkülönben a lengyelek fellépése, a magyar határnyitás vezettek a fal leomlásához, a gyűlölt állampárt eltűnéséhez – no meg persze elsősorban Gorbacsov, a Szovjetunió összeomlása.
