Három nap után újra megnyitják Bali repülőterét

2017. november 29., 09:17

Szerző:

A vulkánkitörés miatti lezárást ma, helyi idő szerint délután három órakor oldják fel – írja a CNN.

Még hétfőn adott ki a vörös riasztást az indonéz katasztrófavédelmi hatóság az Agung vulkán hétvégén kezdődött kitörése miatt, és azonnali távozásra szólította fel a 8-10 kilométeres körzetében élőket – írta az MTI.

A háborgó Agung
Fotó: Instagram/EyesOfaNomad

A hatóság jelentése szerint az Agung szürke hamut szórt a térségre, és 12 kilométeres távolságból is kisebb robbanások hallatszottak. A vulkán szombat este egy alkalommal, majd vasárnap háromszor is kitört, kráteréből a hamu mintegy négyezer méteres magasságba lövellt fel, és térségében sűrű fekete füst gomolygott.

A reptér megnyitása minden bizonnyal megkönnyebbülést jelent az ottragadt turistáknak, de nem vigasztalja azt a közel százezer embert, aki az evakuációs zónába kényszerült, és azokat sem, akiknek termésük – ezzel pedig megélhetésük – a hamu miatt tönkrement.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).