Családja a padlást jelölte ki karantén gyanánt az Olaszországból hazatérő vendégmunkásnak

2020. március 10., 17:45

Szerző:

A Máramaros megyei Nagykörtvélyesre múlt héten, óvatosságból tért haza egy Olaszországban vendégmunkásként dolgozó férfi, írja a Főtér.ro. Családja nála is óvatosabb volt.

A fiatalember hiába mondta, hogy teljesen jól érzi magát, ráadásul Olaszországnak azon a részén dolgozott, ahol nem ütötte fel a fejét a koronavírus, családját ez nem hatotta meg.

Fotó: Forrás: adevarul.ro

Azonnal elkülönítették, karanténként kijelölték számára a padlást. Ott

a fiatalember pár napig bírta, de vasárnap valahogy alkoholhoz jutott, majd közölte a Facebookon, hogy véget vet életének, mert már nem bírja tovább a magányos padláslétet.

Barátai riasztották a rendőröket, akik kiszabadították a „foglyot”, majd bevitték a nagybányai kórházba, ahol kivizsgálták végül pedig be is utalták, de nem a fertőző, hanem a pszichiátriai osztályra.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).