Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Barbra Streisand szerint semmi gond azzal, hogy Michael Jackson gyerekeket erőszakolt meg, mert azok nem haltak bele

2019. március 23. 18:20 - szerző: 168 Óra

- Megvoltak a saját szexuális szükségletei, akárhonnan is jöttek ezek, a saját gyerekkorából vagy a DNS-éből. Mondhatjuk, hogy molesztálták ezeket a gyerekeket, de azt ők maguk is elmondták, hogy szétvetette őket az izgalom, amiért ott lehettek. Ma már mindketten házasok, gyerekeik is vannak, szóval nem haltak bele a dologba - ezeket a döbbenetes mondatokat mondta a Time magazinnak az amerikai énekes-színésznő, Barbra Streisand azon dokumentumfilm kapcsán, amelyen két olyan felnőtt férfi meséli el a vele történteket, akiket állításuk szerint az elhunyt popsztár, Michael Jackson még gyerekként szexuálisan kihasznált.

Streisand az interjúban elmondta, teljes mértékben elhitte a Neverland elhagyása című dokumentumfilmben hallottakat, ám többféle érzelem kavarog benne az ügy miatt.

- Sajnálom a gyerekeket. Sajnálom Michaelt is. Azt hiszem, leginkább a szülőket hibáztatom, akik megengedték a gyerekeiknek, hogy vele aludjanak - mondta az énekesnő.

Elnöki Szabadság Érdemrend Barbra Streisandot kitüntetik az Elnöki Szabadság Érdemrenddel 2015-ben
Fotó: MICHAEL REYNOLDS