Gyomorforgató részletek Michael Jackson pedofíliájáról, a rajongók mégis az áldozatokat támadják

Szinte nincs olyan, aki ne hallott volna a Sundance fesztiválon bemutatott Leaving Neverland (Neverland elhagyása) című dokumenumfilmről, amelyben Wade Robson és James Safechuck, illetve családtagjaik mesélnek megrázó részletességgel a pop királyához fűződő viszonyukról. A film díszbemutatójáról többen kijöttek, rosszul lettek attól, amit a mára a harmincas éveikben járó férfiak elmondtak.

Robson és Safechuck az amerikai televíziózás nagyasszonyával, Oprah Winfrey-vel is leültek, aki teljes mellszélességgel kiállt mellettük (maga is gyermekmolesztálás áldozata), annak ellenére, hogy sok évvel ezelőtt, az első pedofil-vádak után ő készíthetett nagyinterjút Jacksonnal Neverland-i birtokán, és szemmel láthatóan sajnálta az összetört, saját állítása szerint igaztalanul megvádolt, jószívű sztárt.

Jackson és a Robson család

A mostani, négyórás dokumentumfilm szélsőséges reakciókat váltott ki. Sokan meglepetten konstatálták, hogy a korábbi felmentő ítéletek ellenére Jackson valóban a megtestesült gonosz, kicsi gyerekekkel fajtalankodó ragadozó volt. A másik véglet szerint a vádlók csak reflektorfénybe akarnak kerülni, hazudnak és sárba tiporják egy halott ikon életművét, aki már nem tud felszólalni a saját védelmében. Ami a súlyos szavaknál is meglepőbbnek tűnhet, Jackson albumai megint az eladási listák élére kerültek annak ellenére, hogy a film bemutatása után több rádió, köztük a BBC is letiltotta a popzenész számait.

A sztárt felmentő rajongók az egy évtizeden át tartó, FBI-nyomozásra hivatkoznak, mely után Michael Jacksont minden molesztálási vád alól felmentették. Az első esetben peren kívül egyeztek meg a felek, Jackson 25 millió dollárt fizetett az őt vádló gyereknek és szüleinek. A dokumentumfilmben szereplő Wade Robson anyja ezzel kapcsolatban azt mondta, amit sokan mások is gondoltak akkor: ha a szülő hajlandó volt pénzért megállapodni, nyilvánvalóan hazudott, hiszen semennyi pénz nem lenne elég arra, hogy egy anya elfelejtse, abuzálták kiskorú gyermekét és addig nem nyugodna, amíg rácsok mögött nem látja az elkövetőt.

Jackson és Safechuck a 90-es években

Fotó: Dave Hogan

Az ügy azonban korántsem ilyen egyszerű. Bár az FBI valóban egy évtizeden át vizsgálódott, házkutatásokat tartott Neverlanden és fotókat is készített Jackson testéről, nemi szervéről, sosem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani, hogy bűnös lenne. A legutolsó, 2005-ös tárgyaláson résztvevő egyik esküdt később azt nyilatkozta, meg volt róla győződve, hogy Jackson valóban molesztált gyerekeket, ám feladata az volt, hogy akkor szavazzon bűnösségére, ha minden kétséget kizáróan kapott arra bizonyítékokat. Ami nem így történt.

A rajongók másik érve, hogy Robson és Safechuck korábban hazudtak. Robson még a 2005-ös tárgyaláson Jackson mellett tanúskodott, mostani állítása szerint a sztár kitartó unszolására. A filmben azt mondja, nyilvánvaló, hogy szerette a férfit, egykor – most már tudja, hogy beteges módon – szerelmes is volt belé, ő volt a világa közepe, és sok év után is meg akarta menteni őt. Arról nem beszélve, hogy Jackson már hét éves gyerekként is azt mantráztatta vele, ha bárkinek beszél arról, ami történt, akkor mind a ketten börtönbe kerülnek. – Jó lett volna, ha 2005-ben már készen állok, és elmondom az igazat. Örültem volna, ha ki tudok állni Gavin Arvizo (a vádló – a szerk.) mellett. De akkor még nem álltam készen – mondta a filmben Robson.

Wade Robson

Wade Robson kapta meg egyébként legtöbbször a hazug jelzőt. A férfi karrierjét ugyanis nagymértékben segítette Jackson. Az Ausztráliában született Robson egy tehetségkutatóban tűnt fel 5 évesen, ahol Jackson táncmozdulatait imitálta. Nyereménye az volt, hogy találkozhatott az énekessel. Jackson jóban lett a családdal, magához édesgette a kisfiút, akinek anyja nem lepődött meg a dolgon, egyrészt mert saját bevallása szerint is teljesen elvakította, hogy egy világsztár az ő gyereke társaságát keresi, másrészt, mert sokat hallott Jackson sanyarú és nem létező gyermekéveiről. A kapcsolat elmélyült, Wade apjának tekintette a sztárt, és Robson anyja fiával és egyik lányával Amerikába költözött, hogy a sztár közelében lehessenek, hátrahagyva férjét és másik gyermekét. (Férje, aki már korábban is mentális betegséggel küzdött, amikor a pár harmadik gyereke is kiköltözött, egy nappal később öngyilkos lett.)

Ami Jackson nemlétező gyerekkorát illeti, valóban tele volt vele a sajtó. Michael és apja kapcsolata több mint feszült volt, ami részben magyarázatot is adhat a popsztárt élete végéig elkísérő problémákra. Joe Jackson rendszeresen szíjjal verte gyerekeit, főként a legkisebbet, Michaelt. Az összesen talán két-három, nagyobb lélegzetű tévés interjúban, amelyet a popsztár adott, elmesélte hogy az apjuk látástól vakulásig ének- és táncpróbákat tartott nekik, és ha nem találták el a megfelelő hangot vagy mozdulatot, keményen megverte őket. Michael szerint apja sokszor csúfot űzött belőle, amiért túl nagy orra van, gúnyolta külsejét, nem hagyta pihenni, folyamatosan kimerült volt és alvásproblémái már akkor elkezdődtek. Soha nem játszhatott, nem lehettek barátai, nem mehetett el egy játszótérre. Valószínűleg nem tudott felnőni és ezzel magyarázta mindig, miért érzi magához sokkal közelebb a gyerekeket, mint a felnőtteket.

Joe Jackson gyakran mondogatta gyerekeinek, hogy sose bízzanak a nőkben. Michael várta, hogy anyja megmenti, ami sosem történt meg, kívülállóként szemlélte apja erőszakját. Érdekes, hogy míg Michael felismerte a családon belüli erőszakot, édesanyja és testvérei, Jackie, Tito, Jermaine és Marlon később is úgy nyilatkoztak, hogy szigor és a sok durva verés valójában a javukat szolgálta, hiszen így távol tartotta őket attól, hogy bajba és rossz társaságba kerüljenek. Michael ezzel szemben magányos és félelemmel teli gyermekkorról beszélt.

James Safechuck

Visszatérve a maga is elkövetővé vált, már felnőtt Jacksonra, a dokumentumfilm két szereplője a ragadozókra általában jellemző módszerről beszél. Az énekes az egész családot lenyűgözte, főként az anyákat. Rendszeresen meghívta őket Neverlandbe, és más, Kaliforniában található ingatlanába. Az anyák gyermekükként tekintettek rá, amikor látták, hogyan játszik, néz mesefilmet fiaikkal. Sajnálták, amiért kimaradt a gyerekkora, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mindemellett azt is engedték, hogy a dúsgazdag Jackson ilyen-olyan módon pénzügyileg segítse őket. Az egyik családnak például házvásárláshoz adott kölcsönt, amit később teljesen el is engedett.

Robson és Safechuck elmondták, ők Jackson szobájában és ágyában aludtak, anyjuk és testvérük pedig egy másik lakosztályban. A nők valamilyen oknál fogva, nem láttak ebben kivetnivalót, amit Jackson gyermeteg viselkedésével és közismert jóságával magyaráztak. A férfiak arról is beszéltek, hogy több olyan pontja is volt a birtoknak, ahol el lehetett bújni, sok helyen voltak ágyak, és Jackson különböző módszerekkel, például külső ajtókra szerelt csengővel biztosította, hogy meghallja, ha valaki közeledik. 

Maga az abúzus leírása több mint amit épp ésszel fel lehet fogni. Orális szex, beterpesztés, míg a felnőtt férfi onanizál, a részletek gyomorforgatóak, amit csak tetéz, hogy 7-10 éves gyerekekről van szó. Robson és Safechuck azt mondják, egyszerre tekintettek apaként és szeretőként a férfira, szerelmesek voltak belé. Ma mindkét férfi házasságban él, nővel.

Safechuck sokáig ivott, zárkózott volt depresszív időszakokkal. Felesége sokáig nem értette, mi áll mögötte. Robson teljesen elmerült a showbizniszben, ismert koreográfus lett. A belső berkekbe Michael Jacksonnak köszönhetően jutott be, a rajongók ezért vádolják azzal, hogy mivel egy ideje nem hallani róla, most újra pénzt és ismertséget akar. Safechuckot a filmek világa érdekelte, Jackson sok pénzt költött arra, hogy bontogathassa szárnyait, szüleit még arra is rávette, hogy ne menjen a fiúk főiskolára, majd ő egyengeti a karrierjét.

Dan Reed, a Neverland elhagyásának alkotója a The Guardian-ben megjelent írásában azt fejtegette, pont a fent említett prekoncepciók miatt nem veszik komolyan az áldozatokat. Reed állítja, ő nem Michael Jacksont akarta bemocskolni, és róla filmet készíteni, hanem a gyerekmolesztálások pszichológiájáról. Arról, hogyan működnek a ragadozók, amire a popsztár jó példa. Ahogyan magához édesgeti a családot, ahogyan a gyermek a szexuális erőszakot nem bántalmazásként, hanem szeretet kimutatásaként éli meg, mert az elkövető ezt sulykolja belé. Hogyan hat ez a felnőttkorra, hogyan kell sok-sok évnyi terápiának eltelnie, mire az áldozat rájön, hogy nem védheti az elkövetőt, akkor sem, ha szereti. – A szeretet, szerelem, szégyen és félelem egyvelege egy élethosszig tartó hallgatásba torkollhat – vonta le a következtetéseket film rendezője.

Reed a gyermekmolesztálás egyik legaggasztóbb aspektusáról is írt. Arról, hogy a gyerek azért nem szól a szülőnek, azért tagadja körme szakadtáig a bántalmazást, mert – bármilyen betegesen hangzik – élvezi azt és különlegesnek érzi magát tőle, esetleg „szerelmes” a bántalmazóba, ahogyan a két férfival is történt. Reed azt sem érti, miért védelmezik többen Jacksont, amikor azt senki sem tagadja, hogy a férfi szinte egész életében kisfiúkkal aludt, ami már önmagában aggasztó.

A rajongás pszichológiája azonban összetett dolog. A többség egyszerűen nem tudja különválasztani a riasztó jeleket, és a munkásságát és belekapaszkodik minden szalmaszálba, ami eszményképét érintetlenül hagyja, dühét a támadókra vetíti. Ez pedig nem új keletű dolog.

Már az 1800-as években megszületett a rajongás definíciója, ami Liszt Ferenc nevéhez fűződik. Először 1841-ben, egy berlini koncert során történt meg, hogy a közönségben ülők hisztérikus állapotba kerültek Liszttől és előadásától. A jelenséget lisztomániának nevezte el Heinrich Heine újságíró, költő, aki hosszú esszét közölt a jelenségről. A közönség szinte összeverekedett Liszt zsebkendőjéért és kesztyűjéért, a nők próbáltak hajtincset szerezni tőle és akárhányszor elpattant zongorája valamelyik húrja, karkötőt csináltatott belőle a szerencsés megszerző.

A jelenséget azóta rajongásként definiálják, és sokszor határtalan. A Neverland elhagyásának televíziós bemutatója után, középkorú édesanyák sorakoztak a brit Channel 4 székháza előtt és Jackson ártatlanságát hirdető posztereket tartottak a magasba. A cselekedet azonban nem elsősorban Jacksonról szól, hanem saját magukról. A rajongás pszichénk szolgálatában áll, kielégíti az elképzelt, megálmodott világot, egy ideát. Annak lerombolása pedig piszkosul nehéz feladat, mivel az egyenlő lenne a magány leküzdésével. A rajongás ugyanis egyfajta közösséghez tartozást ad az embernek, és mivel a kapcsolat egyirányú, csalódni szinte képtelenség, nem látni az esendőséget, ellenben hajlamos elhinni a sztárról, hogy az alkotása, zenéje neki szól. Ennek fényében a művet és a művészt egymástól különválasztani egy rajongónak főként nehéz feladat, hiszen ahhoz saját eszméivel, képzelt valóságával is meg kellene küzdenie.

Bármi is legyen az igazság, egy bizonyos, a Neverland elhagyása mélyen megrázó, pláne ha belegondolunk, hogy az állítások alapján, egy beteg ember életeket tett tönkre, mert akik tudtak róla, szemet hunytak borzalmas tettei felett a saját maguk érdekében.