A szomszéd rétje
Itt van a szomszédban. Ez az a rét, amelyik mindig zöldebb a mienknél – ez így volt, így van, és nehéz elképzelni, hogy a közeljövőben ne így legyen. Az idősebbek jól emlékeznek, hogyan vágyakoztak egy kis „átruccanásra”, milyen volt a kocsisorban várakozni a határátlépésre, vagy a vasúti fülkében végigkínlódni a hatóság megalázó faggatózását.
Ma a fiataloknak szinte magától értetődő, hogy ott vannak minden izgalmas koncerten, vagy csak úgy meglátogatják barátaikat, akik egy ideje már ott próbálnak szerencsét, esetleg egy ottani egyetemen tanulnak tovább. És mi tagadás, a középkorúaknak nem esett nehezükre hozzászokni, hogy lehet a bécsi Operába – akár állóhelyre – járni, megnézni a legújabb kiállítást, vagy csak úgy elüldögélni valamelyik patinás kávéházban egy jóféle melange mellett, és nézni az „életet”.
Vajon ennek ellenére ismerjük-e ezt a Lajtán túli, kétségkívül irigylésre méltó világot, tudunk-e eleget róla, az ott lakókról? Vagy beérjük a látszattal, felületes ismeretekkel?
A kevesebb mint tízmillió lakosú Ausztria turisztikai nagyhatalom – és ezt nem csak a földrajzi adottságainak, az Alpoknak, a tavaknak, a történelmi és a kulturális örökségnek, no és az idegenforgalmat tökélyre fejlesztő kisebb-nagyobb vendéglátóknak köszönheti. Az egyébként nem különösebben fantáziadús osztrákok ugyancsak ötletesen használják ki, amijük van. Így sajátos módon hasznosítják az apátságokat és kolostorokat: nem csak mutogatják az épületeket – amelyekből van bőven mindenütt az országban –, hanem megengedik az érdeklődőknek, hogy bekapcsolódjanak az ottani életbe.
Erre van is igény, mégpedig elsősorban hazai. A napi stresszel járó foglalkozások űzői – menedzserek és bankvezérek, sőt politikusok – közül egyre többen vállalják a barátok egyszerű, minden földi hívságot nélkülöző mindennapjait. Jó áron persze: néha a puritán szobákért, a hajnali kelésért, az egyszerű étkekért, a kívülálló számára önsanyargatásnak tűnő napi programért többet fizetnek, mintha ugyanezt az időt divatos wellness-szállodában töltenék.
Ma már nem lehet nyomon követni, konkrétan kinek az ötlete volt, tény azonban, hogy a szolgáltatást nyújtó egyesület a mariazelli bazilikában alakult meg, jó tizenöt éve. Szellemes nevet is kapott: Klösterreich – az Ausztria (Österreich) és a kolostor (Kloster) szavakból. Az ötlet bevált, egyre többen csatlakoztak az egyesülethez, amely így huszonegy tagkolostorának (köztük egy magyarnak és egy apátságnak) a szolgáltatásait együtt hirdeti. Az egyház nem tekinti az ötletet szentségtörésnek, már csak azért sem, mert a műemléképületek fenntartásához minden centre szükség van.
Persze nem egyforma az egyes kolostorok kínálata. Altenburg például szívesen látja azokat (is), akik kerékpáron járnák be a Waldviertelt. Göttweig (szintén bencés) kolostora ugyancsak fogad a spirituális programok iránt kevésbé érdeklődő turistákat – itt gyakoriak a világi rendezvények is. A legtöbb kolostor egynapos kirándulást is megér, már csak az épület, a környék (vagy a könyvtár, mint Zwettlben) miatt. És a turistáknak nem kötelező a puritán étkezés, ellátja őket a helyi kisvendéglő.
Aki viszont a császárvárosra kíváncsi, ámulhat, hogyan hasznosítja Bécs a sajátos eszközeivel felturbózott közfigyelmet. Már tavaly gyanítható volt, hogy Conchita Wurst üstökösszerű feltűnése és a mindent elsöprő reklámhadjárat nem csak a különös jelenség énekteljesítményének szól. A gyanú beigazolódott, amikor Bécs a sikernek köszönhetően megszerezte a 60. Eurovíziós Dalfesztivál idei rendezési jogát.
Negyven résztvevő ország, kétszázmillió tévénéző, Bécs jó szervező, kellemes vendéglátó, ide érdemes visszatérni! A győzködés az osztrákoknak is szól: miközben kormánya költségvetési gondokkal küzd, és kicsit sem tetsző adóreformra kényszerül, valahogy „el kell adni” a rendezés irdatlan költségét. Nem kevesebb mint 25 millió euróról van szó, és bár a számítások szerinti tízmilliós jegyárbevétel valószínűleg nem túlzás, az csak később derül ki, nem túl optimista jóslat-e a 36 millió eurós nyereség.
A selejtezők közeledtével (május 19–20., Stadthalle) egyre kevesebb szó esik az anyagiakról. Minden napra jut egy-egy lelkesítő hír. Hogy például az ORF minden eseményt közvetít, mégpedig jeltolmácsolással. Vagy hogy megérkeztek a berendezéseket szállító első kamionok. Még 350-et várnak. A terembe 1 400 fényszóró kerül, 1288 – összesen 6450 méternyi – színpadtechnikai tartóelemet hoznak a színpadkonstrukcióhoz, 20 kilométernyi kábelt és 26 kamerát. Nem egyszerű megszervezni az értékes berendezések őrzését. Eközben különösen nagy gondot fordítanak a környezetvédelemre, hogy a rakodás minél kevesebb szeméttel járjon.
De azért van, aki a kevésbé lelkes Song Contest hívekre is gondol. Tucatnyi bécsi lokál jelezte, hogy nem ad helyet a közvetítések közös megtekintésének. A legeslegnagyobb vetítővel rendelkező Hermann strandbár tulajdonosa például azzal indokolta döntését, hogy egyidejűleg rengeteg programlehetőség van.
Aki nagyon odavan a rendezvényért, persze már biztosította a jegyét: a legizgatottabbak a jegyeladás kezdetekor, még decemberben – hajnali ötkor – beálltak a sorba. Mások, ha nagyon kíváncsiak, beérik majd a saját karosszékkel, fotellel otthoni tévékészülékük előtt.
De ne szaladjunk ennyire előre! Még tart a síszezon – s ezzel együtt az „egészségügyi turizmus” egyik sajátos válfaja, bár a magyarok, akik ezen a speciális területen igénybe veszik az osztrák orvosokat, nem előre eltervezett módon és nem is önszántukból teszik ezt. A tiroli, felső-ausztriai, stájerországi kórházakban csak a „kéz- és lábtörés” idényeként emlegetik a síszezont: a traumatológiák ilyenkor éjjel-nappal ügyeletesek.
Ha nem is kellemes balesetet szenvedni és téli üdülés helyett gipszben sántikálni, egy dologban mindenki biztos lehet. Különlegesen jó, gyors és hozzáértő ellátásban részesül a rászoruló, már csak azért is, mert a helikopterszolgálat időben a megfelelő kórházba szállítja. (Utólagos fájdalmat a számla jelenthet – ezt a szolgáltatást nem fizeti a társadalombiztosítás.)
Kevés ország van, ahol ilyen tökéletesen szervezett a helikopteres mentés. Ez részben az Alpenvereinnek – az alpesi szabadidős sportegyesületnek – köszönhető: negyven helikoptere várja a riasztást. A következő legnagyobb flottával az Osztrák Autóklub (ÖAMTC) Christophorus névre keresztelt mentőszolgálata rendelkezik: tizenhat helikopterrel. Statisztikájuk szerint évente átlagban tizenötezer sérültet szállítanak kórházba. Szerencsére van hova: a baleseti ellátó hálózat igen jól kiépített. A központi kórházakban összesen ötvenhat baleseti osztály van, továbbá hét traumatológiai kórház működik az ország minden részén. Ötven kilométeres körzeten belül elérhető a színvonalas baleseti ellátás. Persze azért jobb nem közvetlenül találkozni a szolgáltatással...
