A fülkeforradalom elmebaja

– Még mindig elnézést, de a kollégámnak el kellett rohannia – tájékoztat ismételt hívásunkkor a Kastner & Partners reklámügynökség munkatársa, amikor a kiadvány ügyében illetékes Sajósi Tamást keressük. – Sajnos a mobilját nem tudom megadni, nyugodtan lediktálhatja a sajátját, bár visszahívást nem ígérhetek. Tegnap ugyan itt volt Tamás, amikor hívta, de kérte, vegyük úgy, hogy nincs itt, és elviharzott. Megpróbálhat e-mailt írni neki, annak nincs különösebb akadálya.
És értelme sem lenne sok.

Ellenséges hivatalok

Az ominózus kiadvány a menekültek világnapján, június 20-án látott napvilágot, fő finanszírozója az EU, megrendelője a Belügyminisztérium, menedzsere pedig annak a bizonyos Sajósi Tamásnak a reklámügynöksége.

– Az EU a 2007–2013 közötti időszakra négy, a migráció és a szolidaritás kérdéseivel foglalkozó alapot hozott létre, amelyekre Magyarországon felelős hatóságként a BM pályáztat – tudjuk meg Tóth Judittól, a Belügyminisztériumban működő, többek között az Európai Menekültügyi Alap pályázatainak kiírásáért is felelős főosztály vezetőjétől. – A magyar társadalmat fel kell készíteni arra, hogy az ideérkező menekültek ugyanolyan emberek, mint mi.

„A befogadó társadalom érzékenyítését” szolgáló könyv elkészítésére tehát 2011-ben pályázott a Kastner & Partners (K&P), és nyert is rá közel tizenkétmillió forintot. A Társadalmi Egyenlítő N. Kft. a szakmai részt vitte, a K&P pedig a nyomdai, grafikai és marketingügyeket koordinálta.

Készültek is interjúk szociológusokkal, társadalomtudósokkal, nálunk beilleszkedett szomáliai, afgán és egyéb idemenekültekkel, születtek fotók, plakátok, gyerekrajzok. Az is felvetődött, hogy három jeles közíró szubjektíven, szépirodalmi formában dolgozza fel a szenzitív témát. Utóbbira Parti Nagy Lajost, Kőszeg Ferencet és Makai Józsefet kérték fel. Akik (nem mellesleg harmóniában például a Sík Endre szociológussal készült interjúval) megrajzolták, hogy nem túl jó nálunk menekültnek lenni, mert a magyarok többsége elzárkózik az idegentől, és hivatalaink is inkább ellenségesek, mint befogadóak.

Az esszék bekerültek a harmincnégy oldalas, tizenhárom írást tartalmazó kötetbe. A belügyes megrendelő elolvasta, s visszaírt, hogy a három író művei nem felelnek meg a pályázatban vállalt követelményeknek, ezért nem jelenhetnek meg.

– A magyar menekültpolitika elmúlt évtizedeinek néhány epizódját és emlékét ragadtam ki – mondja Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság egykori elnöke. – Bár kevés a pozitív példa, mégis egy sikeres beilleszkedést akartam lejegyezni. Aztán amikor a rég Magyarországon élő ismerősömet felhívtam, olyan sírás fogta el a menekülését felidéző kérdések hatására, hogy úgy érezte, képtelen visszaemlékezni. Ez az élmény is motivált. Meg az is, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága áprilisban rendkívül kritikus jelentést adott ki a magyar menekültpolitikáról. De meg nem fordult a fejemben, hogy az írásokat a Belügyminisztérium cenzúrázza. A pályázat célja, hogy szolidaritást váltsunk ki a menekültek iránt, így az írásom arról szól, mennyire nem bánnak velük rendesen. Ha valami felkelheti a szolidaritást, ez az.

Parti Nagy Lajos azt mondja, ha hamarabb tudja, hogy a kiadvány fölött a BM őrködik, eszébe nem jut elfogadni a felkérést.

– Nem bolondultam meg, hogy belemenjek, hisz tudtam, hogy úgyis kidobnak onnan. Ráadásul ez a kormány ellenséget és bűnözőt lát minden bevándorlóban, attól retteg, hogy a Nyugat lehúzza a rolót előttük, ők meg itt rekednek. Valljuk be, egész Európa a maga módján parázik. De ilyet EU-s pénzből akkor sem lehet csinálni. Rémisztő, hogy a menekültügyre a mi esetünk hívja fel a figyelmet – véli Parti Nagy.

Lehetetlen megfelelni

A harmadik kicenzúrázott, Makai József újságíró finoman szólva nem túl közlékeny.
– Fogalmam sincs, miről szól ez a történet. A véleményemet máshol már közöltem, így nem tudok önnek mit mondani.

Mészáros Attila, a Társadalmi Egyenlítő N. képviselője pedig minden szavát megfontolja.

– Az általunk tavaly leadott tematikában az írók is szerepeltek, sőt hiánypótlásként a szerzők által aláírt, a részvételt garantáló szándéknyilatkozatokat kért be tőlünk a tárca. A döntés nem az enyém, és azt minősíteni sem szeretném.

A BM-es Tóth Judit főosztályvezető szerint szó sincs cenzúráról. Sőt.

– Kollégáim még a megjelenés előtt átnéznek minden EU-s pénzből megjelenő dokumentumot, hiszen nem kívánunk el nem számolható költségeket generálni a kedvezményezetteknek – mondja Tóth Judit. – A migráció kérdése fontos, ezért pályázóinknak a hetvenöt százalékos uniós pénz mellé a kötelező huszonöt százalékos önrészt a minisztérium biztosítja. A BM-ben működő felelős hatóság megfelelő képzettségű és végzettségű kollégáinak feladata a projektek végrehajtásának szakmai felügyelete. A kiadvány anyagainak ellenőrzése során derült ki, hogy a három cikk nem felel meg a pályázó által vállalt célkitűzéseknek, ráadásul erőteljes aktuálpolitikai felhangjai vannak. Az írások nem a társadalom érzékenyítéséről vagy a menekültek sorsáról szólnak, hanem elvi kritikát fogalmaznak meg, ami teljesen más irányba viszi az ügyet. A cenzúra vádját pedig visszautasítom. Szó sincs arról, hogy az írók műveit vagy a személyüket kifogásolnánk, egyszerűen nem azt kaptuk, amire a támogatást megítéltük.

A Belügyminisztérium sajtóosztálya kérdéseinkre közleményét küldte el.

Ebben egyebek mellett az áll: „Mivel az írások nem voltak összhangban a célokkal, így azt sem megjelentetni, sem elszámolni nem volt mód. Nem lehetett kivételt tenni, még ismert szerzők esetében sem. A pályázat szakszerű elbírálása, az uniós források szabályszerű felhasználása nem cenzúrát jelent, ezért a tárca visszautasít minden olyan megjegyzést, amely erre irányul.”

– A rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy egy írásom ne jelent volna meg – ezt már Kőszeg Ferenc mondja. – Igaz, így jóval nagyobb publicitást kapott. Ez a mechanizmus pont úgy működik, mint a rendszerváltás előtt, Aczél György idején. Petri György versei sem jelenhettek meg, viszont számos illegális rendezvényen szavalták őket, se azelőtt, se azóta nem olvastak anynyian Petrit. Akkor sem az volt a cél, hogy az írás ne jusson el az olvasókhoz, mert mindenki tudta, úgyis eljut. A cenzúra azt mutatta, mit szentesít az állami könyvkiadás. Amin rajta volt a hivatal pecsétje, azzal egyetértett, amin nem, azzal nem. A BM-tisztviselő is nyilván mérlegelte, mi van, ha behívja a főnöke, és beszámoltatja, hogyan jelenhet meg negatív szöveg egy a belügy által szerkesztett kiadványban. Persze így is lecseszik, amiért botrányt kavart, de ha nem lép, akkor meg az lett volna a baj. Ebben a szerepben lehetetlen megfelelni.

Kicsit is gáz

Parti Nagy Lajos pedig úgy látja, a helyzet rávilágít, hogyan fordult visszájára az állandósult hivatali szorongás.
– Mind attól fél, mi van, ha mellényúl, és valaki majd számon kéri rajta. Inkább tutira mennek, és ami egy kicsit is gáz, azt nem engedik át. Most olyan a légkör, hogy inkább mindenki rövidre zárja az ügyeket, csak baj ne legyen belőlük. A mi történetünk a fülkeforradalom mindennapi működésének és elmebajának nevetséges példája. Aki így döntött, nyilván nem gondolta át, mit indít el, s most fogja a fejét. De ennyi, nem több, nincs benne semmi félelmetes. Legfeljebb viszolyogtató.