Vadul titkolja a minisztérium, hogy ki használja a „nem kormánygépeket"

2018. október 15. 08:53 - szerző: 168 Óra

Nem árulja el a Honvédelmi Minisztérium, hogy kik és hová utaztak októberig azzal a két Airbus 319-essel, amelyet decemberben hangsúlyozottan nem kormánygépnek vett a honvédség, mégis legtöbbször Orbán Viktor látták külföldön kilépni belőle. A minisztérium először kitérő választ adott, aztán megtagadta a választ a hvg.hu adatigénylésére, amelyben a portál azt akarta megtudni, hogy a két Airbus A 319-es, illetve Dassault Falcon 7X repülőgépet hányszor és milyen célokra használta a HM.

A HM az AirBerlintől vett Airbusok megérkezése után hónapokig tagadta, hogy kormánygépként használnák őket. Simicskó István korábbi honvédelmi miniszter a gépek bemutatásakor pedig külön is hangsúlyozta, hogy a honvédség nem kormánygépeket vásárol.

Az Airbusok lépcsőjén ennek ellenére hivatalos kormányzati protokollfotókon rendre a miniszterelnök tűnt fel. Nyári izraeli, illetve montenegrói kiruccanása után Orbán Viktor az uniós állam- és kormányfők szeptemberi salzburgi találkozójára is az A319-essel ment, miközben a magyar iraki katonai kontingens váltásának kiutaztatására különgépet kellett bérelni.

Orbán Viktor Izraelben Orbán Viktor Izraelben
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A másik, szintén a honvédségnek beszerzett Airbus nemrég Áder János köztársasági elnököt szállította volna Bukarestbe, ha nem törik össze már a földön. A kormány következetesen állítja, hogy ezek katonai szállítójárművek. Ez utóbbi amúgy azért is lényeges, mert így ki lehetett kerülni a közbeszerzést, és a vételár is titok maradhatott.

Az augusztusban érkezett Dassault Falcon 7X-ről szintén azt állította a HM, hogy katonai repülőgép lesz, katonák fogják üzemeltetni.

A hvg.hu szeptember elején megkérdezte a HM-et, hogy megérkezésük óta hányszor és milyen célokra használta a Magyar Honvédség a két Airbus 319-est, illetve a Dassault Falcon 7X -et. A tárca először kitérő választ adott azzal, hogy a repülőgépek rendszeresen hajtanak végre különböző feladatokat, amelyek kiképzési és konkrét szállítási feladatok. Rendeltetésüket tekintve pedig az elsődleges cél a honvédség feladatainak végrehajtása.

A portál ezután közérdekű adatigénylésben kérte a konkrét felhasználókat és úti célt tartalmazó kimutatást, de a HM közölte, hogy az adatok nem nyilvánosak, mivel azok a Magyar Honvédség működésére vonatkoznak.