Szemétidő

Horváth Robi, hóna alatt a két könyvvel, fejét leszegve, szégyenlősen válaszol. Helyzet van, startolna ő is, egyik lábáról a másikra áll, de udvarias.

A kolléga villámgyorsan le is nyúlja a nagy trófeát, a gemenci hulladékagancsot, s már viszi is a kisvárosi piktor remekét („anya juhokkal zöld mezőben”). Ha nem vigyáz, öt percen belül elhappolják a príma keletnémet gyümölcscentrifugát.

De Horváth Robi türelmesen válaszolgat, fél szemét éberen a húszéves, rozsdás biciklivázon tartva.

– Könyvben nekem a tartalom számít, olvasok ám – tódít. – De a húgom is tizenhat, szakközépbe jár. Kell a tudás.
Bizony kell. Mindazonáltal nehezen hihető, hogy a palotai romák Kabdebó Lóránt irodalomtörténész „best of” tanulmánykötetét bújnák (most selejteztem könyvtárrendezés címén), de Szájer József politikai beszédeinek gyűjteménye (A demokráciáért, a szabadságért satöbbi, 1990–1998) is kemény lehet. Robi – ő mondja – papírban utazik, „így alig jön össze a minimál”.

A Michelin Gumigyárban dolgozott, leépítések voltak.

– Kiselejteztek, maradt a lomi.
– Ja, ha valaki csak papírban utazik, abból nem jön be sok – hitetlenkedik a rutinos Guszti, a lomizók újpesti fejedelme.
Szerinte a Robi szemérmes (vagyis füllent), „papírból megélni ma nem lehet”. Guszti érett férfiú, tapasztalt gyűjtő, civilben biztonsági őr, huszonnégy-negyvennyolc órázik, s szabadnapjain kinéz a terepre. Alkalomhoz öltözött: sárgára lakkozott, nyúzott bőrkabát, farmer, szürke garbó, vasalt bakancs. Este van, fáradt ő is. A sógorral, az unokatestvérrel és az asszonyokkal négy napja őrzik a Pálya utca sarkát Újpesten, a Chinoin-pálya mellett. Napokig csekkolták a helyet.

A szakma titkai

A beteljesedés, az akció fél nap alatt lemegy. A lomiszakma titka: éberség és gyorsaság. A hadművelet első fázisa a felderítés. Az FKF (Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., 1895) stratégái évről évre megpróbálják kisakkozni a lomizókat. Koncentrikus körben haladnak, a külső kerületek felől befelé. Újpest után Káposztásmegyer, majd Palota. Máskor Dél-Budán kezdenek. De itt elfogy a tudomány, a profi lomizó ugyanis pontosan tájékozódik.

– Amazok ott – Guszti a sarok felé mutat – Valdecskáról jöttek.
– Valdecska? Az hol van?
– Sátoraljaújhely mellett. Az internetről szerzik a híreket. Tíz nappal korábban megérkeznek. Dekkolnak és várnak. Szívósak.
Guszti kicsit ingerült, hangján átüt a megvetés.

Lídia és Rudi szerelme a szemét fölött virágzott ki. A tizenhat éves Rudi segített a tizenöt éves Lídiának két fotelt és egy komódot a furgonra emelni, majd megkínálta arany Marlboróval. Két napig elválaszthatatlanok voltak, aztán beütött a krach: Rudi bátyja leköcsögözte Lidi unokaöccsét, amikor lenyúlt egy döglött Hilti fúrót. Lett is kiabálás, lökdösődés. A családi kötelék szent a lomizóknál. Lidit nem látták többé Újpesten, a Rudi kirámolt egy éjjel-nappalt Palotán, s a Markóba került. Pálya utcai Rómeó és Júlia.

Különben béke van, és rend – ha valaki elfoglalja a placcát, azt tiszteletben tartják. Két sarok az övé. Ha valaki mégis megsérti?

– Abból súlyos elégedetlenség származik – mondja Guszti olyan kifinomultan, mint egy ENSZ-diplomata.
Az ő klánja rutinos lomizó. Az ötnapos őrködés ötven-hatvanezret hoz a konyhára, Guszti a helyszínen elkezdi a kiárusítást. A menő könyvek – szakácskönyv, celebéletrajzok, Fejős Éva összes művei – már az Alsóerdősor utcában elkelnek. A mosógépeket, mikrókat megjavítja, a cuccot a Petőfi Csarnok mellett adja el.

– Kevesen tudják – mondja Nagy László, az FKF hulladékgyűjtési és szemétszállítási igazgatója –, hogy Magyarország „lomcentere”, a hulladék Mekkája – ismeretlen ok folytán – egy a híradásokból ismert Veszprém megyei község, a vörösiszapos Devecser.
A szakma nagyjai ide járnak adni-venni, eszmét cserélni.
Cigaretta parázslik az éjszakában. Gusztiék és a valdecskaiak tartózkodó gyanakvással méregetik egymást. Két kultúra, két entitás. Gusztiék öntudatosak, csak magyarul beszélnek, Gusztinak állása, két fia, egy kislánya, unokája van, vasárnaponként egy vállalkozónál dolgozik, ás, alapoz, betonoz, szabadnapjain lomizik. Az asszonyt leszázalékolták (emlőrák), de négy órában így is takarít.

A szabolcsiak sokat cigiznek, ritkán szólnak, egymás között csak ordítozva vitatkoznak, de nincs harag. Abált szalonnát esznek bicskahegyről, lomon ülve. A valdecskaiak matracban, ágyneműben, fémben, fában, bútorban utaznak, gyanakvóak. A palotaiak rutinosak, Guszti az elektronika mestere. Egy turmixgépet forgat, működni fog-e. A furgon mellett radiátor, csehszlovák Elektronsvit hűtőgép, Orion tévé, kagylófotel. Nagy idők nagy tanúi.

Fél zacskó arany

Márkus László halhatatlan kupléja a Kádár-kor arany delén (1970) született: „Mi kerül ezen a fotelon 8300 forintba?” Most itt áll az a fotel, hajszálra ugyanaz, nézhetem, exkluzív darab, de leértékelődött. Guszti szerint most ezerötszáz lenne. A kezében lévő gyümölcscentrifugát speciel mi dobtuk ki. A tárolóban dekkolt, nehéz döntést hoztunk, mégiscsak névnapi ajándék anyáméktól, az első körben bedöglött, de a Guszti máris megcsinálta. Működik.

– „Érdekes dolgokat” sajnos nem találtunk – mondja a főnök.
Hogy mi lenne érdekes? Guszti meséli: egyik kollégája talált egyszer fél zacskó aranyat, az ám, párnahuzatban. Egy másik „félmillió pénzt” ócska borítékban.

Nagy László (FKF) szerint az efféle nagyvárosi legendák kritikával kezelendők. Az aranyban nem is hisz, a pénzben lehet valami. Sok idős ember a „dunnabanki” pénzügyi technika híve, addig dugdossa a pénzecskéjét, amíg ő maga el nem felejti. Vagy elhalálozik, s az örökösök „lomtalanítanak”.

A furgon melletti asztali csocsó nevezetes darab. Oldalán kopott pecsétnyom: „Az újpesti MHSZ Munka Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett alapszervezetének tulajdona.” Az egyik csapat mezét lilára mázolták át. Az Árpád úton komoly sporttevékenység folyt húsz éve.

– Ötszáz – mondja értő szemmel a lomikirály. – De inkább faanyag.
Néhány penészes utazóbőrönd áll a Guszti furgonja mellett: városok, légitársaságok matricáival. A Sabena sajnos megszűnt, elnyelte a szeptember 11-ei légörvény, a KLM összeolvadt a francia légitársasággal, a bőröndök az Ecserin landolnak.
Lomtalanítás 1972 óta létezik Budapesten, még platós teherautóval kezdték. Az első évben tízezer köbméter szemetet szállítottak el. 2010-ben 340 ezret.

Nagy László (FKF) szerint minden kornak van szimbolikus, „korjelző hulladéka”. A hetvenes években a bútor ment, később a szórakoztatóelektronika, a kilencvenes években stószban állt a járdán a mikrosütő. A DVD-lejátszó diadalmenete ma kiszorítja a videomagnót. Ékszíjas lemezjátszót csak zenebolond különcök tartanak.

Nagy László gyors számítása szerint Budapest éves szeméttermésének hét-nyolc százaléka származhat lomiból, 5,5 millió köbméterből 340 ezer. A legendás MÉH 1990 óta nem létezik: addig osztották, darabolták, ízekre privatizálták, amíg bele nem halt. A MÉH kényelmes méh volt, csak kartonpapírt, fémhulladékot, göngyöleget gyűjtött. Az FKF szállít, az előválogatás, a hasznosítás nem az ő műfajuk.

Kosztolányi feje

De mi dolguk lenne ezzel? A nyomor kegyetlenebbül tisztít, szelektál és válogat. A guberálók lomtalanítás idején minden létező tilalmat megszegnek. Viszik a használt akkumulátort, a radiátort, a monitort, a klaviatúrát, az olajsütőt, a művirágot, a plüssmacit.

– Ez mégis tisztább ügylet, mint a primitív fémlopás – jegyezzük meg.
– Nem olyan egyértelmű – mondja Nagy úr. – A két műfaj néha „fedésben van”.
Láttunk már lomizót, akit a furgon mellől vitt be a rendőr, mert szabadidejében lefűrészelte a szobor fejét.

A lomizónép – mint a hangyaboly – kasztokra, osztályokra tagozódik. Van helyfoglaló, őrző és gyűjtő lomizó. Az őr mindig odaadó és harcias. Előfordult, hogy az őrlomis a kiérkező szemétszállítók ellen vasrúddal védte a zsákmányt, az FKF-kocsi szélvédőjét is bezúzva.

Rangkülönbség ebben a szakmában is létezik. Guszti fanyalogva mondja: a világ kincséért nem menne át Budára.

– Proccos hely. A Rózsadombra tizenkét nappal korábban ki kellene állni, s a végén megbicskázhatják az embert.
Ez nem a Guszti műfaja. Marad Káposzta egy, Káposzta kettő és Palota. Káposzta lepukkant lakótelep, mégis jobb hely egy úrias lakóparknál. Kicsi a lakás, szűk a tároló: lomizás idején stószban állnak az utcán a fürdőkádak, olajsütők, babakocsik, csillárok. Ötvennyolc négyzetméteren nincs nosztalgia. A bajuszos vagyonőr elábrándozik néha.

– Akkor lesz Magyarországon jó világ, ha megjelennek a járdán a kidobott LCD-tévék. Azt én már nem érem meg.
Nagy László szerint a válság számokban, tonnákban mérhető „lomválságot” is okozott Pesten. 2006-ban még lomcsúcsra jártunk, 400 ezer köbméterrel. Igaz, az választási év volt, olyankor mindig felszaporodik a „nagy darabos hulladék”. Az emberek bíznak a jövőben, a múltat könnyebben selejtezik. 2010-ben óvatosabbak voltak. Várnak.

Három évfolyam

Ahogy mi is, lenn, a tárolóban. Mit dobjunk ki? A téli gumi kopott, de mi lesz, ha nem lesz pénzünk újat venni? A fiam ide tolta be a bringát. Mégiscsak emlék. A nagylányunk plüssfiguráival mi legyen? A múltkor kereste rajtunk Lucifert, a Zöld Szörnyet. Maradjon.

– És ez itt mire jó?
Huszonéves szamizdatok a Galamb utcából. Azóta kinyomtatták őket fóliánsban, vászonkötésben. Ez az eredeti. Az AB-tájékoztató kilencven forintba került, a Beszélő százhúszba. Nem, nem adom. Maradjon meg, legalább itt. És akkor megbillen egy fémpolc, nagy zajjal zubog a nyakamba három évfolyamnyi 168 Óra. Most itt ülök a közepén.