Szálasi naplója

Valószínűleg sosem derül ki, hogyan került Izraelbe Szálasi titkos, kézzel írott naplójának első és második része. Mint ahogy az évekkel ezelőtt nyilvánosságra hozott harmadik füzet eredete sem ismert. Ami viszont tudható: utóbbit már a hatvanas években „kvázi felfedezték”. Körülbelül ötven évvel ezelőtt egy rövid cikk jelent meg a hitközség belső kiadványában a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatójának, a történész Benoschofsky Ilonának a tollából. Egy véletlenül előkerült ismeretlen dokumentumról írt, amelyben Szálasi Ferenc kézírását vélte felfedezni. Összegzése: őrült beszéd, de van benne rendszer.

A kurtára sikeredett értekezés mellett elsiklott a történészszakma figyelme. Évtizedekkel később, 2007-ben figyelt fel elődjének hagyatékára az akkori múzeumigazgató, Toronyi Zsuzsanna. Ő történészkollégájához, Karsai Lászlóhoz fordult, aki már korábban is találkozott Szálasi kézírásával. A hungarista vezető ugyanis börtönben töltött évei alatt is vezetett naplót, és ezek az írások már régóta ismertek voltak a történész számára.

Amit Karsai sem sejtett: Szálasi 1942 és ’44 között is papírra vetette gondolatait, jegyzeteket készített nyilvános beszédeihez. Ez már az archívum mélyéről „újra megtalált” naplóból derült ki.

A borító címkéjén iskolás gondossággal felvezetett név, alatta a jelzés: „C” füzet. Az első lapok tetején nyíl, felette „folytatás a „B” füzetből” felirat. És az árulkodó kézírás. A napló eredete és eredetisége nem hagyott kétséget. Karsai a Beszélő 2008. márciusi és áprilisi számában hozta nyilvánosságra a „C” füzet szövegét.

Az „A” és „B” füzet felbukkanására mostanáig kellett várni. A naplórészletek egy erdélyi származású, izraeli állampolgárságú történész, Jichák Peri hagyatékából kerültek a Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumának levéltárába. A múzeum igazgatója, Roni Lusztig is Karsait mint a téma elismert szakértőjét kérte fel az írás hitelességének vizsgálatára.

– Nem fér kétség az irat eredetiségéhez – nyilatkozza lapunknak a történész, aki jelenleg a füzetek digitalizálásán dolgozik.

Reményei szerint két hónapon belül ezek is mindenki számára elérhetővé válnak. A napló még nem teljes: az „A” füzetből csupán néhány lap maradt meg. A vaskos „B” füzetből viszont mindössze egy oldal hiányzik.

Karsai véleménye: ez a helyesírási hibáktól hemzsegő, magyartalan szöveg tűpontos képet ad Szálasi pszichopata, megszállott személyiségéről.

Ezzé vált a sokgyermekes, több nemzedéken át katonai pályát űző család legidősebb fia, aki három fiútestvérével és apjával együtt szolgált a hadseregben, végigharcolta az első világháborút, és folytatta szolgálatát később is, a jelentősen csökkentett létszámú seregben. Apja, testvérei sosem politizáltak. Ifjabb Szálasi Ferenc sem, egészen 1935-ig, amikor váratlanul nyugállományba vonult.

Nem tudni, hogy a hirtelen derékba tört karrier miatti frusztráció vagy az egyre erősödő szélsőjobboldali mozgalmak hatására, de azonnal belevetette magát a nemzetiszocialista politika mocsarába, és még ’35-ben megalakította a Nemzet Akaratának Pártját. Az elkövetkező években az államhatalom által folyamatosan betiltott, majd mindannyiszor újraalakuló hungarista mozgalmak szellemi vezetőjévé válik. Tekintélye csak erősödik, miután 1938-ban sokadszor is börtönbüntetésre ítélik. Az 1939-es választáson a hungaristák már 600 ezer szavazatot és 46 mandátumot tudhatnak magukénak.

Az évek alatt elhatalmasodik Szálasin a küldetéstudat. Naplójában nemzetvezetőnek kiáltja ki magát, és a háborús fordulatot hozó ’42–44-es évek eseményeit is az önjelölt nemzetmentő szűrőjén át látja. Vallja: a hungarizmusnak „igazsága” van, tehát győzni fog. Mert az igazság győz, minden körülmények között. A legnagyobb igazság pedig a hungarista mozgalom, és ez minden tekintetben feljebbvaló (!) a német nemzetiszocialista és az olasz fasiszta mozgalmaknál.

„Én nem vagyok fanatikus. Én több vagyok ennél. Bennem igazság van, melyben hiszek... Arról nem tehetek, hogy a »hungarizmus« alapigazsága bennem és nemzetünkben született meg” – írta 1945-ben börtönnaplójában is, egy évvel azelőtt, hogy a népbíróság háborús bűnökért halálra ítéli.

Karsai szerint megszállottságában megváltóként tekintett magára, és ennek kiteljesedéseként már a háború éveiben készült a halálra.

A maga által kreált messianisztikus ködben felszívódtak a realitások, a tények. A naplóból rendre hiányoznak a tengelyhatalmak súlyos katonai vereségei, említetlenül marad a sztálingrádi csata, szóba se kerül az ázsiai hadszíntér.

A külvilág kizárásáról tanúskodik az a részlet is, amelyben kifejti: 1943 májusában Sztálin angol–amerikai nyomásra oszlatta fel a Kommunista Internacionálét. Valójában Sztálin kizárólagos döntése volt, a legfőbb kommunista vezetők tudtán kívül próbálta érvényesíteni politikai elképzeléseit. Szálasi viszont ünnepel naplójában: a Szovjetunió összeomlott, a tengelyhatalmak megnyerték a háborút.

A politikai fantazmagóriák mellett nem hiányozhat a naplóból a zsigeri zsidógyűlölet és legkülönfélébb megnyilvánulásai. Klasszikus antiszemita toposzokkal vagdalkozik: mindenhol ősellenséget, zsidót és zsidóbérencet lát: ott vannak a bolsevikok, a demokraták vagy a szabadkőművesek mögött, és romba döntik a nemzetet.

Egyik legfőbb belpolitikai ellensége iránti gyűlöletében Horthy belügyminiszterének, Keresztes-Fischer Ferencnek a nevéből eltünteti a Keresztes előtagot, célozva az egyéb-ként tökéletes keresztény pedigréjű Keresztes-Fischer vélt zsidó származására.

Karsai szerint fontos tanulsága a füzeteknek, hogy Szálasi már ’42–43 fordulóján tudott a gettóépítésekről, ’43–44 táján pedig tisztában volt azzal, hogy a zsidók deportálása egyenlő a halállal.

– A holokauszt egyik legfontosabb kérdése, hogy a politikai vezetés mennyit tudhatott a mészárlásokról. Ennek fényében más a történelmi ítélete az egyes kormányzati döntéseknek – mondja Karsai, és hangsúlyozza: Szálasi háborús bűneit nem enyhíti, de tény, hogy a hungarista vezető nem értett egyet a deportálásokkal.

Vérgőzös kirohanásai közepette naplójában arról értekezik, hogy a háború után az Amerikai Egyesült Államokba telepítené a magyarországi zsidóságot. Hogy miért nem Palesztina a célország? „A zsidó nem honképes, nem talajgyökeres” – taglalja oldalakon át.

Bírálja Németországot is, mert hadi érdemei miatt mentességet adott néhány zsidó polgárának. A hungaristák vezette Magyarországon ez nem fordulhat elő – írja. Csakhogy hatalomra kerülése után Szálasi több ezer védőútlevelet (németül Schutzpassét) engedélyeztet – mutat rá Karsai.

Szálasi belügyminiszterének, Vajna Gábornak a bejelentésére, miszerint a korábban kiadott védőútleveleket nem ismerik el, az elbírálás hatáskörét Kemény Gábor külügyminiszterre ruházza át. Kemény később Raoul Wallenberg fő tárgyalópartnere is lesz.

– Meglehetősen ambivalens zsidópolitika volt a Szálasié – állítja Karsai. – Miközben szemet hunyt afelett, hogy a nyilas banditák ezrével lőttek zsidó embereket a Dunába, és szétdúlták-rabolták az otthonukat, parancsot adott a nemzetközi és a nagy gettó megszervezésére, ami abban a politikai környezetben – és ezzel a hungarista miniszterelnök is tisztában volt – a budapesti zsidók többségének a túlélését jelentette. Később némi vonakodás után leállította a halálmeneteket is.

– Nyilvánvaló, hogy ezek részletkérdések, mivel nem változtatnak a nyilasvezér megítélésén. Mégis úgy látom: ezek a történelmi tények valamelyest hozzáadnak a róla kialakított képhez – jegyzi meg Karsai.
Az „A”, „B” és „C” füzetek pedig talán kicsit közelebb hozzák a megérthetetlent: hogyan születnek egy őrült korszak háborodott elméjében ezek a gyilkos gondolatok.