Lezsák Sándor Príma-díjazásával feladta a demjáni mecenatúra alapelveit a VOSZ

2018. november 15., 14:32

Szerző:

Demján Sándor halálával megváltoztak a Prima Primissima Díj jelölésének elvei. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetéségnek (VOSZ) Bács-megyei területi szervezete irodalom kategóriában Lezsák Sándort jelölte a díjra, ami ellentétes az alapító szellemével. A jelölés vitákat váltott ki, de végül a politika győzött az elvekkel szemben.

„Én még emlékszem Demján Sándor szavaira, amikor elindította ezt az elismerési formát. Akkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a különböző állami, társadalmi elismerések rendszerében, melyekben sokszor tetten érhető a politikai hovatartozás is, adjunk díjat olyanoknak, akik teljesítményük alapján megérdemlik azt, azaz legyen ez az elismerés teljesen politikamentes” – írta Király József, kecskeméti építész, vállalkozó, miután kiderült, hogy az idén a szövetség területi szervezete megyei Príma Díjra jelölte irodalom kategóriában Lezsák Sándort, az országgyűlés alelnökét, a nemzetbiztonsági bizottság tagját, a Fidesz-KDNP parlamenti frakciójának tagját. Király hangsúlyozta, hogy nem helyi politikusként – kecskeméti képviselő-testület MSZP frakciójának a vezetője – hanem a VOSZ tagjaként és a díj támogatójaként írta levelét, amit a következőképpen folytatott:

„Arra is emlékszem, hogy a Megyei Príma díjak odaítélésénél mekkora felháborodással járt az, amikor Bács-Kiskun megye elnöke és Kecskemét város polgármestere konkrét javaslatokkal élt. Akkor még valahogy tudtuk kezelni ezt a dolgot. Azóta sok minden megváltozott, így többek között a díj odaítélésében szerepet játszó személyek, ugyanígy a körülöttünk lévő politikai és gazdasági környezet is. Ha nem is mondjuk ki nyíltan, de nagyon jól tudjuk mint vállalkozók, hogy a mai gazdasági rendszerünket egyre jobban áthatja a politika és azt is tudjuk, hogy nincs ez így jól. Jelenleg nem sok eszközünk van arra, hogy ez ne így legyen, de pontosan a Príma Primissima, illetve a Príma díjak azok, amelyeket még véleményem szerint továbbra is politikamentesnek kell fenntartanunk.”

Hangsúlyozta: „Éppen ezért számomra érthetetlen és elfogadhatatlan a döntés. Nem gondolnám, hogy az irodalom kategóriában nincs Bács-Kiskun megyében olyan ember, akit nem a politika tett azzá, aki. Ezért javaslom, hogy az elnökség vonja vissza javaslatát és jelöljön mást ebben a kategóriában. Ellenkező esetben – nagyon szomorú, de le kell írnom – nem adom nevem és cégem nevét sem ehhez a rendezvényhez. Azt is fontolóra veszem, hogy megszüntetjük tagságunkat, mert ezek után elgondolkodtató az, hogy vajon a VOSZ betölti-e azt a szerepét, amiért annak idején létrehozták, létrehoztuk.”

A VOSZ honlapján a díjjal kapcsolatban az olvasható: „A kezdeményezés küldetése egy olyan politikától független kitüntető cím adományozása, melynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében.”

Ennek ellenére Király József szakmai érvei nem hatották meg a VOSZ megyei elnökségét. Válaszuk szerint a Prima Díjak rendszere – a jelölésektől a díjak átadásáig – transzparens és konzekvens módon történik. A beérkezett jelöléseket összegyűjtve, a kategóriagyőztesek, majd a Prima díjasok személyéről a megyei elnökség dönt.

Fontos megjegyezni, hogy az elnökségnek nincs joga egy személy vagy szervezet által leadott, érvényes jelölést visszautasítani vagy a döntése során figyelmen kívül hagyni. Miután a jelöléseket nem az elnökség teszi meg, így azokat természetszerűen visszavonni sem tudja" – írta válaszában Weninger Richárd, a VOSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke. Felhívta Király figyelmét: „Az elbírálás és a döntés az idei évben is szakmai alapokon, alapos mérlegelést követően, szabályszerűen történt meg. Lezsák Sándort nem politikusként, az Országgyűlés alelnökeként, hanem irodalmi munkássága alapján jelölték és a VOSZ megyei elnöksége is ez alapján hozta meg a döntését. Azonban – mint az élet egyéb területén – egy döntés eredményével, kimenetelével valószínűleg nem mindenki ért teljes mértékben egyet. Lehetnek és léteznek eltérő vélemények, ettől is színes a VOSZ szervezete. Mindenkinek sajnos nem tudunk maradéktalanul megfelelni. Fentiek alapján kérlek, hogy fogadd el az elnökség döntését és bízom benne, hogy idén novemberben is együtt ünnepeljük majd a tudomány-, a művészet-, a kultúra- és a sport jeles képviselőit.”

A szavazás a napokban lezárult, Lezsák nem tiltakozott a jelölés ellen, és az ellen sem, hogy irodalom kategóriában győzedelmeskedett. Ennek értelmében így ő veheti át a kategóriagyőzelemmel járó egymillió forintos jutalmat november 23-án, este, gálaest keretében, a kecskeméti Four Points by Sheraton Hotel dísztermében.