Nem lesz vita, csak a választási kampány után fog ülésezni a parlament – Ismét Kormányinfó

2019. szeptember 12. 11:25 - szerző: 168 Óra

Reálisnak tartja Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy csak az önkormányzati választások után fogja összehívni az Országgyűlést Kövér László házelnök – válaszolta a csütörtöki Kormányinfón újságírói kérdésre.

Ez egyben azt jelenti, hogy az országgyűlési képviselőknek nem lesz lehetősége a parlamentben vitát folytatni a közügyekről, valamint a törvényalkotási folyamat is, mely hagyományosan szeptemberben indul, október második felére tolódik.

Az ellenzéknek bár korábban is volt lehetősége rendkívüli ülésnapokat kezdeményenezni, a fideszes képviselők távolmaradása miatt a napirendről nem szavaztak kellő számban, vagyis az ülés rendre meghiúsult.

A kormányinfó további részében Gulyás arról beszélt, hogy nem befolyásolja a jövő évi költségvetést a mélyponton lévő forint-euró árfolyam. Elmondása szerint a forint történelmi mélypontja ellenére nem tárgyaltak erről a szerdai kormányülésen, amire szerinte azzal is magyarázható, hogy az ország bevételeinek jelentős része euróban érkezik, ami kompenzálja a kiadási oldal veszteségeit.

Kormányinfó Kormányinfó
Fotó: Bruzák Noémi

A napokban felszínre került Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jegybankelnök közötti vitával kapcsolatban elmondta, hogy szerinte mindkét fél a magyar gazdaság fejlődését látja. Arra felvetésre nem reagált Gulyás, hogy a befektetői bizalmat negatívan befolyásolja-e a Varga-Matolcsy-vita.

Az új oktatási törvény miatt meghirdetett diáksztrájkról azt mondta a miniszter, hogy "megérti, hogy a diákok egy napot nem szeretnének iskolába menni". A kormánypárti sajtó azt firtatta, hogy az ellenzék diákokat tol a politikába, erről viszont Gulyás azt mondta, hogy valamennyire szolidáris a diákokkal, mert ő is tüntetett egykor 15 évesen, hogy a református egyháznak visszaadja az állam az iskoláját az 1990-es években.

Cikkünk frissül!